Vissza a tartalomjegyzékhez

Debreczeny Réka
Példátlan állapotok uralkodnak

A magyar mobilcégeknek komoly problémát jelent a számlájukat nem fizető csalók rendkívül magas aránya - erősítette meg a Heteknek Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese. Nem hivatalos információink szerint a mobilpiacon üzérkedő csalók száma eléri a több százezer főt.

A csalók egyik stratégiája az, hogy az éppen akciós telefonokat nagy tételben felvásárolják, majd a készülékeket kikódolják, és így az eredeti akciós árnál jóval többet érő telefonokat a szolgáltatóknak járó kötelezettségektől mentesítve továbbadják. A szolgáltatók pedig nemhogy plusz bevételt nem szereznek, még a telefonuk ára sem térül meg. A csalók körében a másik stratégia az, hogy hamis papírokkal vásárolnak és hamis adatokat nyújtanak a szolgáltatóknak, így lehetetlenné teszik a későbbiekben a behajtást.
Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta, hogy Magyarországon példátlan állapotok uralkodnak, ugyanis olyan szigorú adatvédelmi törvény van életben, amely megakadályozza, hogy a szolgáltatók fellépjenek a csalókkal szemben, és behajtsák rajtuk az adósságokat. Drozdy szerint nincs még egy olyan ország a fejlett világban, ahol a törvény ilyen nagy mértékben kedvezne a csalóknak a tisztességesekkel szemben. A vezérigazgató-helyettes elmondta: „Darabszámra ugyan kevés csaló van, de mivel az adatokat nem lehet rögzíteni, ugyanaz a csaló újra vissza tud jönni, vagy másik szolgáltatónál jelentkezni, és újra igényelheti a szolgáltatást.” Az ide vonatkozó jogszabályok mindössze annyit tesznek lehetővé, hogy azoknak, akik korábbi számlájukat nem fizették, újabb telefonokat nem adnak el.
Magyarország az egyetlen ország, ahol a cégek nem működtethetnek közös adatbázist a számlájukat nem fizetőkről, így a cégek nem is tudathatják egymással, kik a gyanús személyek.
A Pannon GSM körülbelül 45 százalékos piaci részesedéssel bír, és bár közel 13 milliárd forintos profittal büszkélkedhetett tavaly, még hosszú évek munkája, míg a vállalkozás megtérül - mondta a vezérigazgató-helyettes. A néhány százalékkal nagyobb piaci részesedéssel rendelkező Westel 900 GSM sajtóreferense, Zoltai Ildikó mindössze annyit árult el, hogy a viszszaélések számukra is problémás területet jelentenek.
A tavaly év végén induló Vodafone Magyarország sajtóreferense, Kántor Marianna lapunknak kifejtette, hogy bár a cég több óvintézkedéssel próbálja meg kiküszöbölni, hogy készülékeik a feketepiacra kerüljenek, de a kockázatot így sem lehet kizárni. A cég készülékeit úgynevezett SIM-lockkal látja el, azonban a feketepiac szereplői már 4 ezer forintért vállalják a kikódolást (ajánlatok az interneten is találhatók). A multinacionális piacvezető cég a hazai állapotokat szemlélve legális, nemzetközileg is bevált hitelelbíráló rendszerével próbálja csökkenteni a kockázatot. A Vodafone hathónapos működése alatt százezer előfizetőt verbuvált, de év végére a piac 10 százalékát kívánja „bekebelezni”. Bár üzleti titok okán a magyarok fizetési moráljáról nem kívánt nyilatkozni, minden bizonnyal meggyűlik a bajuk a magyar csalókkal.