Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov
Nemzetközi űr

A szovjet időkben Oroszországban volt egy vicc: Miután az amerikaiak kiléptek a holdra, a kommunista párt vezetősége a Kremlbe hívatta az orosz űrhajósokat, és megparancsolta: „Ha az amerikaiak felszálltak a Holdra, ti menjetek a Napra!” „De hát ott elégünk!” - próbáltak tiltakozni az űrhajósok. „Ti teljesen hülyének néztek minket? - válaszolták szigorúan a Politikai Bizottság tagjai. - Természetesen éjszaka mentek!”


Bill Shepherd amerikai, valamint Jurij Gidzenko és Szergej Krikaljov orosz űrhajósok a Szojuz fedélzetén. Közös erőfeszítések    Fotó: Reuters

Az anekdota jól tükrözi az egykori szovjet politikai elit rögeszméjét az űr birtokbavételére. A versenyt azóta részben együttműködés váltotta fel: ennek keretében a héten megérkeztek az első lakók a Föld körül keringő nemzetközi űrállomásra. A négyhónaposra tervezett első váltás legénysége - egy amerikai és két orosz asztronauta - amerikai űrsiklóval fog visszatérni, ám vészhelyzet esetén tartalékban áll egy Szojuz űrhajó is. A 60 milliárd dollár értékű űrállomást 14 ország - az USA, Oroszország, Kanada, Japán és tíz EU-tagállam - finanszírozza, és a tervek szerint 2005-re készül el teljesen.
A szovjet űrtechnika konstruktőrei között kialakult harc során a Szergej Koroljov nevével fémjelzett irányzat maradt felül, mely szerint a Szovjetunió egy útra tervezett űrhajókat fog útnak indítani. Ez a döntés elvi különbséggé vált az orosz és az amerikai űrrepülőtechnika fejlődésében.
A másik fontos eltérés az űr birtokbavételéhez alkalmazott módszerekben jelentkezett. A hetvenes évek elejétől, a „Szoljut-1” első szovjet űrállomás fellövésétől kezdve az orosz kozmonauták az űrben kezdtek lakni, szemben amerikai kollégáikkal, akik csak rövid utakat tettek meg az űrben, miközben egyre több távirányítású szerkezetet küldtek fel.
Ez a hozzáállás Konsztantyin Ciolkovszkijtól, az orosz űrkutatás atyjától ered, aki úgy vélte: űrállomások létrehozása kell, hogy megelőzze az ember Holdra szállását. Az állomás létrehozásának ötlete azon számítások során keletkezett, melyek szerint az űrhajók kapacitása nem lesz elegendő a Holdig és vissza. Ezért van szükség az űrállomásra, mint amolyan földközeli töltőállomásra. Valószínűleg éppen ezzel, és nem a Szovjetunió technikai elmaradottságával magyarázható az a tény, hogy az oroszok nem siettek a Hold meghódításával. Az amerikaiak Holdra szállása viszont új irányt adott az állomás létrehozása ötletének. Olyan helyet láttak benne, ahol az űrhajósokat más bolygókra való hosszadalmas utakra készítenék fel, valamint ezzel egy időben a világűr földközeli régióját tennék lakhatóvá. Méghozzá a szovjet és vele baráti országok polgárai által: ilyen módon az űrben is a szocializmus kapitalizmus feletti diadalát hirdetve.
Az űr meghódítását nemcsak a technikai fejlődés vagy a szuperhatalmak közti katonai versengés szempontjából lehet vizsgálni. A kozmosz birtokbavétele egy sor filozófiai tanítás és az orosz nemzeti eszme fejlődésének is a következménye. Ciolkovszkijnak, „az űr teoretikusának” az űr meghódítására vonatkozó ötletét egy eredeti orosz filozófus, Nyikolaj Fjodorov mutatta meg.
Fjodorov a halottak feltámadásának szükségszerűségéről tanított, mert úgy tartotta, hogy Isten pontosan ezzel a küldetéssel bízta meg az embert. E cikk írója már korábban foglalkozott azzal a hipotézissel, amely szerint Fjodorov ötlete adta az alapját a bolsevik párt határozatának, hogy őrizzék meg Lenin testét a majdani feltámasztásra. Fjodorov hitte, hogy a feltámadás végbemegy, és minden ember egy új, emelkedett szintű életet fog élni. Mivelhogy a Föld területe nem elegendő mindenki számára, szükség van az űr meghódítására, és más bolygók benépesítésére. Természetesen, az űrverseny kialakulásának kezdetéig a szovjet vezetők és konstruktőrök közül aligha hitt ebben valaki. Az űr meghódításának eszméje azonban gyakorlatilag orosz nemzeti eszmévé vált.
A szovjet Oroszország minden egyes polgára egy hatalmas nemzet képviselőjének érezhette magát, egy nagy országénak, amely a szó szoros értelmében a többi fölé tudott emelkedni. A Szovjetunió szétesése után Oroszország területe csökkent, az ország gazdaságilag és politikailag meggyengült, így csak az űrben való jelenlét maradt a régvolt hatalom bizonyítéka.
Pontosan ebből a szempontból érdemes megvizsgálni a MIR űrállomás megszüntetésének problémáját. A megsemmisítés lehetőségét sok orosz ember nemzeti tragédiaként élte meg, annak ellenére, hogy a kiöregedett Szoljutok szintén az óceánba zuhanva végezték pályafutásukat. A MIR űrállomás a Szoljut továbbfejlesztett változata volt, amelyet 1986. február 20-án állítottak földközeli pályára. Ez a Szoljutokhoz képest új, űrhajók fogadására kifejlesztett technikai megoldással rendelkezik. A MIR-en nagyobb teljesítményű energianyerő berendezések vannak, az űrhajósok élete és munkája számára jóval komfortosabbak a feltételek. Azért lőtték fel, hogy felépítsenek egy többcélú, állandóan működő, vezérelhető űrkomplexumot. Amikor az „űrháború” éppen elcsendesült, az amerikaiak maguk is elismerték, hogy az űrbéli „házak” építésében az oroszok jócskán megelőzték őket. Innen eredt az a javaslatuk, hogy használják az orosz állomásokat az űr együttes birtokbavételekor.
A MIR űrállomást azonban leírták. A szakemberek állítása szerint energiaforrásai jócskán leapadtak, és úgy tűnik, ebben az esetben sem sikerült kikerülni az űrkutatás elitjének belső harcait. Jelenleg egy nemzetközi űrállomást hoztak létre az orosz Alfa állomás alapjain. Oroszország beleegyezett az űrállomás közös létrehozásába és használatába, megértve, hogy napjainkban az ilyenfajta űrtervek önálló teljesítésére nincs ereje és pénze. A nemzetközi együttműködés során azonban Oroszország folytatni tudja az űr meghódítását, ráadásul kevesebb költségráfordítással, ami már önmagában is feljogosítja őt, hogy - életének többi területén tapasztalt hatalmas problémái ellenére - a világ egyik vezető országának tartsa magát. Másfelől úgy tűnik, Oroszország átengedte Amerikának a vezetést abban az ágazatban, amely régen vitathatatlanul az ő privilégiuma volt. Ezért egyáltalán nem véletlen, hogy az orosz „Világűr-ügynökség” zárt kabinetülésein, sőt már néhol a sajtóban is megvitatásra került egy olyan terv, amely napjaink Oroszországának gazdaságához mérten elérhetetlennek tűnik: az orosz űrhajósok 2003-ra tervezett Mars-expedíciója.


Orosz űrrepülőterek

Jelenleg Oroszországnak űrrakéták indítására négy - egymástól igen távollévő - körzetből van lehetősége. A kazahsztáni Bajkonur építése 1953-ban kezdődött, innen indították a világ első szputnyikját 1957-ben. A Szovjetunió szétesése után a kazahok húsz évre bérbe adták a repülőteret Oroszországnak, ám továbbra is vita folyik: a kozmikus programok csökkentése miatt mi legyen a drága infrastruktúrával, és biztonságosak-e a fellövések egy külföldi állam területéről?
Ettől függetlenül Moszkvában már 1963-ban úgy döntöttek, hogy szükség van még egy űrrepülőtérre - ez lett az Arhangelszktől 180 kilométerre délre fekvő Pleszeck. Innen indították a szovjet-orosz űreszközök 60 százalékát, több mint 1900 berendezést, 1500 hordozórakétát és 500 interkontinentális ballisztikus rakétát. Itt folyik a XXI. század hadászati rakétájának - a „Topol-M”-nek a próbája is. Ez év februárjában elfogadták az űrrepülőtér szövetségi fejlesztési programját, mely szerint áttelepítenék Bajkonurból a katonai és kettős rendeltetésű űreszközök kísérleteit és indításait. A Szvobodnij űrrepülőteret elnöki rendelettel 1996-ban alapították egy, a hadászati rakétacsapatok felszámolásra ítélt hadosztály bázisán, végül 1999 áprilisától felújította tevékenységét a legrégebbi, 1947 óta üzemelő kísérleti rakétalőtér is, az asztrahányi területen lévő Kapusztyin Jar, ahol egykor magyar rakétacsapatok is végezték előírt vizsgalőgyakorlataikat. Mivel Kapusztyin Jar Bajkonurral és Szvobodnijjal majdnem azonos földrajzi szélességi fokon fekszik, jelentős energiamegtakarítás érhető el az indításoknál. Az utóbbi években több változat is felmerült az űreszközök alternatív indítására, így repülőgép-hordozóról, úszó aljzatról, tengeralattjáróról. Valószínű azonban, hogy a következő évtizedekben ezek - elsősorban korlátozott indítási lehetőségeik és a nehéz rakétahordozók indítására való alkalmatlanságuk miatt - nem jelentenek majd konkurenciát az űrrepülőterek számára. (Novosztyi hírügynökség - Jurij Zajcev, fordította Scharrer János)