Romániában a helyhatósági választások első fordulójában győzött a baloldal:
eddig még nem is lenne olyan rendkívüli a dolog. Azonban a választások kétfelől
hoztak baloldali győzelmet, a kormányoldalról és az ellenzék felől is. Ez egyben
jelzése és magyarázata is annak, miért volt olyan gyenge, széthúzó a jelenlegi koalíció,
miért lehetett és miért lehet majd ősszel is - feltehetően elég könnyen - legyőzni
kívülről és belülről egyaránt.
A csődbement Nemzeti Befektetési Alap egyik károsultja tüntet Bukarestben a kormány
ellen. Iliescutól vár igazságot Fotó: Reuters
A végtelenül lassan csorgó hivatalos adatok a polgármesterek, a helyi és megyei
tanácsosok listáján egyaránt az Iliescu-féle Társadalmi Demokrácia Pártja kényelmes
győzelmét mutatják. Az ellenzék fő erejének számító pártot nemzetközi szinten
is posztkommunista alakulatként tartják számon. Mindhárom listán második helyezett
Petre Roman Demokrata Pártja, amely viszont a kormánykoalíció tagjaként ugyancsak
baloldali elveket vall, de fő tevékenysége a négyévi kormányzás alatt inkább az
volt, hogy a szakadás szélére vigye a kormányszövetséget: háromszor okozott súlyos
koalíciós válságot, egy miniszterelnököt sikerült is elmozdítania.
Iliescuék feltűnő lelkesedéssel üdvözölték Petre Romanék sikerét, hozzátéve,
hogy a választási eredmények lehetővé teszik a szociáldemokrata pólus kialakítását.
Maga Roman ugyan első reakciójában elhárította az azonnali pártszövetség gondolatát,
de ez nem meglepő: a demokraták nyilván abban bíznak, hogy az őszi választásokig,
illetve a parlamenti és főképp az elnökválasztások alkalmával még magasabbra srófolhatják
értéküket, ha addig egyedül folytatják is furcsa, ide-oda csapkodó, de a román
szavazó számára mégis rokonszenves politikájukat.
Ha a választások meglepő győzteséről beszéltünk, lássuk az igazi vesztest. Ez nem
más, mint a jelenlegi fő kormányerő, a Parasztpárt, amely ebben a kampányban már
gyakorlatilag egymagában alkotta a Demokrata Konvenciót. Azt a formációt, amely négy
évvel ezelőtt oly nagy önbizalommal és oly különleges nemzetközi támogatás közepette
vette át a hatalmat Romániában. Nos, a Konvenció mostanra összezsugorodott, legjobb
indulattal is csak közepes erőnek mondható, és más közepes pártok is megelőzik a választási
listákon, például az, amely a kampány előtt vált ki belőle: a Nemzeti Liberális Párt.
Érdekes és örvendetes újdonság viszont a szélsőségesek elszigetelődése. Szigorúan
vett politikai szempontból talán ez az egyetlen igazán jelentős fejleménye az elmúlt
négy évnek: a két szélsőséges, soviniszta, nacionalista formációból az egyik, a
Román Nemzeti Egységpárt gyakorlatilag eltűnt, a másik pedig, Corneliu Vadim Tudor
Nagy-Románia Pártja megmaradt ugyan, sőt Erdélyben feltehetően épp az egységpártiak
átszavazásával meg is erősödött, de valójában magára maradt, mert a jelek szerint
egyetlen jelentős más erő sem tartja már „szobatisztának”; a vele való szövetség
mindenkit kompromittál. Ez leginkább Kolozsváron látszik, ahol a Nagy-Románia Párt főtitkára,
Gheorghe Funar polgármester ellen valóságos népfront alakult, szinte minden polgármesterjelöltet
állító kisebb és nagyobb erő ellene sorakozik fel a második fordulóra, még az az
Egységpárt is, amelyet pedig valaha ő alapított.
Igaz, a nacionalista szélsőséges pártok elszigetelődése egyáltalán nem jelenti magának
a nacionalizmusnak az elszigetelődését, ellenkezőleg: a nyílt vagy nemzetközi okokból
burkolt magyarellenesség a formálódó új koalícióban ismét a kormánypolitika rangjára
jut. A Társadalmi Demokrácia Pártja ellenzékből is élesen ellenezte a kisebbségeknek
nyújtott legkisebb engedményeket is, és Iliescu helyettese, Adrian Nastase szervezte az
elmúlt évek leghevesebb magyarellenes utcai tüntetését az oktatási törvény tárgyalása
kapcsán. Ha pedig Iliescu és Petre Roman együtt kormányoz, akkor ismét egymás oldalán
látható az a két politikus, aki 1990. december elsején együtt vezényelte a gyulafehérvári
magyarellenes kórust, egymás mellett lesz az akkori államfő és a miniszterelnök,
akik - legalábbis vészterhes passzivitásukkal - hozzájárultak a márciusi marosvásárhelyi
véres események kirobbanásához, bár gyaníthatóan ennél több szerepük volt az
etnikai konfliktusban.
És ez akkor is így van, ha a Ceausescu utáni román történelemben talán először,
egy választási cél elérése érdekében Kolozsváron szinte valamennyi román párt szövetkezik
a magyarokkal, beleértve Roman és Iliescu pártját. Marosvásárhelyen viszont hasonló
egységfront készül más előjellel: az egymást egyébként derekasan szapuló román pártok
tömörülnek a magyar jelölt ellen. Fodor Imre első körös győzelmét nem annyira a
magyar szavazók apátiája, mint inkább a román polgármesterben bízó románok élénkebb
részvétele okozta, meg az, hogy a második forduló érdekében a román fél sok olyan
eszközt bevetett, amelyet más országban nem találnának igazán tisztának. Majdnem háromezer
szavazatot érvénytelenítettek csupán azért, mert a szavazatot kifejező pecsét egy
picit túlment az előírt kereten - nos ez finoman szólva vitatható eljárás, de a
román többségű választási bizottság nagyon gyorsan és nagyon egyöntetűen utasította
el a magyarok óvását. Fodor második fordulóbeli kihívója nem más, mint a megyei
parasztpárti prefektus, aki nyilván pontosan tudja, hogy pártja ősszel már nem lesz
olyan helyzetben, hogy prefektusokat nevezzen ki, számára tehát a polgármesterség
jelentené személyes ambíciói beváltását. No meg az a büszke tudat, hogy 1990 óta
ő lenne végre a város első román polgármestere.
Marosvásárhelyen túl az RMDSZ - igazából főképp az RMDSZ-en kívüli magyar
politikusok - ellen kell, hogy jól szerepeljen a pozitív mérleghez. Székelyföldön
szinte mindenütt független jelöltek sora indult a szövetség jelöltjei ellen, és
hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, ezek a független jelöltek leginkább az
RMDSZ-en belülről, a jelenlegi vezetés ellenzékétől kapnak támogatást. És, hogy még
ennél is zavarosabb legyen a kép, ugyancsak a Székelyföldön több településen román
pártok színeiben is indultak magyarok.
Az eddigi eredmények szerint a testületekben győzött az RMDSZ, a városvezetők körében
viszont kétséges a helyzet. Valamennyi székelyföldi nagyvárosban lesz második forduló;
Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön a független jelölt várja
jobb szavazataránnyal a második megmérettetést. Az RMDSZ azonban így is viszonylag
stabil teljesítményt mutat, hiszen az első fordulóban lett 112 polgármestere, 2340
helyi tanácsosa, 135 megyei tanácsosa, utóbbiak listáján egyébként országosan
negyedik.
De ha a nagyvárosok polgármesteri posztjait sorra elveszíti, és ha ráadásul Fodor
Imrének sem sikerül győznie Marosvásárhelyen, akkor várható, hogy a kudarcok a belső
ellenzék fegyverévé válnak a szövetségért folytatott harcban. A belső ellenzéki fő
erő, a Reform Tömörülés egyébként már tavasszal, székelyudvarhelyi kongresszusán
tisztázta a menetrendet: a helyhatósági választások után, a parlamenti választások
előtt akarja leváltani a Markó Béla-féle vezetést. Ha ez valóban megtörténik,
akkor végképp lezárul egy korszak Romániában: a megegyezésre törekvő, és többek
közt épp kompromisszumkészsége miatt kudarcos vezetést mind a magyarok, mind a románok
részéről átvenné egy konfliktusosabb, inkább ütközésre hajlamos réteg. Kérdés,
hogy egy ilyen váltás mennyire válik hasznára Romániának és a romániai magyarságnak.