Vissza a tartalomjegyzékhez

Bán Ervin
Református vértanú Pápán

1945 februárjában a nyilasok Pápa egyik laktanyájába hurcolták, és kegyetlen módon meggyilkolták dr. Erőd János református lelkészt és menyasszonyát.

Erőd János 1916-ban született Gyöngyösön, egy ügyvéd fiaként. A budapesti egyetemen szerzett matematika-fizika szakosként tanári oklevelet és doktorátust. Zsidó származása miatt nem számíthatott tanári kinevezésre. Beiratkozott a pápai református teológiára. (Alkalmilag taníthatott is, amikor a gimnázium valamelyik matematikatanárát behívták katonának - háború volt!) Személyes ellentétek miatt a végzés előtt távoznia kellett a főiskoláról. Utána egy évig hol magántanításból élt, hol falusi káplán volt. Végül a komáromi református fiúárvaház igazgatójává nevezték ki. Eljegyzett egy munkáslányt, Jolánt - provokálta a fasiszta hatalmat, mert a „fajvédelmi” törvény tilalma miatt „őskeresztény” nővel nem köthetett házasságot. De a német vereségek hatására szorongó hatalomnak akkor más gondjai voltak, a jegyespárral nem törődtek.
A német megszállás után el kellett hagynia Komáromot. Pápára ment, talán a menyasszonya kedvéért. (Tudhatta, hogy a dunántúli város sokkal később fog szabadulni a fasisztáktól, mint például Gyöngyös.) Állítólag tetten érték, amikor rádión tárgyalt a közelgő szovjet csapatok parancsnokságával. Menyasszonyával együtt hurcolták el, többé senki nem látta őket; jóval később derült ki, hogy rövid úton végeztek velük. Az egyházi vezetők tiltakoztak - hiába. (Én magam csaknem huszonöt évvel később kaptam tájékoztatást halálának körülményeiről az egyik tanítványom, egy gyöngyösi diáklány szívességéből.)
Ha sorsát érteni akarjuk, meg kell ismerkednünk személyiségével. Nagyon művelt ember volt, mondhatni: tudós. Matematikus létére magyar szakosokat megszégyenítő alapossággal ismerte az irodalmat, kitűnően a filozófiát. Tudott franciául, németül. (De magyarul is!) Ha életben marad, egyházának vagy az oktatásügynek vagy a tudományosságnak jelessége lett volna. Nagyon különös nézetei voltak. Hagyján - sőt reális -, hogy a háborúról ekként vélekedett: „Így lesz két pogány hatalom viaskodásából keresztes hadjárat.” De még ma is megdöbbenést okozna az az elve, hogy a „keresztény” jelzővel feldíszített sok főnév értelmetlen; a keresztény rend, keresztény kultúra, keresztény társadalom, keresztény tudomány csupa üres szólam, nem létező fogalom, mind a világi nyüzsgők találmánya; Krisztushoz, az evangéliumhoz ennek a „kereszténységnek” semmi köze. Vallásossága sajátos aszkézis volt, kálvinista, de valahogyan mégis más; ilyen kijelentéseket olvastam a leveleiben: „A vallásos életem csupa szenny.” Nem mazochista önvád volt, ilyennek tartott minden hívőt, akiket ebből az állapotból csak a kegyelem szabadíthat ki. De nem mennydörgött, a személyes érintkezésben okos és civilizált volt. Hogyan imádkozott, nem tudom, igét hirdetni nem hallottam. Ez az ember, aki a kultúra minden nagy személyiségét és művét ismerte, engem elmarasztalt mint tévelygőt azért, mert az emberiség és különösen nemzetünk szellemi jelességeit „túlságosan” becsültem.
Zsidó származása csak aktuális oka, vagyis ürügye volt a meggyilkolásának. A rádiós kémkedés ügyében kételyeim vannak. Az igazi ok: az a világ, az a társadalom és rendszer nem tudott egy ilyen embert elviselni. (Ugyanezért kellett meghalnia Radnótinak, futnia Bartóknak.)
Halálának ötvenedik évfordulója táján kezdtek vele foglalkozni. Napjainkban Pápa vallási vonzáskörzetében élő reformátusok szinte szentként tisztelik. Tágabb körű tiszteletéről azonban nem tudok. Hogyan is várhatna tiszteletet egy MIÉP-es egyháztól…
Én nem látok benne szentet, de mint vértanú előtt hajtok fejet előtte. Meghatódva gondolok arra, hogy Jánost barátomnak tarthattam.
(A szerző nyugalmazott egyetemi nyelvtanár)