Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 28. szám, 2000. július 08

Belpolitika

Politikusok a szószéken

„A mi szövetségünk nem csupán közös érdekekre, hanem egy mélyebb, közös hitre és meggyőződésre épül. A nemzet akkor fog emelkedni, akkor lesz jövője, ha nem kordivatokhoz szabja életét. Ezek, mint tudjuk, jönnek és mennek.” - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hét végén, a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozóján mondott ünnepi beszédében. Ugyanekkor tartottak - foghíjas lelátók előtt - katolikus országos nagygyűlést is, amelyen szintén részt vettek politikai vezetők.


Munkatársunktól
Felelőtlen szórakozás

Per indítását latolgatják a délegyházi jet-ski-baleset áldozatának rokonai, mert szerintük a tragédiánál helyszínelő rendőrtiszt nem körültekintően járt el, és félrevezető információt adott a médiának. A rendőrség mindenesetre félresikerült kommunikációjával azt a gyanút erősítette, mintha a tragédiát okozó férfit a hatóság ki akarná „mosdatni”. Egyébként a tragédia helyszínétől 200 méterre egy másik bányatóban legális és fürdőzőktől elkülönített jet-ski-pálya üzemel.


Sebestyén István
Gyűlöletből ölt az ámokfutó

Azt még nem tudni, hogy őrült volt-e, vagy „csak” hidegvérű gyilkos az a férfi, aki a héten két fiatalembert megölt, további kettőt súlyosan megsebesített Budapesten. A szakértők egyelőre értetlenül állnak az eset előtt. Az ámokfutó a kihallgatás során semmiféle elfogadható magyarázatot nem tudott adni tettére, további támpontot az elmeorvosi állásfoglalástól várnak a nyomozók. Az esettel kapcsolatban egyébként ismét felmerült az „örök kérdés”: nem lenne-e jobb, ha Magyarországon visszaállítanák a halálbüntetés intézményét.


A korona trónfosztása

Az Alkotmánybíróság (AB) ezen a héten határozott az SZDSZ - Új Generáció beadványával kapcsolatban, melyben azt kérdezték a szabaddemokrata fiatalok, hogy alkotmányellenes-e a Szent Koronáról szóló 2000. január 1-ji törvény. A testület nem látta indokoltnak az Országgyűlés kétharmados szavazati többségét a témában, mivel a koronáról nem rendelkezik alaptörvény. Ónody Tamás, az SZDSZ - Új Generáció vezetője a következőképpen értékelte lapunknak a döntést:


Szobota Zoltán
Ingatag ingatlanszabályozás

Nyilatkozatháború bontakozott ki azóta, hogy Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője közleményben jelentette be: július 1-jétől évente mindössze húsz ingatlan megvásárlását engedélyezi országonként külföldi állampolgároknak. Az egyes vélemények szerint MIÉP-es kötődésű tisztviselő álláspontjával az említett pártot kivéve senki sem tudott azonosulni, hiszen az értetlenkedő fővárosi frakciók mellett a Belügyminisztérium (BM), sőt az őt kinevező miniszterelnök sem mindenben ért egyet a hivatalvezetővel.


Munkatársunktól
Vitatott terv

Újabb hiába lefutott körön van túl az új Nemzeti Színház tervezése körüli purparlé. A témában kiírt meghívásos tervpályázat győztesének, Vadász Györgynek a munkáját Schwajda György kormánybiztos ugyanis nem fogadta el, helyette Siklós Mária tervei alapján kívánja kiviteleztetni az új Nemzetit. Egy lapunknak nyilatkozó építész szerint a pályázati eredmény figyelmen kívül hagyása az egész építész szakma tudatos megsértését jelenti.


Fókusz

Robert Skopec, Pozsony
Az elnök kálváriája

„Kisebb csodához” hasonlította a Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök állapotában beállt javulást Ernst Bodner, az innsbrucki egyetemi klinika fősebésze. Két okból is megkönnyebbült a szlovák közvélemény: egyrészt a Schuster elnök életéért aggódók a javulást fontos fordulatként élik meg, másrészt a demokratikus érzelműek esélyt látnak az idő előtti elnökválasztás rémálmának elkerülésére. A Szlovák Nemzeti Párt nyilatkozatban adta közre gyanúját, miszerint az elnök kaotikus szlovákiai kezelésében, a hibák sorozatos elkövetésében a szándékosság sem zárható ki. A szlovák államfő kálváriájáról Schuster egyik közeli munkatársa küldött beszámolót a Hetek számára.


Szikora Márton
Visszatérő rémálom Belfastban

Kiújultak a felekezeti gyűlölködések az északír protestánsok és katolikusok között. Több száz dühödt fiatal nézett farkasszemet kedd este a Belfastba visszavezényelt brit katonákkal és az Ulsteri Királyi Rendőrséggel, miközben köveket és benzines palackokat dobáltak a biztonsági erőkre. A villongások gócpontjának számító Drumcree-templom előtt évtizedek óta először vetettek be ismét vízágyút páncélozott járművekről a zavargások megfékezésére.


Izing Antal
Barátok közt

Csütörtök este hatkor „Ne szidja a TV műsorát!” című rendezvény a solymári Konzervatív Kör szervezésében. Helyszín: a Klinger Hof vendéglő. Meghívott vendég: Kövér László pártelnök. Este nyolckor Orbán Viktor miniszterelnök beszél a Magyar 1-en. A bőség pillanatnyi zavara. Solymárt választottuk, és jól tettük.


Szobota István
A polgári kormány két éve

Az m1-es közszolgálati tévécsatorna jóvoltából szinte otthonunkban, nappalink kávézóasztalánál mondhatta el minap Orbán Viktor miniszterelnök mindazt, amit kormányának az elmúlt két évben elvégzett munkájáról gondol. A sokkal inkább aktuális ügyekkel, semmint az elmúlt kormányzási időszak mérlegével foglalkozó „félidős beszámolóra” az eddigi Fidesz-gyakorlatnak megfelelően megint csak nem a Parlamentben, hanem „külsős” helyen, egy kávéházban került sor.


Gazdaság

APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

Acsai Anikó
Pangó parkettek

Folytatódott a tőzsdék „oldalazó mozgása” a héten. Míg Amerikában mérsékelten ereszkedtek, Nyugat-Európában enyhén emelkedtek az árfolyamok. A fejlődő piacokon Oroszország kiemelkedően szerepelt 11 százalékos emelkedésével, hasonlóan teljesítettek a dél-amerikai tőzsdék is: Argentínában 7, Mexikóban 10 százalékot emelkedett az index. A BUX folytatta alacsony forgalom melletti lefelé csordogálását, 8264 pontos záróértéke 0,68 százalékos csökkenést mutat.


Munkatársunktól
Vonzó olcsó piac

Az európai unióbeli országok vállalkozói számára Magyarország vonzó befektetési környezet, amit elsősorban olcsósága miatt tud fenntartani - derült ki az ITDH Kereskedelmi Szolgálata irodavezetőinek beszámolójából. Az irodavezetők tapasztalatai arra intenek, hogy szükséges az óvatosság és a szabályos üzletvitel a külföldi partnerekkel való üzleti viszonyban. Ezenkívül elengedhetetlen még az alapos nyelvismeret és a helyi üzleti kultúra ismerete.


Munkatársunktól
Tízmilliárdos Matáv-kötvény

Miután májusban megtorpantak a lakossági megtakarítások, és sem a hagyományos takarékbetét-állomány, sem az értékpapír-befektetés, sem az ingatlanárak nem növekedtek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója, Straub Elek bejelentette: összesen 45 milliárd forint összegű kötvény-kibocsátási programot indítanak. Első lépcsőként július 7-én 10 milliárd forint értékben 9,25 százalékos fix kamattal, hároméves lejárattal dobják piacra a régen hiányzó vállalati kötvényt. Nem titkoltan azt szeretnék, ha ez az értékpapír „megverné” az ugyanakkor kibocsátásra kerülő 2003/K jelzésű, ugyancsak hároméves futamidejű államkötvény hozamát. A későbbiekben egy- és tízéves lejárat közötti Matáv-kötvények megjelenésére lehet számítani.


Mogyorósi Géza, Berlin
Búcsú a keletnémet márkától

Az ősszel ünnepli Németország az újraegyesítés tizedik évfordulóját. Az eggyé olvadáshoz vezető rögös úton sorsdöntő jelentőségű volt az NSZK és az NDK között 1990. július 1-jén létrejött pénzügyi, gazdasági és szociális unió, melynek leglátványosabb eredménye a keletnémet márka „megkeményedése” volt.


Munkatársunktól
Jövőre nő az adóteher

A lapunk birtokába jutott jövő évi adótervezet szerint nő az adóterhelés, a nagycsaládosok viszont jobban járnak, hiszen jelentősen emelkedik az adókedvezmény mértéke, olyannyira, hogy 1,5 millió forintig nem kell adót fizetniük.


Györök Orsolya
Szabadság és kenyér

Az emberi életminőségről és fejlődésről kiadott ENSZ-jelentés szerint a 174 országot felsoroló listán Magyarország csak a 43. helyen áll. A listát immár hetedik éve Kanada vezeti, az élmezőnyben van még az USA, Japán, Ausztrália mellett a legtöbb nyugat-európai ország. A besorolásnál számos tényezőt vesznek figyelembe a sorrend kialakításában, többek között a jövedelmeket, a várható élettartamot, az oktatáshoz jutás lehetőségeit, az analfabetizmus, illetve a munkanélküliség arányát vagy az egészségügyi ellátás színvonalát. A listát 24 afrikai ország zárja, ahol a fejlődés legnagyobb akadályai az AIDS, a háborúk, a helyi konfliktusok és az alacsony gazdasági növekedés.


Papp Levente, Kovács Klára
Erővonalak az olajmezők mentén

Irak, Jugoszlávia, Csecsenföld - három háborúba keveredett ország a közelmúlt krónikájából. A három konfliktus közös pontja - többek között - az, hogy mindhárom esetben tetten érhető a nagyhatalmak (büntető) agressziója. Irak túlzott fegyverkezése, a csecsenek függetlenségi törekvéseik, Jugoszlávia pedig nacionalista magatartása miatt vívta ki a beavatkozást. Meglepő, de mindhárom háborús gócpont valamilyen (üzleti vagy nemzeti) kapcsolatban van Oroszországgal, szembetűnő hasonlóság még a kőolaj szerepe is.


Háttér

Eperjesi Ildikó
A békének ára van
állítja Khaled Ghazal palesztin nagykövet
Tovább a cikkhez >>>

Hit és értékek

Morvay Péter
Szenvedélyes vita Fátimáról

Bár a Vatikán a harmadik titok június végén történt hivatalos bejelentésével lezártnak tekinti a fátimai látomások értelmezéséről szóló, közel egy évszázados vitát, befolyásos katolikus körök továbbra is vitatják a hivatalos szentszéki álláspontot. Egy tekintélyes római teológus, Corrado Balducci azzal vádolta meg a Ratzinger bíboros vezette vatikáni bizottságot, hogy manipulálta és cenzúrázta az utolsó még életben lévő fátimai látnok, Lucia nővér által átadott dokumentumokat. A Nemzetközi Fátima Központ elnöke, Nicholas Gruner nyilatkozatában szintén azzal vádolja a Vatikánt, hogy „kiretusálta” a harmadik fátimai titkot. A tradicionalista katolikus mozgalom egyik vezetője ugyanakkor lapunknak adott nyilatkozatában méltatta a magyar katolikus egyház és a kormány együttműködését, amellyel egyes vatikáni körök fenntartásai ellenére mindent megtesznek az ultrakonzervatív fátimai evangelizációs program megvalósításáért.


Az egész világ katolikus lesz


Kulcsár Árpád
A magyarok megtérése

Az ezeréves magyar államiság megszületésére emlékezve gyalogos zarándoklattal hozzák Rómából Magyarországra a Szent Korona II. János Pál pápa által megáldott másolatát. Az ereklye augusztus 15-én, „Nagyboldogasszony ünnepére” érkezik Esztergomba, majd még aznap Budára. A katolikus egyházfő a korona másának megáldásával azt a gesztust kívánja megismételni, amelyet ezer esztendővel ezelőtt II. Szilveszter pápa tett, amikor koronát és áldást küldött Szent Istvánnak, s ezzel ünnepélyesen megújítja a Szent Koronával egykor küldött apostoli áldást is. A Szent Korona mását Paskai László bíboros, prímás, érsek fogadja Esztergomban. A bíboros az ünnepélyes millenniumi nagymisén meg kíván emlékezni arról, hogy Szent István király halála előtt Szűz Máriának ajánlotta koronáját és azzal egész országát, majd megújítja ezt a SzentIstván-i felajánlást. A Szent Korona másolatát az ünnepség után, még ugyanaznap hajóval hozzák Budapestre, ahol a Nagyboldogasszony-templomban, közismertebb nevén a budavári Mátyás-templomban ünnepélyes szentmise keretében megkoronázzák vele a főoltár Mária-szobrát. Alábbi írásában Kulcsár Árpád történész az ünnepelt eseménynek, Magyarország ezer éve történt megtérítésének néhány részletébe ad közelebbi betekintést.


Interjú

Tihanyi Péter
Nehéz edzés, könnyű verseny


Külpolitika

Orbán Anna
Engesztelés Dubrovnikért

Bátor és nyílt ember Stipe Mesic, Horvátország februártól hivatalban lévő elnöke, hogy június 24-én tárgyalóasztalhoz ült az eddigi egyik fő ellenség, Montenegro Nyugat-barát államfőjével, Milo Djukanoviccsal a legdélibb Adria-tengeri üdülőhelyen, Cavtatban.


Hetek-összeállítás
Az ifjú Blair botlása

Londonban a Scotland Yard rendőrei őrizetbe vették Tony Blair brit miniszterelnök idősebbik fiát. A 16 éves Euan Blair részegen hevert az egyik londoni téren, ahol korábban barátaival az év végi vizsgaidőszak befejezését ünnepelték. A buzgó vallásosságáról ismert Blair házaspár nemrég ünnepelte a média nagy érdeklődésétől kísérve negyedik gyermeke születését.


Hetek-összeállítás
Össztűz alatt Chirac utódja

Szorul a hurok Jean Tibéri párizsi polgármester körül: a hatóságok vádat emeltek felesége ellen választási csalásban való közreműködés miatt, s nagyon valószínű, hogy az ügybe a jobboldali polgármester is belekeveredett.


Vagyim Arisztov
Csecsen merényletek Hamasz módra

Az orosz hadsereg vezetői már nem egyszer közölték, hogy a csecsen háború a végéhez közeledik. A Szerzsin-Jurt mellett június végén zajló harc ismét megmutatta, hogy a nyílt összecsapásokban a hadsereg legyőzi a csecsen fegyvereseket. Ám nem bizonyult megalapozottnak az a meggyőződés, hogy a szövetségi erők teljesen ellenőrzésük alatt tartják a cse-csenföldi eseményeket. „A csecsen fegyveresek ma már nem képesek széleskörű terrorakciókat végrehajtani” - állította Trasev orosz tábornok, a Csecsenföldön összevont szövetségi erők főparancsnoka. Pontosan egy héttel később a csecsenek öt hatalmas erejű robbantással cáfolták a tábornok kijelentését. A terrorakcióknak közel száz halott és sebesült áldozata volt.


Hetek-összeállítás
Iráni zsidók teheráni börtönben

Egy „forradalmi bíróság” Iránban négytől tizenhárom évig terjedő börtönbüntetésre ítélt tíz iráni zsidót, kémkedés vádjával - jelentette a Washington Post. Az összesen tizenhárom vádlott közül hármat szabadon engedtek, lezárva ezzel az Egyesült Államok és más nyugati országok által élesen bírált ügyet.


Márer György, New York
Két jelölt, egy program

Lehet, hogy Clinton elnök Al Gore leglelkesebb támogatója, egy héttel ezelőtt mégsem válaszolt túlságosan meggyőzően, amikor megkérdezték az alelnök novemberi esélyeit illetően. „Még mindig az a valószínűbb, hogy győz, mint az ellenkezője” - mondotta. Négy hónappal a választások előtt a demokraták bizonytalanok, sőt kissé lehangoltnak látszanak, míg a republikánusok magabiztosak, esetleg bizonyos fokig elbizakodottak is. Okot ad pedig erre az egyik országos felmérés, amely szerint Al Gore 13 ponttal kullog George W. Bush mögött. Felmerül a kérdés: valóban befejeződött volna az elnöki tisztségért folyó vetélkedés röviddel annak kezdete után és jóval a választások előtt?


Hetek-összeállítás
Coca-Cola karrier

Az utcákra áramló emberek ezrei új korszak kezdetét ünnepelték Mexikóban. Az ország történelmében 71 év óta első ízben fordul elő, hogy nem az Intézményes Forradalmi Párt jelöltje nyerte meg a választásokat. A Szövetség a Változásokért jelöltjének győzelme mérföldkő az ország történelmében, hiszen eddig még soha nem sikerült békés úton megváltoztatni az uralkodó hatalmi szélirányt. Fox sikerében döntő szerepet játszott, hogy kampányában a katolikus egyház elsöprő erejű politikai támogatását élvezte.


Négykeréken

Király Sándor
Gyalogosan mindenki közlekedhet

A rutinból vezetés magában hordja a tanultak felejtéséből és a módosítások nem ismeretéből adódó közlekedési szabálytalanságok elkövetésének veszélyét, amelynek bírság, rosszabb esetben baleset lehet a következménye. Most induló sorozatunkban mindannyiunk tanulságára havonta más-más témakört elevenítünk fel.


Király Sándor
Formabontó

Az 1970-ben bemutatkozó Toyota Celica neve mind a hétköznapokban, mind a versenysportban jól cseng, ékes bizonyítéka ennek a 325 ezres eladási példányszám, és a 93-94. évi rally-világbajnokság megnyerése.


Geszti Sándor
Ferrari, az élő legenda

„A kilencvenedik születésnapom alkalmából a gyárban szeretnék ebédelni ezernyolcszáz alkalmazottammal és üzlettársaimmal.” - mondta Ferrari, 1988. február 18-án. A legenda atyjának utolsó születésnapja volt ez, amely egy küzdelmes és sikeres életpályát koronázott meg.


Király Sándor
Škodálatos

A Laurin és Klement által alapított csehországi Škoda gyár több, mint egy évszázada erősíti a közép-európai ipari tradíciókat. A kis üzem mára térségünk legfejlettebb autó és motorgyárává vált, jelenleg a világ 70 országába szállítanak, a termelés elérte az évi 385 ezer darabot.


Riport

A kétszer privatizált, porig rombolt telek
Tovább a cikkhez >>>

Kalmár Mónika
Keszthelyi rompolitika

„Családapaként, üzletemberként, de egyszerű polgárként is arra törekszem, hogy családi, üzleti és közösségi kapcsolataimban is olyan erkölcsi értékeket képviseljek, amelyekre alapozva együttes erővel mind egyéni, mind családi, vallási és nemzeti síkon megteremthetjük azt a biztos jövőt nyújtó polgári Magyarországot, amelyben gyermekeink, unokáink biztonságban nőhetnek fel, és képességeiket kibontakoztatva sikeres, boldog életet építhetnek fel” - áll Gyuga Pál kampányanyagában, amelyet az 1998-as országgyűlési választások idején olvashattak Zala megye 3. számú választókörzetének lakói a Fidesz-MPP jelöltjéről.


Sport

Eb-sípszó
Tovább a cikkhez >>>

Magyari Ferenc
Akik elvesztették a fejüket

Az Eb-döntő előtt az egyik legnagyobb port felverő esemény három portugál futballista eltiltása volt. Az UEFA döntése alapján 6, illetve 8 hónapig nem vehetnek részt nemzetközi mérkőzéseken. A súlyos döntés oka: a francia- portugál mérkőzésen a franciáknak megadott tizenegyest követően a portugál csapat heves reklamálásba fogott, a később eltiltott játékosok pedig a játékvezetőt lökdösték, sőt az egyik játékos a mezét az osztrák bíróhoz vágta. Az egyik magáról megfeledkező játékost pedig kiállította a játékvezető, jogosan. A szabálykönyv szerint figyelmeztetés jár annak, aki sportszerűtlen magatartásban vétkes, illetve szóval vagy mozdulattal bírálja a játékvezetőt; ha ez megismétlődik, vagy durva, sértő kifejezést használ a játékos, kiállíthatják.


Varga József, Németh Szilárd
Repkedő milliók

Az Európa-bajnokság végeztével megkezdődött az átigazolási időszak. A nemzetközi kupákra készülődő csapatok jelentős tranzakciókba kezdtek. Az aranyérem megszerzése után a francia labdarúgók szerepelnek a klubok kívánságlistájának élén.


Megszűnt a Ferencváros
Tovább a cikkhez >>>

Tour de France
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Sárdobálás és örömmámor

Igen magas színvonalú volt a labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen emelkedett a gólátlag (2,742), visszatért a támadó játékmodor, és néhány ragyogó csapat mellett sok kiemelkedő egyéniség is csillogott - állítják a belga szakértők és kommentátorok az események után néhány nappal. A kontinensviadal történelmi esemény volt, amelyen az aktuális világbajnok megnyerte az Európa-bajnokságot is - az Eb negyvenéves története során először. Franciaország - Németország négy évvel ezelőtti teljesítményéhez hasonlóan - aranygóllal diadalmaskodott a szerencsétlen Olaszország felett (2-1).


Hortobágyi Péter
Sampras hetedszer

Eddig az amerikai versenyzők eredményeitől hangos Wimbledon. Szombaton a nőknél amerikai házidöntőre kerül sor. Lindsay Davenport Venus Williams ellen próbálja megvédeni tavaly megszerzett elsőségét. Az elődöntőben Lindsay magabiztosan két szettben verte az ausztrál Dokicot, míg Venus testvérét, Serenát verte ugyancsak két szettben. Serenának azonban még van lehetősége javításra, hiszen nővérével együtt érdekeltek még a női párosoknál, és talán a győzelemre is esélyesek.


Helyszíni tudósítás
Schumacher balszerencsés

„A világbajnokság szabályai egyértelműek. Ha nem mi nyerünk, akkor ők teszik azt. Ez minden nagydíjon így van, és sajnos a mai nap mi voltunk a balszerencsések. Tudjuk, és mindig is mondtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, és a mai nappal a lehetségesből valóság lett.” Így összegezte a Ferrari sportigazgatója, Jean Todt a Francia Nagydíjat, amelyen már szinte 100 százalékig biztos volt mindenki, hogy Schumacher újabb 10 pontot tudhat magáénak. A világbajnokságban vezető pilóta az élről rajtolt el, ez pályafutása 27. pole pozíciója volt, és az első 39 körben vezetett. A gumijai azonban nagyon elhasználódtak, és David Coulthard (McLaren) fel tudott zárkózni, majd meg is előzte őt a 40. körben.


Baumgartner Nikolett
Kovács Ágnes aranylázban

A Helsinkiben megrendezett uszodai sportágak Európa-bajnokságán végre megszületett a héten az első várva várt magyar arany. Kovács Ági, a Bp. Spartacus 19 éves úszónője nem okozott csalódást, óriási fölénnyel nyerte a 100 méteres mellúszás döntőjét. Egyetlen komoly ellenfele az a német Sylvia Gerasch volt, aki már az 1983-as római Eb-n ezüstérmet szerzett ebben a számban. Első számú úszónőnk mindjárt a verseny után már az 50- illetve a 200 méteres táv megúszására gondolt, ahol nem számít könnyű győzelemre, de nagyon szeretne nyerni.


Szabadidő

Túraprogramok a KSK szervezésében
Tovább a cikkhez >>>

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Pálfy Gyula
Fogságban igazat álmodni

A vészkorszakban, „valahol Lengyelországban” Jacob Heim egykori palacsintaárus, jelenleg gettólakó egyszer csak túllép a korszellem szögesdrótján: jó híreket - egyidejűleg álmokat - kezd gyártani. Sokáig úgy hitte, élete nagy találmánya a hajdinás krumplispalacsinta, de akkor és ott egy egész városrésznyi elnyomorított lélek reménységének hajtómotorja lett.


Örökifjú kisvasút

Az Úttörővasút - 1990 óta Gyermekvasút - teljes vonala annak idején rekord időteljesítménnyel, mindössze két év alatt épült meg, és a szerelvények immár 50 év óta zakatolnak a budai hegyek között: a teljes, 11,2 kilométeres pályahossz átadása ugyanis 1950 augusztusában történt. A krónika szerint a Hárs-hegy tette leginkább próbára az építőket: két völgyhidat (viaduktot) és egy 198 méter hosszú, patkó alakú alagutat kellett itt kialakítaniuk. A hűvösvölgyi Vontatási Telep 1951 óta üzemel, melynek egyik érdekessége a fordítókorong.


Színes

DUMA PLÁZA

Azt mondd, amit mondanod kell, ne azt amit kellene     (Henry David Thoreau, amerikai író)


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Tajvani banánevők
Tovább a cikkhez >>>

No Fear vagy N.O.F.E.A.R.
Tovább a cikkhez >>>

Az oldalkapun lógtak be
Tovább a cikkhez >>>

Asszonycipelő bajnokság
Tovább a cikkhez >>>

Tollhegy

Földrengéshullám

Szeizmológus vagyok, a budapesti obszervatóriumban dolgozom. Nagyon örültem a földrengésekről szóló korrekt cikknek. (Hetek 2000. június 10., ) Néhány kiegészítést szeretnék fűzni az íráshoz.


Perpatvar füredi szemmel

Mint balatonfüredi lakos már megszoktam, hogy a városom - az Önök által is megírt konfliktusok miatt - a sajtó érdeklődésének középpontjába került. Örültem annak, hogy a Hetek írása (2000. június 17., ) nem a „majd jól leleplezem, nagyon megírom, eldöntöm, hogy kinek van igaza” újságírói ars poetica szokásos selejtje lett.


Farkas atya intelmei tanítványainak

Nagy nosztalgiával olvastam Farkas atya, vagy ahogy mi neveztük, „Lupus tanár úr” legutóbbi megnyilatkozásáról szóló cikket a Hetek július 1-jei számában. ()