Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek Mti
Sírrongáló tinédzserek

Tizenévesek randalíroztak a nagyatádi zsidó temetőben az elmúlt napokban, hetekben. A nagyatádi rendőrkapitányság a temető kerítését felújító vállalkozó bejelentésére kezdett nagyszabású nyomozásba kedden. Lapunk kérdésére Tamás Péter, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) munkatársa elmondta, hogy a 4 millió forintos kárról szóló szakértői becslést megelőzte egy a rendőrség által telefonon bekért sírköves szakvéleménye, amely 1 millió forintról szólt. „Mikor azonban mondtam ott az egyik őrnagynak, hogyha csak ennyi, akkor én azt most kifizetném, és azonnal el is lehet kezdeni a helyreállítást, végre elkezdtek gondolkodni a helyszíni kárfelmérés lehetőségéről is” - emlékszik vissza Tamás Péter. A későbbi 4 milliós kárról szóló becslés mindössze a helyreállítás munkadíját lenne képes fedezni a Mazsihisz munkatársa szerint, az anyagköltséget már nem. A tényleges 8-10 milliós kár annak a 106 sírkőnek a feldöntését foglalja magában, amelyek közül a fiatalok néhányat össze is törtek. Szegvári József a nyomozás vezetője a három beismerő vallomás után úgy nyilatkozott, hogy azokban több volt a közöny, mint a bűnbánat. A másik két gyanúsított kihallgatása még zajlik. A nyomozás vezetői szerint a gyerekeket nem vallási motívumok vezették tettük elkövetésekor, és erre a feltételezésre hajlik a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége is. Tamás Péter az elkövetők szociális hátterét egyszerűen tragédiának nevezte. Nyilatkozatában a Mazsihisz megrendítőnek nevezi a fiatalság mai nevelési és pszichikai állapotát, hogy „meggondolás nélkül rombolják le halottak síremlékeit”. A Mazsihisz elnöke úgy véli: „A sírgyalázások komolyabb összefüggésekre is rávilágítanak, hiszen most egy csapat talán nem is büntethető kiskorú meghökkentő garázdálkodásának vagyunk tanúi, azonban az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a környék felnőtt lakossága és a szülők szótlanul tűrték a hónapokig tartó folyamatos kegyeletsértést”. Mint azt lapunknak Tamás Péter megerősítette, a szomszédos lakótelepről ugyanis tisztán belátni a temetőbe.
Egy nappal azt követően pedig, hogy értesültek a nagyatádi temetőrongálásról a barcsi izraelita temetővel kapcsolatosan is bejelentést kaptak. Ez utóbbi temetőben értékét tekintve „jóval kisebb” - becslések szerint ötszázezer forintnyi - kárt okoztak ismeretlen tettesek, akik ugyancsak megrongáltak síremlékeket. A nagyatádi és a barcsi temetőt egyébként a múlt évben hozatta rendbe a zsidó hitközség több millió forintért. A fiatalkorúak esetében a rendőrség vádemelési javaslatot fog benyújtani a bíróságnak. A büntetőperek lezárása után a Mazsihisz teljes vagyoni és nem vagyoni kártérítési igénnyel fog fellépni a nagyatádi izraelita temetőben történt rongálások elkövetőivel szemben, hiszen a sírkövek 95 százalékának tulajdonosa a szervezet. Tamás Péter azonban vajmi kevés esélyt lát arra, hogy a rongáló fiatalok szülei ki tudnák venni részüket a kártérítésből.