Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Állam, rendőrség, áldozatok

Interjú Pelle Andrea ügyvéddel, a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű szervezet ügyvivőjével az úgynevezett Franciska-ügy tanulságairól és az emberi jogokról.


Pelle Andrea: kiszolgáltatott helyzetben van a sértett    Fotó: Somorjasi

- Első ránézésre mi a legszembetűnőbb az Ön számára ennél az esetnél?
- A magyar büntetőeljárás jog - abban az esetben, ha a sértett meghal - szinte semmilyen lehetőséget nem biztosít a hozzátartozók számára, hogy az eljárás részleteiről informálódjanak. Egyetlen egy esetben tudnak valamilyen formában félként szerepelni az ügyben, ha polgári jogi igényt terjesztenek be a gyanúsított, az elkövető ellen, tehát ha valami kár éri őket a bűncselekmény következtében. Az esetek többségében azonban nem a kártérítési igény vezérli a hozzátartozókat, hanem hogy egyáltalán valamit megtudjanak a nyomozás eredményéről. Erre a büntetőeljárási törvény nem biztosít lehetőséget.
- Milyen tájékoztatási kötelezettsége van a rendőrségnek az áldozat rokonai irányába?
- Az biztosan nem jó gyakorlat, hogy a hozzátartozónak az újságból kell értesülnie a részletekről. Abban az esetben, ha a rendőrség úgy dönt, hogy tájékoztatja a nyilvánosságot az ügy részleteiről, akkor minden esetben kínosan ügyelni kellene arra, hogy ezek az információk előbb a hozzátartozóhoz jussanak el. Mert ez így elég méltatlan helyzet.
Megjegyzem, az is érdekes, hogy a mostanában létrejövő áldozatvédelmi irodák majdnem mindegyikénél szó van arról, hogy rendőr vagy nyugdíjas rendőr munkatársak segítik a sértetteket a rendőrség felé való kommunikációban. Ezek szerint rendőrségi kapcsolatok kellenek ahhoz, hogy kommunikálni lehessen a rendőrséggel? Persze a leszerelt rendőrök bevonása is megoldás, de jó volna, ha más okból történne és nem azért, mert csak ők tudnak kommunikálni a rendőrséggel.
- Hivatkozhat a rendőrség kegyeleti okokra egyes okiratok visszatartásakor?
- Álláspontom szerint a hozzátartozónak elidegeníthetetlen joga, hogy megismerje például a boncolási jegyzőkönyvet. Másrészt a kegyeleti jog jogosultja elsősorban a hozzátartozó és nem a rendőrség, ezért a hatóság nem dönthet úgy, hogy „szerintem jobb neked, ha nem ismered meg a részleteket”, és nyomozati érdekekre sem hivatkozhat. Ha a gyanúsított megismerheti azt a boncolási jegyzőkönyvet, amely az általa megölt áldozatról szól, akkor a hozzátartozó miért ne ismerhetné meg?
- Mit tehet a sértett, ha olyan bizalmas információk kerülnek a nyilvánosságra, melyek csak a rendőrségtől származhatnak?
- Ha a közlések kegyeleti jogot sértenek, akkor a hozzátartozó polgári perben támadhatja meg a nyilvánosságra hozatalt. Például, ha megölnek valakit, és utána az ő büntetett előéletére vonatkozó adatokat hozzák törvénytelenül nyilvánosságra, az bűncselekmény, különleges adattal való visszaélés. Ilyenkor az adatvédelmi szabályok sérülnek, az elhunyt emlékéről nem is beszélve.
- Mitől húzódik el egy ilyen ügy hónapokig?
- Ez nagyon relatív. Aki nem volt még részese büntető eljárásnak az nyilván azt érzi 3-4 hónap elteltével, hogy nem halad az ügy, lassú a nyomozás, netán hátráltatják. Ugyanakkor tudni kell, hogy Magyarországon, főleg emberöléses ügyben a nyomozás nem 1-2 hónap, hanem fél vagy akár egy év is lehet. Ha a rendőrség tájékoztatná a hozzátartozót a fejleményekről, akkor a hozzátartozó nem érezné úgy, hogy nem csinálnak semmit, nem halad a nyomozás, megpróbálják elhúzni, stb. Ezt nem szükséges feltétlenül törvényben szabályozni, hanem egyszerűen ki kellene alakítani a kultúráját, hogy miként kezeljék az áldozatok rokonait.
- Tehát a politika nem felelős a helyzetért?
- A törvényhozás felelőssége abban van, hogy a büntetőeljárási törvény nem biztosít kellő garanciát a sértettnek az eljárásban való aktív részvételre. 2000. január 1-jén lépett volna hatályba az új büntető eljárási kódex - melyben szerepel pl. a pótmagánvád intézménye -, ám ezt 2003. január 1-jére halasztották. A jelenlegi törvényt viszont módosították, és ennek során megtehették volna, hogy a sértett jogait jobban biztosítják, de ez nem történt meg.
- Tapasztalatai szerint Magyarországon a büntetőeljárás, illetve polgári eljárás során, mennyire érvényesül az emberi jogok tiszteletben tartása?
- Elég sok hiányosság van szerintem ezen a területen. Az a sértett, aki életben maradt és tudná érvényesíteni a jogait, nagyon kiszolgáltatott helyzetben van. Biztosít számára a büntetőeljárás jog lehetőségeket, de sokszor még ezekkel a lehetőségekkel sem tud élni, mert nem mondja el neki senki, milyen jogai vannak. Joga van például indítványokat, észrevételeket tenni a büntetőeljárás során, a nyomozás lezárásakor joga van az őt érintő iratokba betekinteni. Itt egyébként előfordulnak jogértelmezési viták: Mi az, ami a sértettet érintő iratnak tekinthető? Előfordult már olyan eset, amikor közölte a nyomozó hatóság, vagy akár az ügyészség, hogy a sértettet csak a saját vallomása érinti. Még a gyanúsított vallomását sem olvashatta el. Ez hajmeresztő és tarthatatlan. A nyomozók sokszor akadékoskodó, mellékes szereplőnek tekintik a sértettet, akit kihallgatnak, de több nem kell tőle, ne is akarjon semmi mást, mert a többi az ő dolguk.
- Azt mondta, nem világosítja fel őket senki a jogaikról…
- Az emberek általában nincsenek tisztában a jogaikkal. Nemcsak bűncselekmények esetén van ez így, hanem akkor is, ha megállítja őket az utcán a rendőr egy közúti igazoltatás során: mit tehet meg a rendőr, és neki mihez van joga. Ha pedig valakit bevisznek, akkor általában először jól ráijesztenek, hogy például „itt fogsz megrohadni”, vagy amolyan haveri alapon elbeszélgetnek vele befelé a rendőrőrsre, és mikor már elég sok mindent elmondott, és elkezdik a jegyzőkönyvet felvenni, akkor ledarálják neki, hogy: „joga van a vallomástételt megtagadni stb, stb.” Azt tartanám korrektnek, hogy amikor elkapják, akkor azonnal közöljék vele az alapvető jogait: joga van hallgatni, joga van védőügyvédet kérni. Tapasztalataim szerint még a civil jogaikkal sincsenek tisztában az állampolgárok.
- Ön szerint hogy lehetne ezen segíteni?
- Elsősorban az oktatásnak kellene ebben szerepet vállalnia, mármint a közoktatásnak. Nem gondolom, hogy külön tantárgyat kellene ennek szentelni, de fontos lenne, hogy ne csak kötelességszerűen felolvassák a Btk. vonatkozó passzusait egy osztályfőnöki óra keretében, hanem például a fiatalok stílusában íródó kiadványokkal vagy tájékoztatókkal tegyék egy kicsit fogyaszthatóvá a témát. Egyébként tervezzük egy ilyen, büntetőeljárási jogokkal kapcsolatos tájékoztató kiadvány elkészítését.
- Az Ön praxisában van „állatorvosi ló”?
- Persze. Egy esetben fél év levelezgetésbe került, mire elértük azt, hogy nemcsak az ügyfelem vallomásáról kaptunk másolatot, hanem más iratokról is. Majd később a tárgyaláson közölte velem a bíró: örüljek neki, hogy föltehetek kérdést a tanúknak, mert a büntetőeljárási törvény szerint „a sértett, illetve jogi képviselője kérdések feltételét indítványozhatja”. Tehát a bíró dönt, hogy én tehetek-e föl kérdést vagy sem. Utána az ítélethirdetésnél - egyébként felmentették a vádlottat - a bíró legalább 6-7 alkalommal a sértettet nevezte vádlottnak, ami már nem tekinthető nyelvbotlásnak. Szerencsére jó példa is akad. Ismerek olyan ügyet, ahol a rendőrség az elhunyt sértett hozzátartozóit rendszeresen tájékoztatja a fejleményekről, az ügy orvosi részleteiről is korrekt tájékoztatást adnak, és véleményüket is meghallgatják.