Sz. Abonyi Orsolya
A hat tyúk halála

Ahogy azt újabb keletű kutatásokban olvashattuk, napjainkban a baromfifogyasztás ugrásszerűen megnövekedett Magyarországon, jelentősen visszaszorítva ezzel a hagyományosan népszerű, ámde egészségtelenebb sertést. Cikkünk célja: megtudni, mit eszünk. Illetve amit eszünk, miként költözött az örök „kendermagmezőkre”.

Köztudottan egy csirke húsa akkor a legértékesebb, ha viszonylag nyugodt életkörülmények között, az udvarban csipegetve nő fel, és minden különösebb vegyszer, kábítószer, illetve egyéb „adalékanyag” nélkül vágják le. Amerikában a különféle baromfifarmok egymással versenyezve hirdetik kíméletes és természetes módszereiket, melyekkel a lehető legjobb minőségű húst termelik és kínálják a fogyasztóknak. A keltetéstől kezdve gondosan ügyelnek arra, hogy az állatoknak elegendő helyük, tiszta ketrecük legyen, és naponta friss táplálékot kapjanak. A friss levegőn füvet és bogarakat csipegető szárnyasokat végül elkábítják, nyakukat szegik, és a lehető legtisztábban feldolgozva jó áron dobják piacra.
Hazánkban a tradicionális háztáji baromfitartás és -vágás erőteljesen háttérbe szorult. Az extrém képek az udvart fej nélkül körbeszaladó tyúkanyóról vagy kiskakasról már többnyire csak a vidéki udvarok sajátosságai. Helyükre a nagyüzemek kerültek, melyek különféle módszerekkel próbálják ezerszámra leöldösni a holnapi vacsoráravalót.
Földi Pétert, a Baromfi Terméktanács munkatársát kérdezve megtudtuk, hogy manapság a legáltalánosabb módszer a csirkék-pulykák mészárlására az úgynevezett „vízfürdős kábítás” és az azt követő vágás, majd feldolgozás. A folyamat során a hét hetes csirkéket a beszállítás után viszonylag kemény közelharc után lábuknál fogva fejjel lefelé lógatják, majd az erőteljesen káráló jószágokat vízbe mártják. A vízbelógatás után teljesen megnyugszanak, ez a belevezetett áramnak köszönhető. Maga a folyamat viszonylag rövid ideig, pár percig tart, ám ez a pár perc bőven elég arra, hogy a szárnyasok adrenalinszintje erőteljesen megemelkedjen. Emiatt gyakorlott háziasszonyok a húst elkészítés előtt rövid ideig főzik, megkísérelve ezzel a benne rekedt káros anyagok mennyiségét valamelyest csökkenteni.
A pulykák esetében a folyamat a csirkék feldolgozásához hasonlóan zajlik, habár kétségtelenül nehezebb falatnak számítanak, tekintettel a 20 hetes pulyka mintegy 20 kilójára. A vágóhidakon ezért kétféle szalagsor található, egyik a könnyebb felépítésű, másik pedig a nehézsúlyú szárnyaskategória képviselőinek. A pulykák háztáji vágásával kapcsolatban érdekes módszereket hallani. Van, ahol zsákba kötik az állatot, hiszen súlya miatt igen nehéz lefogni, majd megfosztják fejétől. Ezek után már csak az ide-oda pattogó zsákokkal kell valahogy elbánni.
Visszatérve azonban a hagyományos nagyüzemi folyamatra: az immár békésen függő, de még élő madarakat ezek után továbbgörgetik a szalagsoron, és vagy kézzel, vagy géppel nyakuknál kétfelé választják őket. Így lassan kivéreznek a csirkék, majd jön a kopasztás és a további feldolgozás.
Sajnos a nem megfelelően végzett elektromos kezelés következtében piros pontok, bevérzések keletkezhetnek a húsban, ami kétségtelenül rontja élvezeti értékét. Ezt az „előkezelést” azonban a humánusabb vágás érdekében - hogy ne okozzon fájdalmat az állatnak - muszáj beiktatni.