Az osztrákokat sokkal jobban felháborította Haider unió- és euróellenes kirohanása,
mint rasszista kijelentései. Az osztrák Szabadságpárt exelnöke gyors távozásának hátterében
az EU-szankciók és a nemzetközi tiltakozás mellett az a kőkemény belpolitikai
konfliktus állhat, amelyet Haider az uniót és a közös pénzt becsmérlő kijelentései
okoztak.
„Az euró torzszülött” - botránkoztatta meg az osztrák közvéleményt Haider.
Úgy ment, hogy maradt Fotó: MTI
„Az euró egy elvetélt valuta” - jelentette ki a mára karintiai tartományi
vezetővé „degradálódott” populista expártelnök, Haider. Sokkhatásként érte az
osztrákokat - és kisebb lavinát indított el - a burgenlandi FPÖ-elnök, Wolfgang
Rauter beszéde, melyben elhangzott, hogy a Szabadságpárt radikalizmusa miatt Ausztria
kikerülhet az Európai Unió tagjainak sorából. A nagy felháborodást nem enyhítette
Wolfgang Schüssel kancellár helyreigazítása sem: „Nem szükséges térden csúszva
mennünk Brüsszelbe, nincs miért szégyenkeznünk, hiszen mi vagyunk a legnagyobb nettóbefizetők
(egy főre számítva), ezért szüksége van ránk Európának. De nekünk is szükségünk
van az EU-ra.”
A belpolitikai enyhülést csak Haider lemondása hozta meg. A külföld, bár üdvözölte
a döntést, nem veszi komolyan, s így az EU Ausztria elleni szankciói továbbra is életben
maradtak.
A Szabadságpárt újdonsült pénzügyminisztere, Karl-Heinz Kassel első brüsszeli
felszólalása során hangsúlyozta, hogy a közös európai valutát kívánt gyermeknek
tartja, és szó sincs a Haider által említett vetélésről. A Szabadságpárt igazából
nincs ellene az unió keleti bővítésének sem, csak akkor tartják aktuálisnak, ha a bérek
és a környezetvédelem eléri a nyugat-európai színvonalat.
A Szabadságpárt ellentmondásai ezen az apró malőrön jóval túlmutatnak. Haider pártját
igazából az osztrák munkásosztály segítette hatalomra (a Szabadságpártra szavazók
48 százaléka munkás). Ez a réteg volt a legfogékonyabb az olyan populista kampányra,
miszerint a munkanélküliség és a bűnözés okozói a külföldiek. A bűnelkövetési
statisztikák ennek ellentmondanak, és azt is tudni kell, hogy a külföldiek javarészt
olyan munkákat végeznek, amelyet az osztrákok nem vállalnak el. Ráadásul a munkásoknak
komoly érdekképviseleti szerveik vannak, amelyek elérték a kétévente kötelező béremelést.
Az éves kétszázalékos infláció mellett átlagosan 7-9 százalékos a bérnövekedés,
persze nem minden ágazatban. Ausztriában a legmagasabbak a szociális juttatások egész
Európában. A kedvezményes üdülésektől fogva (a nagycsaládosok üdültetése szinte
ingyenes) számos szociális előnyhöz juthattak a szakszervezetek tagjai. Az új kormány
„hálája jeléül” ezeket a juttatásokat kívánja megnyirbálni. Ezáltal akarják
a nem túl vészes, de hosszú távon mindenképpen kezelendő költségvetési hiányt
kipótolni. A betegbiztosításban a dolgozók önrészesedése emelkedni fog, a szabadságolás
a munkaadók javára fog változni, a túlóradíjakat és a pótlékokat szintén szeretnék
megszüntetni, a tanulóinasok munkaidejét pedig megemelni. Annak ellenére, hogy zömében
a kisemberek szavaztak a Szabadságpártra, az új bécsi kormány inkább a nagytőkések
pártján áll.