Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Új csillagháborús terv

Amint közeledik Clinton elnök döntése a korlátozott rakétavédelmi rendszer kiépítéséről, az amerikai hírszerzés vezetői figyelmeztetnek arra, hogy egy ilyen lépés hidegháborús fegyverkezési versenyt indíthat el Kína, India és Pakisztán között. Jóllehet amerikai hivatalos körök hangsúlyozták: a tervezett rakétavédelem nem irányul Peking ellen, ennek ellenére elismerik, hogy jelentősen aláássa, sőt semlegesítheti Kína kicsiny atomfegyvertárát. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy Kína megnöveli nukleáris ütőképességét. Amennyiben Peking ezt teszi, körzeti ellenlábasa, India is követi a példát, valamint ez utóbbi vetélytársa, Pakisztán sem akar majd lemaradni.


Clinton Portugáliában. Űrpajzsot ígért Európának    Fotó: Reuters

A szóban forgó lehetőség kérdésessé tette a kormány számára az atomfegyverek és hordozórakéták elterjedésének megakadályozása érdekében tett kísérleteit. A döntésnél az elnöknek négy fontos kérdést kell megfontolnia: a rakétatámadások veszélyét, technológiai kivitelezhetőségét, hatását a fegyverkorlátozásra és a várható költségeket. Újonnan közzétett hivatalos okmányok szerint a Pentagon már a kilencvenes évek közepén kutatásokat folytatott esetleges kínai rakétatámadások ellensúlyozására, kormánykörök azonban hangsúlyozták: ez az irányzat már megváltozott, és a megfontolás alatt álló rendszer célja olyan országok részéről várható esetleges veszély elhárítása, mint Észak-Korea, Irán és Irak.
A washingtoni kormány kiszélesítette diplomáciai törekvéseit, hogy megértesse az oroszokkal: a rakétavédelmi rendszer nem jelent fenyegetést az amerikaiakénál jóval nagyobb hadászati erőikkel szemben. Ez a magyarázat azonban a kínaiaknál hűvösebb fogadtatásra talált: Peking ugyanis - eltérően Oroszországtól, amely továbbra is több mint ötezer robbanófejjel rendelkezik a hidegháborús időkből - egyelőre csak egészen jelentéktelen atomerőt telepített, és mindössze 18, cseppfolyós üzemanyag-meghajtású, egy robbanófejes szárazföldi CSS-4-es rakétával rendelkezik, amelyek alacsony fokú készültségben állnak. Kína ezen kívül rendszeresített 12, tengeralattjáróra szerelt rakétát. Ezek a hajók azonban ritkán távolodnak el a kikötőktől, ahonnan viszont nem érik el az Egyesült Államokat. A pekingi kormány úgy véli: az amerikai rakétavédelmi rendszer közelebb áll jelenlegi nukleáris erőinek semlegesítéséhez, mint ahogy azt a washingtoni hivatalos körök nyilvánosan elismerik.
Azt is meg kell említeni, hogy amerikai hírszerző források szerint Peking jelenlegi korszerűsítési tervének megfelelően Kína 2015-re több tucat olyan új és régi rakétával fog rendelkezni, amelyek képesek elérni az Egyesült Államokat. A Clinton-kormány a jövőben valószínűleg több időt tölt majd a tárgyalóasztal mellett, sőt új fegyverkorlátozási eljárás kidolgozásáról is hajlandó lesz megbeszéléseket folytatni Pekinggel.
Ami az oroszokat illeti, Clinton Putyin orosz államfővel való találkozóján egy olyan szerződést szeretne tető alá hozni, melynek értelmében mindkét ország megsemmisít 34 tonna, több tízezer atomfegyver előállítására elegendő plutóniumot. Hivatalos körök nem bíznak abban, hogy a felek el tudják mozdítani a holtpontról a rakétavédelmi rendszer kérdését a vasárnap sorra kerülő tárgyalásokon. Az amerikai elnök szeretné kiegészíteni az 1972-es ABM-szerződést, hogy az USA számára lehetővé váljon egy rakétavédelmi rendszer telepítése, Oroszország azonban hevesen tiltakozik mind egy ilyen lépés, mind az egyezmény megváltoztatása ellen.
Jelen pillanatban Moszkva és Peking is fegyverkezési verseny kezdésével fenyegetőzik, ha Washington nem mond le rakétavédelmi rendszerével kapcsolatos terveiről. Persze ez nemcsak Ázsiában, de Európában is megbolygatná a stabilitást, arról nem is beszélve, hogy ha Kína fegyverkezésbe kezd, akkor szomszédai sem akarnak lemaradni mögötte. Az is elképzelhető, hogy Európában is veszedelmesen elterjednének az atomfegyverek. A másik veszély, hogy a nagyhatalmak esetleg kész nukleáris fegyvereket vagy gyártásukhoz alkalmas nyersanyagokat adnak el kisebb szövetségeseiknek, akik továbbadják más országoknak. Ezzel felborul az atomcsendegyezmény által teremtett aránylag kedvező helyzet, valamint megkezdődik egy újabb hidegháború, illetve ismét megindul a fegyverkezési verseny, amely magasabb adókhoz és az életszínvonal általános csökkenéséhez vezetne. A kérdés az: megér-e ennyit az Egyesült Államoknak egy korlátozott rakétavédelmi rendszer telepítése?