Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalmár Mónika
Kinek szól a mai irodalom

Több mint száz résztvevője volt a Keszthelyen megrendezett Magyar Írók Millenniumi Világtalálkozójának, amelyre június 6-8. között került sor az egykori Festetics-kastély történelmi falai között.

Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntőjében elmondta: napjainkban a magyar irodalomnak számos komoly kihívással kell szembenéznie. Az elmúlt tíz évben egyértelműen csökkent az irodalom presztízse, jóllehet vitathatatlanul jelentős szerepet játszott a rendszerváltásban.
„Úgy tűnik, hogy a kommunizmusban a politikai vezetők sokkal jobban odafigyeltek az irodalomra, mivel jóval fontosabb társadalmi szerepet tulajdonítottak neki, mint manapság. Az 1990 utáni hatalom elengedte az irodalom kezét, nincs meg az a fajta érdeklődés, elkötelezettség, ami amúgy természetes volna. Kétséges, hogy a mai magyar politikusok olvasnak-e egyáltalán kortárs műveket” - fogalmazott az elnök.
Pomogáts Béla arra is felhívta a figyelmet, hogy az irodalom elvesztette a maga közönségét, ami egyrészt a könyvek példányszámának, illetve a kötetek árának is betudható. Másrészt tény, hogy a 60-as, 70-es évek kortárs irodalmában sokkal inkább teret kapott az akkori realitás, a magyar valóság, mint napjainkban.
Amint az elhangzott, az írótársadalomnak saját körein belül is meg kell küzdenie a szabadság és az elszegényedés kihívásával: igaz, hogy ma már nem cenzúrázzák a könyveket, azonban egyre kevesebb író él ebbéli alkotómunkájából. Aki mégis, az sem a magyar, hanem a külföldi kiadások után kap megfelelő honoráriumot. Az elnök szerint a hazai könyvpiac 4,8 milliárdos bevételéből nem csupán 10, hanem 20 százalékot kellene visszaforgatni a kortárs szépirodalom javára.
Monostori Imre, az Új Forrás főszerkesztője vitaindító előadásában megállapította, hogy a XX. századi szépirodalom olvasottsága 17 százalékkal csak a harmadik helyen áll, messze a szakirodalom mögött. Mindössze 3 százalékos a modern magyar szépirodalom és 2 százalékos a verseskötetek olvasottsága. Monostori úgy vélte, tartani lehet az irodalom szellemi beszűkülésétől, mivel a hatalmi szférában ismét „érték- és irányadó körök” jelentek meg.