Vissza a tartalomjegyzékhez

Pálfy Gyula
A showmester kelléktáskája

Magányos lehet az is, akit milliók szórakoztatásáért fizetnek. Pedig arca gyakran tölti ki (be) az étert, pajkos szeme óriásplakátról villan a városra, és egész kis csapat mozdul rá ötleteire, hogy felkapja elméjének értékes morzsáit.
És mégis. Ha mesterkélt a produktum, ha süt a teljesítménykényszer nyűge, ha előre fóliázott panelekből történik a műsorépítés - akkor illóolajként párolog el a hajdani spontán jókedv, a tegnapi kacagás.

Talán érthető. Hisz exkluzív kapitalista szerződés szerint kell hangulatot csiholni, már nézettségi mutatók és jól fizető reklámblokkok diktálnak. Így, ha az eszköztárból fogyni kezd a „meglepő és mulatságos”, jön a trágár vicc és az obszcén verbalitás. Természetesen a számokban mérhető hatás kedvéért, ami ebben a bizniszben épp annyira szükséges, mint ama római mondásban a hajózás: kell a fennmaradáshoz…
A dolog hajdan az „élőbeszéd varázsából” nőtt ki. A talk-showk-ból aztán idehaza is kipattant (a műfaj újvilágbeli evolúcióját lekövetve) a Szórakoztatás izmos ipara, mind szerteágazóbb műfaji elemek, meghökkentőbb mutatványok furakodtak a műsorokba - fakírtól a politikusig, kutyától a madárpókig.
A menő dumások jelenlegi doyenje, Fábry Sándor tévéarcának fejlődéstörténete is példázza ezt. Útja a mai dizájnig a műfaj szellemes paródiájától a gúnyolt eszköztár fokozatos bevetéséig, mondhatni a totális belesimulásig vezetett. Első állandó műsora a „magyaregy”-en szándékosan az akkor csúcson terpeszkedő Friderikusz görbe tükre volt, a profizmus és a piaciság ügyes fricskája, ironikus utalásokkal az odaáti műsort folyton megszakító reklámokra. Aztán történt jó néhány átigazolás (a tévévilág munkásainak körforgalma a három nagy cég között szinte periodikus folyamat), jött a kigúnyolt reklám is persze, meg minden szükséges kellék.
A sztárság magas fokán egyébként a Való Élet szerepe merőben módosul: maga a showman lényegében kikerül belőle, arca annyira közismert, hogy az már magánéletileg terhes. Szüksége van viszont nyersanyagra. Ezért stábjával rá-ráközelít a valóságra, egyes darabokat, jelenségeket, embereket kiemel, reflektorfénybe állít egy estére, majd visszahullajtja őket az ismeretlenbe.
Ez bejön, csakúgy, mint a másik nagy műfaji alapfogás, a hírességek beszéltetése. Az ügyes showman, mint hagymáról a héját, úgy húzza le ismertségük már unott elemeit, hogy kiszedje az intim sztorikat, a féltve őrzött titkokat. Lehetne ez akár drámai is, de a hallgatólagos alku szerint röhögtetni kell. A leggyakoribbak, a tényleg legprofibb show-vendégek, mint Geszti, Antal, Eperjes és Koltai, a műfajon belül már bármely tévében kompatibilisak. Amíg a néző rá nem un az ismétlés ismétlésére.
De addig a helyzet vidáman működik tovább: a nézők - közöttük családok - azt nézik, ahogy mások beszélgetnek egymással. Helyettük.