Vissza a tartalomjegyzékhez

Csereklyei Márta
Terrorista eretnekek

Január végén az „Isten Hadserege” elnevezésű militarista szervezet harcosai a burmai erdők mélyéből felbukkanva elfoglaltak egy kórházat Ratcsaburi városában és túszul ejtettek 500 beteget, illetve kórházi alkalmazottat. A kommandósok valamennyi túszejtőt megölték. Az akciót a Mianmarban messiásként tisztelt 12 éves ikerpár, Luther és Johnny parancsára hajtották végre. A két messiásjelölt - akik körül az elmúlt években valóságos mondakör alakult ki - történetét a Time és a Newsweek magazin írásai alapján állítottuk össze.

Mezítlábasak. Kicsik. Még olvasni sem tudnak, de annyi embert öltek, hogy a számát sem tudják. Ők Luther és Johnny Htoo. Ikrek. Szüleikről szinte semmit sem lehet tudni. Mindössze tizenkét évesek, de a mianmari (korábbi nevén Burma) karen közösség messiásként tiszteli őket. Az elmúlt három év során valóságos mítosz épült köréjük: akkor váltak híressé, amikor a kormány elnyomása ellen harcoló karenek alulmaradtak a mianmari katonasággal szemben, ám miután az ikerpár kitartásra buzdította a harcosokat, számos katonai sikert értek el. Ahogy követőik tábora egyre népesebbé vált, mind több hír kapott szárnyra a gyerekek „csodáiról”, akik állítólag messziről megérzik a veszélyt, nem fog rajtuk a puskagolyó, mások gondolataiban tudnak olvasni, illetve képesek láthatatlanná válni - ha akarnak. Ezen kívül a két gyerek azt állítja magáról, hogy 5 ezer harcos szellemet képes megidézni.
Szülőfalujuk, Kamarplav egy meredek hegyoldalon fekszik, a felvezető ösvényt a kareneken kívül senki sem ismeri. Luther és Johnny a falu szinte kivétel nélkül baptista lakói közt nőtt fel, majd - a mianmari Chulalongkorn Egyetem tanára, Sunai Phasuk szerint - „amikor a harcosaik alulmaradtak a mianmariakkal szemben, visszatértek ősi isteneikhez”. Így aztán a keresztény tanításokat primitív, bennszülött hagyományokkal párosítva alakították ki misztikus hatalmukat. Ha a 12 éves Luther éppen rossz hangulatban van, éles hangon torkollja le katonáit - pillantásával pedig akár ölni is tudna. Testvére, a hosszú hajával inkább kislányra emlékeztető Johnny szája sarkából akkor sem tűnik el a jellegzetes kis gúnyos mosoly, amikor pisztolyából tüzet nyit valakire.
A két szivarozó gyerek vaskézzel irányítja az „Isten Hadserege” elnevezésű militáns szervezetet, melynek bázisára decemberben beengedték az AP News alkalmazottjait. Az újságírók beszámolója alapján csak azok maradhattak a faluban, akik „hisznek a két gyermekben”. Követőik legtöbbje szintén tizenéves suhanc, akik valójában nem is képesek felfogni a háború igazi jelentését. Fegyvereiket játékszerként kezelik. Az ikrek egy törpe növésű férfit fogadtak fel ajtónállónak, aki nemkívánatos látogató érkeztekor elkiáltja magát: „Ne gyere közelebb, vagy meghalsz!”
A karen ellenállás soraiban nem mindenki hisz a két ifjúban. A kereszténységhez jobban ragaszkodók egyszerűen eretnekeknek tartják őket. „Ez nem Isten hadserege. Isten nem akarja, hogy a gyermekek fegyvert viseljenek. Ez inkább a Sátán hadserege” - mondta egyikük. Az elnyomás alatt sínylődő karenek többsége azonban végső kétségbeesésében minden eszközt kipróbálna: a két gyerek szavára akár öten is harcba indulnának az egész mianmari hadsereggel szemben. „Mi, karenek hisszük, hogy az ikrek korábban élt karen katonai hősök reinkarnációi” - mondta egy karen menekült.