Vissza a tartalomjegyzékhez


Életet adó erő

Egy 17 éves fiút 4 napon keresztül a lehulló csapadék és a számára egyetlen menedéket jelentő párnahuzat segített életben tartani, miután a Cumberland folyó (Kentucky) mentén húzódó 30 méter magas szikláról lezuhanva eltörte mindkét karját és nagy mennyiségű vért veszített. „Azt mondtam: Istenem, ha életben tartasz, ígérem soha többé nem szököm meg” - mesélte Harold Chandler Jr., kórházi ágyán fekve. Chandler március végén szökött meg egy érzelmileg sérült fiataloknak otthont adó Baptista Gyermekotthonból. A fiú elmesélte a zuhanást követő borzasztó napjait. Mindössze egy ruhákkal teli párnahuzat volt nála, de semmi élelem. A hatalmas zuhanás következtében Chandlernek nemcsak két karja tört el, hanem csípője és tüdeje is bevérzett, és közel négy liter vért veszített. Habár a szörnyűségből csupán részletekre emlékszik - mivel hol eszméleténél volt, hol pedig ájultan feküdt -, a kis hős mégis fel tudta eleveníteni, hogy a földön fekve hogyan védte meg magát a párnahuzattal a vihartól, és hogyan élte túl a balesetet az esővíz segítségével. Végül a sziklához közeli folyónál halászó férfiak hallották meg a fiú segélykérő kiáltását, s alig akartak hinni a szemüknek, amikor meglátták a kék-fekete foltokkal borított, vérbefagyott szökevényt. (Reuters)