Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Narkósok az utcákon

A techno-partikon több ezer fiatal speciális gépzenére másfél napos „maratoni” táncot lejt, ahol a mámort szinte minden esetben valamilyen light-drog fokozza. Ez a fajta „szórakozás” valójában már halványan sem emlékeztet apáink báljaira: a mai sok esetben halálos kimenetelű. A drog terjesztésének 80 százaléka leginkább a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken történik. Néhányuk másnap a kórházban ébred.


Drogos-elsősegély Budapesten. Egyre több túladagolt    Fotó: MTI

Az Erzsébet Kórház baleseti-belgyógyászati osztályának főorvosa, Dr. Zacher Gábor arról tájékoztatta lapunkat, hogy az elmúlt évek statisztikája szerint évről évre nő a drogbetegek száma: naponta két-három túladagolt kerül az osztályra.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályán megtudhattuk, hogy a rendőrök igazoltatáskor és rutinszerű közlekedési ellenőrzések során is szoktak drogos esetekkel találkozni. Fehér Zoltán rendőr őrnagy elmondta, hogy mindez annak ellenére így van, hogy 1999. március 1-je óta a kábító anyag hatása alatt történő vezetés is büntetendő.
Dr. Kerekes-Madách Ferenc, a budai drogambulancia szakorvosa elmondta, hogy az új felhasználók nem látják át kellő mértékben a helyzetet, nem rögzül a tudatukban az az égető egészségügyi probléma, amelytől szabadulniuk kellene. Nagyon sokan még túladagolás esetében sem mernek mentőt hívni, ugyanis drogos körökben elterjedt tévhit, hogy ha mentőt hívnak egy nyilvánvaló drogtúladagoláshoz, akkor a mentős a rendőrségnek köteles információt továbbítani. Ettől a lehetőségtől senkinek sem kell tartania - tudtuk meg a szakembertől -, mert az egészségügyet minden riasztásból csak a segítségnyújtás érdekli. Az orvost titoktartás köti, ezért rendőrt csak halálesethez hívnak.
Sajnálatos tény, hogy ma egy egyetemista buliban 70 százalékban jelen van a marihuánás cigaretta, amelyből rendszeres fogyasztás is kialakulhat.