Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Keresztények az erőszak ellen

Hatalmas megmozdulásra kerül sor szeptember 2-án Washingtonban The Call (A Hívás) jelszóval - jelentette a Religion Today amerikai lap. A kongresszus épülete előtti téren rendszeresek a vallási célú tömegrendezvények. A Promise Keepers (Ígéret Megtartók) elnevezésű evangéliumi mozgalom felhívására 1997-ben mintegy egymillió férfi gyűlt öszsze itt, hogy a sokféle kihívással szemben hitet tegyen a sikeres, zsidó-keresztény bibliai elveket megvalósító családmodell mellett.

A családokat ért szellemi-erkölcsi veszélyek ellen indult az az új mozgalom is, amelyet a littletoni Columbine iskolában tavaly történt tömeggyilkosság nyomán indítottak el. A szónokok között lesz Darrell Scott is, akinek Rachel nevű lánya életét vesztette az iskolai mészárlás során.
„A tragédia nem tragédiával, hanem győzelemmel fog befejeződni” - jelentette ki Scott a napokban. Tinédzserek és szüleik az egész országból érkeznek majd a böjtöléssel egybekötött imádkozásra, amely ingyenes, a befolyó önkéntes adományokból fedezik majd a költségeket.
„A szülők és gyermekeik közötti elidegenedés az Egyesült Államokban nemzeti szintű probléma - jegyzi meg Bill McCartney, a Promise Keepers (Ígéret Megtartók) szervezet vezetője, aki szintén a meghívott szónokok között van. - És a probléma addig nem is fog megoldódni, amíg vissza nem fordulunk a gyermekeinkhez” - szögezte le McCartney, aki a Ladies Home Journal című magazin statisztikai adatára hivatkozva elmondta, hogy a tinédzsereknek csak 9 százaléka fordul apjához a fontos döntések meghozatalakor.
A fiatalok „már nem hallgatják meg szüleiket, mégpedig azért, mert a szülők sem hallgatták meg őket, nem értékelték, támogatták őket
- mondta McCartney az AP hírügynökségnek. - Ez az a szakadék, ami a Columbine gyilkosságokhoz vezetett.”
A statisztikák azt mutatják, hogy a 30 millió amerikai tinédzser nyolcvan százaléka nem tagja egyetlen egyháznak sem, az egyháztagoknak pedig nyolcvan százaléka hagyja majd abba az egyházában való aktivitást mielőtt leérettségizne. A tinédzserek között a gyakorló hívők aránya mindössze négy százalék - írja a baptista egyházhoz közel álló amerikai keresztény napilap, a Religion Today.