Vissza a tartalomjegyzékhez

Polovitzer Edina
Ráfizetés a Madách Kamarában

Miller Alku című darabja egy atyai hagyaték felszámolásának négyszereplős története: a két örökös - a jobb sorsra érdemes rendőr, Viktor (Pusztaszeri Kor-nél) és a fényes orvosi karriert befutott Walter (Dunai Tamás) -, valamint Victor felesége, Esther (Tóth Enikő) és a becsüs Solomon (Gálvölgyi János) előadásában. Az osztozkodás régóta eltemetett konfliktust hoz felszínre a testvérek, illetve az általuk helyesnek tartott értékrendek között - miközben a látszólag sikeres életútról is kiderül, hogy kudarcokkal van teli. Megkérdőjeleződnek azok az alkuk, kompromisszumok, amelyeket a szereplők vélt vagy valós céljaik érdekében az életük során meghoztak. Hiszen az egyik fiú feleségével együtt a lemondásokkal teli sorsot választotta azért, hogy az apjának támasza lehessen, mialatt a báty fényes karriert futhatott be.


Gálvölgyi János. „Hogy mi a szerencse, azt csak a legutolsó pillanatban tudjuk meg, édes fiam.”    Fotó: Somorjai László

Nem látványos tragédiákról van itt szó, hanem teljesen hétköznapi módon felemásra sikerült sorsokról, emberi kapcsolatokról, illetve az életünket meghatározó viszonyok minduntalan újrafogalmazásáról. Ebbe a családi képbe lép be a tárgyi világ felértékelésére és megvételére vállalkozó vén zsidó ószeres: Solomon. Nyolcvankilenc évének minden élettapasztalatával és derűjével szemléli az eseményeket, hiszen foglalkozásából adódóan nem először szembesül a tárgyi, s ezzel összefüggésben az eszmei világ folytonos értékvesztésével. Váláskor vagy halálesetkor szokás őt hívni, olyan krízishelyzetekben, amikor az érintettek hajlamosabbak a sokrétű számvetésre. Az ember köztudottan erkölcsi lény, ilyenformán állandó önigazolásra törekszik, s ehhez környezetében is keresi a támpontokat. Ez elkerülhetetlenül konfliktusokhoz és felismerésekhez vezet, egészen addig a pontig, ahonnan már nem lehet ott és úgy folytatni mindent, ahol abbahagytuk.
A színpadon mindenki a másik bizalmát keresi, bizalmatlan légkörben Solomon is képtelen megalkudni. „Ezt a művet Amerikában egyetemen tanítják, ahol azzal foglalkoznak, hogy mi az üzlet” - magyarázza kér-désünkre Gálvölgyi János, mikor meginvitáljuk a darab kapcsán egy rövid beszélgetésre. A színdarab természetesen nem a puszta tárgyi hagyaték adásvételéről, hanem magukról az emberekről szól, pontosabban azokról a különféle alkukról, amelyeket életük során megkötnek.
„Ez egy csodálatos szerep, túl azon, hogy 89 évet kell elhitetnem a színpadon - fejtegeti Gálvölgyi. - Vajda Miklósnak köszönhetően, aki kitűnően fordította a darabot, Solomonnak van egy jellegzetes akcentusa és mondatfűzése. A szerep néhány mondatát ki lehetne írni a falra, amit az ember képzeletben ki is ír a saját falára. Így például a darab legutolsó mondata, amikor azt mondják Solomonnak: »Sok szerencsét!«, mire az ő válasza: »Hogy mi a szerencse, azt csak a legutolsó pillanatban tudjuk meg, édes fiam!«”
Solomon „üzletember” figurája összetett karakter: nem annyira a pénz érdekli, sokkal inkább az emberekkel való kapcsolatteremtés, a kockázatvállalással járó munka az, ami őt életben tartja. Zsidó mivoltának sematizálása Gálvölgyi János szerint körülbelül úgy hat, „mintha az Othelló megtekintése után valaki fajgyűlöletről kezdene beszélni, mert ott tulajdonképpen egy fekete férfi fojtogat egy szőke hajú nőt. Hát ez egy marhaság! Vagy ha a III. Richárdot eljátssza az ember, akkor a mozgássérültek kérik ki maguknak, mert egy mozgássérült annyi gonoszságot hajt végre a színpadon! Nem, itt egyáltalán nem arról van szó, hogy egy zsidó ember másként üzletelne, mint egy fajgermán üzletember.”
Miller nyitva hagyja a darab végét: nem hallatszik más, mint a raktárnyi bútor közt az emlékeivel magára maradó Solomon furcsa nevetése, mely leginkább öniróniának tetszik. „Ez egy olyan embernek a nevetése
- véli a színművész -, aki holnap dolgozni kezd. Holnap jönnek, a bútorokat el kell vinni, leltározni kell. Magyarán - és ez is elhangzott a darabban -, tulajdonképpen 5-6 évvel meghoszszabbította ennek az öreg hallénak az életét ez a meló, hogy sikerült a bútorokat neki megvenni. Hogy ez a nevetés tulajdonképpen milyen fajta nevetés… Ezt mindenki behelyettesíti magának, hogy mit gondol bele. Igaz persze, hogy a néző egyszer nézi meg a darabot, nem jár próbákra, nem olvassa el a művet kétszázszor, hanem rögtön reagál jól-rosszul. Azt viszont hangsúlyozom, hogy a nevetés semmiképpen sem kárörvendő, hiszen a szerep nem is ilyen!”
Gálvölgyi sokarcú színész, otthonosan mozog a legkülönfélébb műfajokban: tapasztalatai azt mutatják, hogy az embereknek tele van a hócipőjük a mindennapi problémáikkal, és szeretnek egy bulvárdarab erejéig kikapcsolódni napi két órára. Saját bevallása szerint ezért legszebb álmaiban sem számított arra, hogy a mai színházvilágban ennyien kíváncsiak egy Arthur Miller színdarabra: 80-90 pótszéket kell esténként betenni a nézőtérre.
(Arthur Miller: Alku; rendezte: Huszti Péter, Madách Kamaraszínház.)


A XX. század egyik legjelentősebb drámaírójának, Arthur Millernek a művei a modernkori amerikai társadalom látleletét adják - azét a társadalomét, amelynek foglyaivá válnak tulajdon létrehozói. Miller írásai nemcsak társadalmi portrék, hanem újkori sorstragédiák is: polgári humanizmusából fakadóan hőseit felruházza nemes jellemvonásokkal, akik konfliktushelyzetben többnyire vagy feladják elveiket, vagy fizikai vesztükbe rohannak (Az ügynök halála).
A hatvanas években született a Salemi boszorkányok című darabja, amely egy XVII. századi boszorkányperről tudósít. A darab áttételesen magában hordozza az amerikai értelmiség ellenállását a demokrácia és az alapvető szabadságjogok ellen törő McCarthy által létrehozott Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottsággal szemben. Emiatt többször idézik Millert a bizottság elé. Néhány drámájában a fasizálódás okait kutatja. A bűnbeesés után és a Közjáték Vichyben című műveiben ugyanazon kérdéseket járja körül az író: hogyan alakulhatott ki a fasizmus, mi tette képessé az embereket ilyen szörnyű bűnök elkövetésére és passzív elszenvedésére.
Miller kedvelt témái közé tartozik a nemzedéki konfliktusok ábrázolása, példa erre az Édes fiaim című műve, vagy egyik utolsó drámája, az Alku.
Az Alku jelenleg teltházas előadásokkal megy a Madách Kamaraszínházban, többnyire elismerő kritikai fogadtatás mellett - a szakmai és laikus közönség egyaránt kiemelkedőnek tartja Gálvölgyi János alakítását az öreg ószeres, Solomon szerepében. (Róth I. Zsófia)