Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Választ kapunk

A Válasz című, tavasszal induló hetilappal a kormány tovább folytatja a médiaegyensúly helyrebillentéséért tett erőfeszítéseit. Sem az újság főszerkesztői posztjának várományosa, sem a kormányszóvivő nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy a kormányközeli lapot az adófizetők pénzéből tartják el. A legnagyobb ellenzéki párt szakértője ugyanakkor felháborítónak nevezte a kezdeményezést, és úgy véli, a lapalapítás a „legsötétebb időket idézi”.

„Tagadhatatlan a kormányzati segédlet, de ez nem jelenti azt, hogy lakájként fogunk hajlongani” - mondta a Heteknek Toót H. Zsolt, a tavasszal útjára induló Válasz című hetilap reménybeli főszerkesztője. Az újság kiadója a Természet és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány (TTFK), melyet a kormány hozott létre szeptember végén, s amely számára másfél milliárd forintot különített el 2002 végéig. A TTFK kuratóriumának elnöke Elek István miniszterelnöki főtanácsadó, az alapítvány tagjai között több fideszes politikus található, az alapító okiratot pedig Stumpf István kancelláriaminiszter látta el kézjegyével.
A szerkesztőség munkatársai mindezek ellenére nem a kormányhoz, hanem a lapot kiadó közalapítvány alapító okiratához kívánnak lojálisak lenni - tudtuk meg Toót H. Zsolttól. Kérdésünkre, miszerint nem fél-e attól, hogy új lapja az alapítók, a kuratóriumi tagok és a támogatók személye miatt a Magyar Nemzet sorsára jut, a leendő főszerkesztő kijelentette: Bibó Istvánnal szólva, „egy demokrata nem fél”, másrészről nem tiszte minősíteni egy másik sajtóorgánum tevékenységét.
Toót H. szerint a kormány az új hetilappal a környezetelvű gondolkodást kívánja támogatni, bár a környezetet „tágan fogják értelmezni”. A lap függetlenségét a benne publikáló szerzők „szellemi tartása” garantálja majd.
Korántsem ilyen derűlátó Lendvai Ildikó, az MSZP médiapolitikusa. Mint lapunknak elmondta, közpénzen folyóiratot készíteni a „legroszszabb időket idézi”, hiszen egy kormánylap nem lehet független. A politikus szerint a Válasz a kormány szócsöve lesz a választók pénzéből. „A folyóirat műfaja eleve magában foglalja a publicisztika és vélemény rovatot, ebből egyenesen következik, hogy mit várhatunk az újságtól” - tette hozzá Lendvai.