Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Magyar lecke Brémában

Szenzációs győzelmet ért el a Brémában zajló Európa-bajnokság döntőjében a magyar női válogatott. Tíz év után ismét a mieink állhattak a dobogó legfelső fokára.


A magyar asztaliteniszező nők tíz év után újra Európa tetején. A németek a férfiakkal is befürödtek    Fotó: Reuters

A döntőben a házigazda csapatot múlták fölül Bátorfiék. A két kínaival és Európa egyik legjobbjával, az erdélyi származású Nemes Olgával felálló „németek” voltak a döntő esélyesei.
A kontinens első számú játékosa, Kianhong-Gotsch kemény küzdelem ellenére végül megadta magát az immáron nyolc Eb-elsőséget szerzett Bátorfi Csillának.
„Negyedszer játszottam női csapatdöntőt Európa-bajnokságon, s mondhatom: ez volt a legnehezebb. Finoman szólva nem mi voltunk az esélyesek, de azt hiszem, bizonyítottuk, hogy nemcsak játszani, de küzdeni is tudunk!” - nyilatkozta Bátorfi.
Az addig veretlenül menetelő Jie Schöpp „skalpját” Tóth Krisztina gyűjtötte be három játszmában. Nemes Olga nehezen nyerve szépített a tornán végig remekül küzdő Fazekas Máriával szemben.
„Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam legyőzni Nemes »Cicát«. Ugye azért nem volt macska-egér harc? Csilla és Kriszta remeklése nekem is szárnyakat adott, és úgy érzem, hogy korábbi győzelmeimmel azért én is kivettem a részemet a sikerből” - mondta Fazekas.
A páros mérkőzés biztos magyar sikert hozott Bátorfi és Tóth remek összjátékának köszönhetően a Struse-Schall duó ellen. Kianhong-Gotsch két játszmában verte Tóth Krisztinát, de Bátorfi revánsot vett, és alaposan elverte Nemes Olgát.
2-4-re tehát a magyar lányok nyertek, és ezzel viszszaszerezték Európa trónját a magyar asztalitenisz számára. A két rutinos játékos, Bátorfi és Tóth mellé felnövekvő fiatalok, Fazekas Mária és Tóth Zita szép ajándékkal kedveskedtek a sportág kedvelőinek. Fülöp István tanítványai méltó örökösként követik elődeiket, akik az előző 21 kontinensviadalon 7 aranyérmet szereztek.
Martin Adomeit német szövetségi kapitány már a revánson gondolkodik:
„Az utolsó hét alkalommal megvertük a magyar lányokat. Most, amikor hazai pályán mindenki biztosra vette a sikert, megijedtünk az esélyességtől. Az olimpián - igaz, ott nem lesz csapatverseny - majd visszavágunk és vigasztalódunk!”
A német nézők a váratlanul elveszített női csapatdöntő után távollétükkel tüntettek: a várt telt ház helyett alig néhány száz néző előtt kezdődött el a dánok elleni, 4-1-re megnyert férficsapat-elődöntő. A házigazdák gondjait növeli, hogy a biztosra vett férfi csapatdöntőt is elvesztették a fantasztikus teljesítményt nyújtó Svédországgal szemben (4-1).