Vissza a tartalomjegyzékhez


BS-újjáépítés: A francia konzorcium nyerte a pályázatot

A francia Bouygues nyerte el a tavaly december 15-én leégett Budapest Sportcsarnok újjáépítésére kiírt pályázatot. A szerződés értelmében 2002. augusztus 31-ig kell átadni. A munkálatok még ebben az évben megkezdődnek. Az építkezés költsége 65 milliárd forint, ennek az összegnek nem egészen a felét kell 12 év alatt az államnak kifizetni. Ha ez megtörténik, akkor kerül száz százalékos állami tulajdonba a létesítmény. Járai Zsigmond pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a rekonstrukció alatt egyetlen fillér sem terheli a központi költségvetést, az átadás után 12 év alatt teljesíti kötelezettségeit az állam. „Minden tekintetben a legelőnyösebb ajánlatot fogadtuk el. Az állam és a magánvállalkozás között létrejött szerződés a jövőben is példa lehet. A beruházás a legjobban kíméli a költségvetést” - tette hozzá. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter hozzátette, hogy az utóbbi 11 hónapban folyamatosan megnyilvánuló széles nemzeti összefogás a BS újjáépítésének bázisa; - most már adottak a feltételek ahhoz, hogy másfél év alatt új, modern, a 21. század követelményeinek megfelelő, 10-12 ezer néző befogadására alkalmas, minden teremsport számára használható aréna épüljön. Fürjes Balázs, az újjáépítés miniszteri biztosa ismertette azokat a fő szempontokat, amelyek alapján elbírálták a pályázatokat. A költségeket, illetve azok megosztását, az átadási határidőt, a közérdekű események megrendezésének biztosítását és a korábbi, hasonló beruházásokban való jártasságot tekintve mindenben a Bouygues tette a kedvezőbb ajánlatot az eredetileg öt pályázó közül. 
A konzorcium a BS átadása után 20 évig rendelkezik az 
üzemeltetési joggal, ez utóbbi realizálása az Horode nevű cég feladata lesz. A miniszteri biztos közölte, hogy az állam minden évben húsz eseménynappal ingyen rendelkezik. Ezeket pályázat útján kívánja értékesíteni. (MTI)