A katolikus egyházon belüli titkos kasszára hívta fel a figyelmet Guliga György
pap, volt békéscsabai plébános. Az érintett püspök elismerte a „bitangkasszáknak”
nevezett számlák létét, és az adóhatóságtól vizsgálatot kért maga ellen. A
legnagyobb hazai felekezet baján kárörvendők áldozatként tekintenek Guligára, míg
mások egyenesen a katolikus egyház és személyesen az igen aktív főpapnak tartott
Gyulay Endre megyéspüspök Júdását látják az explébánosban.
Gyulay Endre püspök. Nem lát más megoldást Fotó: MTI
Guliga György pap 1993-ban vette át a békéscsabai plébánia vezetését, előtte
Szegeden, a püspökségen dolgozott, ahol, bár felszentelt pap volt, gazdasági ügyekkel
foglalkozott mint számvevő gondnok. A békési megyeszékhelyen - a bíróság elé
benyújtott védekező irata szerint - sanyarú helyzetű közösséget talált. A pangó
vallási élet fejlesztésének egyik módját az anyagi erőforrások megnövelésében látta.
A forrásbevonás technikáját két területre osztotta: olyan hitéletet szervezni, hogy
a hívők adakozási kedve növekedjék, illetve olyan vállalkozásokat beindítani,
amelyek haszna a plébániát gyarapítja. Az előbbi érdekében
- általában átlagos banki kamatozású - hiteleket is vett fel a plébánia nevében,
még hívőktől is. A vállalkozás pedig azt jelentette, hogy a lelkipásztor olajsajtoló
üzemet hozott létre.
A menedzserszemléletű plébános 1994-ben hozzáfogott egy katolikus iskola alapításához.
A kárpótlásként visszakapott romos, használaton kívüli épületet felújította.
Ehhez azonban kevés pénzt kapott a püspökségtől, ezért saját forrásokból fedezte
az indulás költségeit: felújításra 15 millió, szertárra, tornateremre és könyvtárra
17 millió forintot költöttek. (Békéscsabaiak visszaemlékezése szerint, mivel nem
volt elég városi jelentkező, a környező községekből szállították a nebulókat
az iskola kihasználtsága érdekében. Ez is tetemes költséget jelentett.)
Hasonlóképpen jelentős összegekre volt szükség szeretetotthon működtetéséhez,
illetve a nagyszámú hitéleti, kulturális, sőt politikai programhoz is. Például egy
konzervatív párt békéscsabai programjára 50 ezer forintot költöttek, de aktívan támogatták
a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) helyi csoportjának megalakulását és
működését is. Mint ismeretes, az 1998-as választásokon e szervezet a konzervatív pártok
oldalán aktívan részt vett. Mindenesetre az egyházközség pénztárában nem szereplő,
azaz hivatalosan nem dokumentált kiadások az 1993-1997 közötti időszakban -
Guliga páter adatai szerint - mintegy 52 millió forintot emésztettek fel.
A védekező irat hivatalos bevételek mellett forrásként az úgynevezett „B-” mint
„bitangkasszát” és „-hiteleket” jelölte meg. A „B-kassza” az adóhatóság
és a társadalombiztosítás elől eltitkolt, hivatalos kimutatásokban nem szereplő bevételeket
jelentette. A magánszemélyektől - például egy közeli rokonától - és
szervezetektől felvett hitelek kamatokkal terhelt összege viszont elérte a 82 millió
forintot, melynek egy részét visszafizette a plébános. Emellett Guliga bankoktól is
felvett több tízmillió forint kölcsönt. A folyamatos hitelkényszer jól mutatta: a
plébánia állandó likviditási gondokkal küszködik.
Amikor ezt a helyzetet Gyulay Endre püspök megtudta - az egyházi bírósági utat végigjárva
-, feljelentést tett Guliga ellen csalás miatt, és később eltávolította a posztjáról.
Több tízmillió forint tartozás maradt a plébánia nyakán. Guliga védekezésében
elismeri ugyan, hogy vétett a könyvvezetési szabályok ellen, de adatsorokkal próbálja
bizonyítani, hogy a felvett, illetve adományként kapott összegekből nem költött magára,
hanem mindent az egyházközség működésére fordított. Állítja: ha nem váltják
le, a plébánia visszafizette volna a tartozásokat.
A Blikk című napilap az ügyből a „bitangkasszák” létét emelte ki, hivatkozva
Guliga vallomására, aki milliós tételekről beszélt ennek kapcsán. A botrányt az
okozta, hogy Gyulay püspök elismerte e kassza létét, amit a Blikk megtoldott egy olyan
információval, miszerint püspökkari döntés értelmében minden egyházkerületben léteznek
e titkos kasszák.
Nem tartja helyesnek a plébániák által használt úgynevezett „B-kasszák” működését
Szeged-Csanád egyházmegye püspöke, de nem lát más megoldást egyes problémák
orvoslására. Gyulay Endre a héten kirobbant ügy kapcsán lapunknak úgy nyilatkozott:
„Nem igaz például, hogy püspökkari döntés alapján született meg a »B-kassza«,
és az sem, hogy felülbíráljuk azt a törvényt, amelyik nincs tekintettel a szegényekre.
Ilyet nem mondtam.” Az írás egyébként főként azt taglalja, hogy a hívők adományainak
egy részét hogyan kezelik a plébániákon, miután „eltitkolták” az adóhivatal elől.
Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a törvény szerint - amely minden egyházra
vonatkozik - a stóla- és a perselypénz mentes az adó alól.
A cikk papírokra hivatkozva állítja: előfordult, hogy a „B-kasszából” költöttek
pénzt milliós nagyságrendű épületfelújításra is. A püspök azt már korábban
sem tagadta, hogy létezik a kassza, de hangsúlyozta, hogy az igazgatása alá tartozó
egyházmegyében csupán néhány ezer forintot tartalmaz: „A kisebb plébániákon ez
4-5 ezer forintot jelent, a nagyobbakban pedig maximum 20 ezret. Milliókról nincs szó.”
Amit ebből a pénzből finanszíroztak, az többek között a vízvezeték-szerelő munkája
vagy a fuvaros pálinkája volt.
Burillák Attila, az APEH szóvivője mindehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy egy munkáltatónak
fizetnie kell a közterheket, azaz a munkavállaló béréből le kell vonnia a nyugdíjat,
az egészségbiztosítási és munkavállalói járulékot, valamint a személyi jövedelemadó-előleget
is.
Gyulay Endre úgy véli: azok a személyek, akik néha egy-egy apró munkát elvállalnak,
havi 1000-1500 forintért, azok nem nevezhetők alkalmazottaknak. „Ráadásul előfordult
olyan is, hogy egy település egyetlen szerelője csak számla nélkül volt hajlandó
elvégezni egy sürgős, pár ezer forintos javítást, mondván: másként átlép egy
magasabb jövedelemkategóriába, amiért 10-20, esetleg 50 ezer forint többletet is ki
kell fizetnie adó gyanánt. Számla nélkül viszont az egyház sem tud elszámolni,
ilyenkor nyúlunk a »B-kasszához«. Nem mondom, hogy ezek dicsérendő dolgok, de vállalom
értük a felelősséget.”
Azt, hogy egy-egy helyen éppen mire van szükség, vagyis, hogy a pénzt mire költik, a
plébánosok döntik el. „Természetesen el kell könyvelniük mindent egy füzetbe. Nem
mintha nem bíznék bennük, és azt gondolnám, saját céljaikra fordítják, hanem
egyszerűen így ellenőrizhető és átlátható a rendszer, amelynek sajnos lehetnek hátulütői
is, ha valaki nem megfelelően jár el” - tette hozzá a püspök.