Vissza a tartalomjegyzékhez

Index
Kiütötték a Lakerst

Ez aztán meghökkentő! 106:77. Ennyire kapott ki Phil Jackson gárdája. Nemhogy otthon, de még vendégségben is meglepetés lett volna ez az eredmény. Viszont a Staples Centerben ez maga a szenzáció.

A rájátszás eddigi hét hazai mérkőzését megnyerte a La-kers, a nyolcadikat elbukta. A Blazers január 22-én már tudott nyerni a rettegett kaliforniai arénában, azóta viszont a nagyobbik Los Angeles-i csapat 25 meccséből mindössze egyet vesztett el.
Az első félidő után mindössze három ponttal vezettek a vendégek, a harmadik negyed azonban maga volt a csőd - legalábbis „O’Neal és vállalata” szempontjából. A Portland 20:0-s sorozatot produkált, és a 12 perc vége 28:8 lett. A nyolc dobott pont a legkevesebb a Lakers történetében. Sőt, ennél rosszabb teljesítményt is csak az Atlanta produkált - 1986-ban a Boston Celtics ellen -, amikor mindössze hat pontot szereztek.
A Los Angelesből csak O’Neal és Bryant tudott tíz pontnál többet dobni, míg a Blazersben hárman is húsz pont felett teljesítettek. Rasheed Wallace élete legjobbját nyújtotta, 29 pontot és 12 lepattanót szerzett.
A konferencia fináléjában most 1-1 az állás, a következő két mérkőzésre Portlandbe utaznak a csapatok.