Vissza a tartalomjegyzékhez

Kapsza Ágnes
A szeretet ma is népszerű

Dumas Kaméliás hölgy című művének története a kurtizánról, aki az igazi szeretetre reagálva mindenét eladja, sőt végül önmagát, saját boldogságát is feláldozza, nemcsak Giuseppe Verdire volt lenyűgöző hatással az 1850-es évek elején. A dráma alapján komponált Traviata című operájának élő filmelőadását műholdak segítségével öt kontinensen figyelhették az operakedvelők az elmúlt héten. A mintegy 3 milliárd forintnyi frankot felemésztő produkciót hét éves előkészület előzte meg. A szereplők gondos kiválasztására utal, hogy a női főszereplőt, Eteri Gvazavát 80 énekesnőből választották ki.
Az élő operafilmek történetében az 1992-es római Tosca-előadás volt az első, melyet a Traviatához hasonlóan szintén Zubin Mehta vezényelt. A műfaj megpróbálja egyesíteni az operafilmek korszerű látványát az élő előadások izgalmával, azt azonban, hogy ez mekkora feszültséggel jár az előadók és a rendezők részéről, talán jól érzékelteti a film producerének, Andrea Andermannak a nyilatkozata, aki magát „a zene megszállottjának” nevezte. Állítása szerint majdnem beleőrült a forgatásba.