Vissza a tartalomjegyzékhez

Gadó György
Sztrájk és morál

Egyetlen szó nem sok, de ha jól figyeltem, ennyi jót sem mondott a média a vasutasok sztrájkjáról. Ha hihetünk a tárgyilagos, jó szándékú és szolidaritástól duzzadó kommentároknak, hírösszeállításoknak, akkor aligha van még egy olyan jó jövedelmű, ám mégis csupán a maga szűk érdekeivel törődő, a fától az erdőt nem látó, önpusztító, sőt ostoba társadalmi csoport, mint a vasutasok… Azaz hogy pardon, nem is a vasutassággal van baj, csak egy kis részének egy naponta csökkenő még kisebb részével, de még csak nem is azzal igazán, hanem a beste szakszervezeti górékkal, akik bezzeg felveszik a MÁV-tól a vastag stexet, palotákban laknak, bársonyos a tenyerük, de szívóskodnak. Holott pedig a MÁV - amelyet még az ág is húz, mint a közmondásos szegény embert - olyan, de olyan nagyvonalú szeretne lenni.

Nem is értem: ha a munkáltatói ajánlat a lehetőségek határáig menően bőkezű, vele szemben a követelések meg oly túlzottak, irreálisak, hogy ne mondjam, jogszerűtlenek, akkor miért nem fordult a MÁV már régen bírósághoz, miért nem állította (állíthatta) le a sztrájkot a törvény erejével? És azt sem igazán értem, hogy a három(!) vasutas szakszervezet vezetősége miért tart ki a követelései mellett a közhangulat, sőt állítólag a vasutasok többségének hangulata ellenére. Ha nem a vasutasság bizalmából kerültek a helyükre, akkor kiéből? Nem az állam, nem a munkáltató, nem valami állampárti politikai bizottság tette oda őket, ez a három különböző szakszervezet nem a „transzmissziós szíj” szerepére pályázik, hiszen nem is pályázhat másra, mint saját tagsága bizalmára.
Pedig hát - ugyebár - elvárható lenne, hogy elsősorban a nagyközönség bizalmát tartsa fontosnak, a milliónyi fejű nagyközönségét, amelynek milliónyi szája panasszal, elégedetlenséggel, sőt káromkodással van tele, ha saját helyzetéről, a saját munkahelyéről, bér- és nyugdíjviszonyairól van szó, ám ezer felé húzó véleménye nyomban egy irányba - jelen esetben a sztrájkoló vasutas ellen - fordul, ha akad egy szakma, egy csoport, mely a zagyva hangzavarban meg tudja szólaltatni saját hangját.
Az orvos, az ápolónő, a tanár, a közalkalmazott, a többi, aki mind jogosan mondja, hogy „Ezek sztrájkolnak, amikor én sokkal indokoltabban sztrájkolhatnék?” - nem sztrájkol, nem vagy hatástalanul szervezkedik, de erre a sztrájkra rossz szemmel néz. Szemére veti a vasutasnak, hogy tönkreteszi a vasutat, a gazdaságot, az országot, hogy önző, sőt erkölcstelenül követelőző. Mintha a gazdaságot, az országot nem inkább azok taszigálnák a romlás felé, aki 70 (vagy 85?) milliárdos bankcsődöket produkálnak, miközben százezres nagyságrendű tantiemjeiket nyugodt lélekkel felveszik. Mintha az önzetlenségnek és az erkölcsös gazdasági magatartásnak nem olyan fényes példáival találkozhatnánk nap mint nap, mint amilyet a Mizo vagy az a külföldi kézen lévő konzervgyár mutat, amelynek épp a leginkább védtelen és kiszolgáltatott kistermelők rovására halmoznak fel sok-sok milliós (sőt talán milliárdos) adósságot talán soha vissza nem fizetésre.
A diósgyőri kohász becsülettel dolgozott, nem sztrájkolt, nem támasztott bérköveteléseket - örült, hogy még állásban lehet. Nemkülönben a tatabányai vagy Pécs vidéki bányász. Az ipar átszerveződésével, a leépítésekkel, a multinacionális cégek előretörésével egyre kevesebb az olyan nagyvállalat, amelynek a dolgozói még egyáltalán helyzetbe kerülhetnek a munkáltatókkal szemben. Köztudott, hogy munkaügyi törvények ide, szakszervezeti jogok oda, sokhelyütt nem hogy sztrájkot szervezni, de még szakszervezetet alakítani sem engednek, és aki „visszapofázik”, aki elégedetlen, de még az is, aki csak elmondja másnak a vállalatánál, hogy mennyi a bére, már repülhet.
Egy országban, ahol a pártállami nyomás évtizedek óta elszoktatta az embereket attól, hogy jogaikat és érdekeiket állammal és munkáltatóval szemben egyaránt maguk vegyék védelmükbe, egy országban, ahol minden politikai párt a civil szerveződések üdvös és nélkülözhetetlen voltáról beszél, egy társadalomban, amelyben az emberek túlnyomó része még inkább építhet a korrupcióra és az árnyékgazdasági manőverekre, mint a törvényes, nyílt és szervezett fellépésre - nos, ilyen viszonyok között mindenkinek háromszoros hurrát kellene kiáltania azokra a szakszervezetekre, amelyek civil szervezetként, érdekvédelmi szervként komolyan veszik a feladatukat. Ennyi kijárna nekik még akkor is, ha netalán ezt a vasúti sztrájkot szerencsésebb módon is lehetett volna szervezni, és ha netán maguk a szakszervezeti vezetők nem laknak is szoba-konyhás lakásokban.
Egy valamit azonban semmiképp nem tartok indokoltnak: azt, hogy épp a sztrájkoló vasutasok ellenében papolnak a morálról.


Az egyeztetés folytatódik

Az egyeztető tárgyalások február 10-i lapzártánkkor, csütörtökön is a megszokott módon folytatódtak a MÁV Rt. vezetői, illetve a reprezentatív szakszervezetek (VSZ, MOSZ, VDSZSZ) képviselői között. Eközben csak
a vonatok egyharmada közlekedett, nem jártak a nemzetközi, az InterCity, a gyors- és a postavonatok. A MÁV Rt. adatai szerint a nappali szolgálatra jelentkező vasutasok mintegy 95 százaléka (25 742 fő) felvette a munkát, így „a nem sztrájkoló mozdonyvezetőkkel a legfontosabb tehervonatok szabadon közlekedhettek - mondta Domokos Lajos, a MÁV Rt. sajtóirodájának vezetője. Állítása szerint naponta 25-60 mozdonyvezető dolgozik ezeken a vonalakon. (A Mozdonyvezetők Szakszervezetének - MOSZ - elnöke, Borsik János azonban lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a mozdonyvezetők közel 100 százaléka sztrájkol.) A munkabeszüntetések által okozott kár a MÁV Rt. számításainak tükrében óránként 4 millió forint, amely az eddig eltelt óraszámok miatt csütörtök délig összesen 840 millió forintra rúgott. Ez az összeg dolgozónként átlagosan 15 ezer forintos bérkeretcsökkenést - azaz egyszázalékos bércsökkenést - jelentene, amit a MÁV Rt. igazgatóságának határozata alapján „be kell vasalni minden vasutason”. A vasúttársaság részéről azonban kísérlet történt ezen tehertétel inflációs keretből történő kiegyenlítésére, amelyet a szakszervezetek nem fogadtak el - tájékoztatott a kommunikációs igazgató. A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) lapunkhoz is eljuttatott sajtónyilatkozatában ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a MÁV Rt. veszteségekre vonatkozó kalkulációja igaz, akkor a vállalat sajtóirodája által naponta szervezett egy-két órás sajtótájékoztató költségei az okozott időkiesés miatt 6-8 millió forintot tesznek ki - „a vasutasok és az adófizetők pénzén”. A csütörtöki nap eredménye, hogy sikerült végső formába hozni a kollektív szerződést. „Aláírásra azonban csak akkor kerül sor, amikor már mindenben megállapodtak a felek” - tájékoztatta lapunkat Borsik János. Mint mondotta, a további egyeztetések fókuszában a bérkapcsolatok és a munkaügyi kapcsolatokat érintő vitás kérdések tisztázása áll.