Vissza a tartalomjegyzékhez


Bűn és megbocsátás

Szeretnék néhány észrevételt megfogalmazni a Hetek 2000. április 22-i és 29-i számaiban megjelent Tar Sándor-interjúval kapcsolatban:

()

A riport bevezető részében a riporter a XX. század magyar irodalmának leginkább felkavaró művének tartja József Attila: Szabad ötletek jegyzékét. Valóban felkavaró írás, ám én mégsem nevezném irodalmi alkotásnak.
József Attila súlyosan beteg emberként vetette papírra a kezelőorvosa tanácsára, ez az írás tulajdonképpen a freudi pszichoanalitikus kezelés részeként született. Úgy, hogy a költő mindenfajta elmebeli kontroll nélkül írta le a lelkében kavargó beteges képzeteit.
Sokan, akik tisztelik József Attila költészetét, amely egy kristálytiszta gondolati líra megvalósítása, nem tartják még csak megjelenésre sem méltónak ezt az írást (amely természetesen nem is ebből a célból született). Ez az írás behatolás az ember legintimebb tudat alatti szférájába, és ezt még egy halott ember esetében is méltányolni illik.
Ami a lényeget, azaz magát az interjút illeti, volt szerencsém figyelemmel kísérni az egész rosszízű vitát az Élet és Irodalom hasábjain, amit Eörsi István megállapításai keltettek. Bevallom, akkor nem nagyon értettem az egészet, különösen azt, hogy miért kell nekem (az olvasónak) hisztérikus szekértáborok közötti értelmetlen csatát figyelni, vagy kényszerűen elhelyezkedni valamelyik oldalon. Tulajdonképpen miről folyt a vita? Bűnről, katarzisról, megtérésről, bűnbocsánatról. Ki ellen vétkezett Tar? Az államrend ellen? Nem, mert abban az időben ez tartotta fenn az államrendet, úgymond az állam vétkezett, de az állam nevében még senki sem kért bocsánatot. A demokratikus ellenzék ellen? Nem, mert a demokratikus ellenzék egyszerűen nem volt rendszerváltoztató pozícióban, néhány egyetemi tanszék és markáns értelmiségiek holdudvarából állt, saját szabadságuk korlátjait feszegették. Sokuk nem is gondolt arra, hogy a rendszer belátható időn belül megváltoztatható, ezért megtanultak kényszerűen együtt élni a zsarnokság minden tüskéjével. Tar Sándor az egyetemes erkölcsi törvények megsértésével egyedül Kenedi János ellen vétkezett. Mi, kívülállók, nem vagyunk abban a pozícióban, hogy megbocsássunk, vagy kifejezzük meg nem bocsátásunkat. Megítélni megítélhetjük a bűnt, de a személyes sértődöttségre nincs okunk, pláne azzal szemben, aki úgy döntött, hogy megbocsát. Ez a dolog Kenedire és Tar Sándorra tartozik, még akkor is, ha nyilvánosságot kapott az ügy.

Tisztelettel:
Pusztai Attila,
Jászfelsőszentgyörgy