Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Blair és a számítógép

Tony Blair brit miniszterelnök nagy híve a számítógépnek, de kezelésében nem túlzottan jártas. Az őszintesége ezzel szemben lefegyverző. Legalábbis ez a tanulsága annak a történetnek, amelyet az AFP idézett a miniszterelnöktől. Tony Blair ugyanis kedden egy - az új technológiáról rendezett - konferencián elmondta, a közelmúltban olyan tanfolyamon jelent meg, amelyet saját választókörzetében munkanélkülieknek szerveztek a komputertechnika oktatására. A kormányfő bevallotta: „Nem vagyok túl ügyes ezen a téren, és komoly nehézségeim voltak a tesztfeladatok megoldása során.” Tony Blairnek ugyanakkor szemet szúrt, hogy a szomszédos számítógépnél dolgozó férfi feltűnően ideges. Hozzá fordult és megkérdezte, nem annak tulajdonítható-e az idegessége, hogy a miniszterelnök ül mellette. A brit kormányfő becsületére legyen mondva, a szomszéd válaszát is elmondta közönségének. A férfi ugyanis a következőképpen felelt Tony Blairnek: „Minden tesztfeladatot jobban oldottam meg, mint Ön. Ami engem idegesít, az az, hogy én munkanélküli vagyok, Ön pedig miniszterelnök.” (MTI)


A legidősebbek versenye

Egy 114 éves angol hölgy a világ legidősebb embere a Guinness Rekordok könyve alapján, jelentette a BBC kedden. Eva Morris az Autumn House elnevezésű szanatóriumban él, Staffordshire megyében, Stone-ban. Morrisnak volt egy riválisa Elizabeth Israel Dominikából, aki azt állította, hogy 125 éves. A BBC szerint azonban a kutatók Izraelből kikérték a bizonyítékot, a hölgy születési bizonyítványát, ám az, úgy tűnik, elveszett. Ez azt jelenti, hogy a „legidősebb ember” címe mégis Morrist illeti. A Guinness Rekordok könyve nem kívánta kommentálni az eseményeket. (Reuters)


Tanár úr, kérem

Elképzelhető, hogy Alabama állam megköveteli diákjaitól a tanárok „Uramnak” és „Asszonyomnak” szólítását a magatartásbeli viselkedés javítása érdekében. Alabama demokratikus kormányzója, Don Siegelman felkérte az állam törvényhozóit, hogy mérlegeljenek egy olyan törvénytervezetet, amely a diákokat udvariassági formulák használatára kötelezné tanáraikkal és más iskolai tisztviselőkkel szemben, íly módon is a tiszteletet és jó magaviseletet célozva meg. „Úgy gondolom, hogy a kormányzó a régi, jól megszokott értékeket támogatja” - nyilatkozta Carrie Kurlander, szóvivő. Siegelman indítványa minden alabamai diákra vonatkozna óvodától kezdve egészen a középiskoláig a 2001/2002-es tanévtől. Mindemellett szabályszegés esetén a törvénytervezet nem rendelné el az iskolákból való felfüggesztést és kizárást. Az elmúlt évben Louisianában hasonló törvényt léptettek életbe, amely megengedte az iskolaszéknek a neveletlen diákok megbüntetését. Siegelman ötlete azonban már igen sok kritikát vont maga után különböző államok törvényhozói és tanárok részéről is. Elizabeth Armistead, az alabamai Montgomeryben található Jefferson Davis Gimnázium igazgatója úgy véli, a kormánynak nem kellene olyan feladatot magára vállalnia, amely a szülőkre és az egyházra tartozik. „Helyeslem az erőfeszítést, de a törvény által létrehozott erkölcsök soha nem voltak sikeres vállalkozások” - nyilatkozta Armistead. (Reuters)


Elégedetlen szurkoló

Egy, az alaszkai Anchorage Aces jéghokicsapat teljesítményével elégedetlen szurkoló beperelte a klub tulajdonosát szerződésszegés címén. Tim McCrory légitaxi-alkalmazott, becenevén „Halfejű”, kedvenc csapata góljainak örömére a levegőből lazacokat szokott a jégmezőkre dobálni. A régi hokirajongó szerint a Nyugati Parti Hoki Liga becsapta a bérletet vásárlókat. Az Aces 11-25-5-ös állásával a liga utolsó helyét foglalja el. McCrory szerint a csapat csapnivaló játéka a tulajdonos, Michael Cusack fukarságának köszönhető, mert a játékosoknak nincs megfelelő felszerelése és fizetése. A pereskedő szurkoló 2500 dollárt kér korábban vásárolt két bérletéért, ezenkívül büntető megszorításokat követel. A megkeseredett hokirajongó valószínűnek tartja, hogy másik 2000 bérlettulajdonos is követni fogja példáját. (Reuters)