Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Nyilvános benzináremelés

A magas benzinárak kapcsán egy új fogalmat vezet be a köztudatba a kormány: az ármegfigyelési monitoringot. A legnagyobb magyarországi üzemanyag-kereskedő, a Mol Rt. szempontjából jó időpontban történik mindez, hiszen a májusban kissé lejtmenetre kapcsolt világpiaci kőolajár június második dekádjában ismét felfele kezdett kúszni. A hét derekára csúcs közeli 32 dollárt ért egy hordó olaj, és az olajtermelő országok mindeddig nem mutatnak hajlandóságot a termelés növelésére.


Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára benzinárral kapcsolatos egyeztetésre hívta a nyolc legnagyobb töltőállomás-hálózat vezetőjét. Áralku nagyban    Fotó: mti

Mint arról már beszámoltunk, hetek óta tart a magas benzinár körüli vita. Előbb Járai Zsigmond pénzügyminiszter, majd a napokban politikai államtitkára, Varga Mihály próbálta rávenni a Molt, majd az üzemanyag-forgalmazó multicégeket az árcsökkentésre. Természetesen sikertelenül. Annyit sikerült mindössze elérniük, hogy a multik ezentúl heti rendszerességgel megküldik a Gazdasági Minisztériumba (GM) az aktuális benzinárakat, amelyeket először a GM honlapján (www.gm.hu), majd később másutt is közzétesznek. A nyilvánosságot a közvélemény jobb informálásának szánja Varga Mihály, mert szerinte a világpiaci árak ismerete folytán az embereket nem érik majd meglepetések, legalább az árváltozások tendenciájával tisztában lesznek.
Természetesen az érintett cégvezetők is egyetértenek a monitoring rendszer bevezetésével. Számukra - mivel a Gazdasági Versenyhivatal pecsétjével is megerősítve jól gazdálkodtak - nem titok az árképzésük. Varga Mihály viszont továbbra is azt az illúziót kergeti, hogy a multiknak nem feltétlenül a Mol árait kell követniük, és más nagykereskedőtől is vásárolhatnak. Az államtitkár ezúttal azonban nem a költségvetés szempontjait tartja szem előtt. Ez több okból is érthetetlen. Egyrészt a magyar állam a Mol Rt.-ben résztulajdonos, így érdekelt mind a társaság nyereségében, mind stabil üzletpolitikájában. Másrészt, mint az eddigi legmagasabb adót kitermelő magyarországi cég, a költségvetés legnagyobb vállalkozói befizetője. Emellett sehol a környéken olyan kedvező nagykereskedelmi árat nem lehet fellelni, mint a Molnál, ez ugyanis literenként 10-12 forinttal alacsonyabb, mint a konkurenciáé.
A benzinárak valóban magasak az autósok számára. A szomorú valóság: a bérből és fizetésből élők jelentékeny részének nem természetes autózni. Ezt tükrözik azok az adatok is, amelyek a személyautók által futott kilométerek csökkenő számáról tudósítanak.