Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Dávid Kornél: Újabb 10 nap a lovagok között

Biztató! A Cleveland Cavaliers csapata további tíz napra szerződtette a profi liga egyetlen magyarját, Dávid Kornélt. Az első tíz nap alatt hat mérkőzésből ötön pályára lépő játékos összesen 15 perc lehetőséget kapott. Első találatait a Portland kosarába küldte, és szerzett 2 lepattanót is. A Vancouver elleni kétpontos győzelemhez viszont mint szurkoló adhatott segítséget társainak. A sorozatmeccseket játszó Car’s folyamatosan utazott, és Dávidnak „igazi” edzésen nem volt lehetősége bizonyítani, hogy érti a gárdajáték rendszerét. A Cleveland vezetői viszont továbbra is bíznak benne - tudhatta meg Jim Paxson általános menedzsertől vasárnap. Dávid természetesen aláírta az újabb megállapodást, melynek ideje alatt hat mérkőzésen jóval több időt kap a beépülésre. Randy Wittman edzőnek egy összeszokott, egymás gondolatait is ismerő alakulatba kell beépítenie az új erőcsatárt. Természetes, hogy a rájátszás jogáért hajtó Cleveland szoros meccseken bevált embereivel próbálja kiharcolni a győzelmeket. Dávid tehetségéről meg vannak győződve, és labdaszerzései, valamint blokkjai bizonyították eddig is, hogy remekül védekezik. Második szerződésének első mérkőzésén Sacramentóba látogatott a Car’s. A királyok 113:102-re diadalmaskodtak, viszont Kornél négy játékperc alatt 4 pontot szerzett.
Mindkét dobása sikeres volt, emellett egy-egy lepattanója és labdaszerzése tette emlékezetessé a pályán töltött idejét. A mérkőzés legjobbja Chris Webber volt 25 ponttal, míg a lovagok legeredményesebbjének Shawn Kemp bizonyult 20 pontjával. A ligaelső Lakerst idegenben 82:81-re verő Seattle ellen Dávid kimaradt a Cavaliersből. A találkozó 99:80-as Sonics-sikerrel zárult, Vin Baker 28 ponttal terhelte a lovagokat. Lamond Murray 20 pontja, valamint Kemp 13-a csak csökkenteni tudta a különbséget.
Három találkozó következik idegenben: a Lakers, a Golden State, a Phoenix, majd otthon a Detroit. Kornél remélhetőleg itt már ismét lehetőséghez jut a palánkok alatt, bár a Lakers ellen igen nehéz lesz csapatba kerülni. Az utóbbi három találkozóján csak egyszer nyerő bajnok, aspiráns nem sokáig bukdácsolhat, ha aranygyűrűkre vágyik, ezért is lenne rendkívüli, ha Dávid ellenük „villantana” emlékezeteset.

A Lakers-Cavaliers kosárlabdameccs eredménye: 95:86.

Legjobb dobók:
- Shaquille O’Neal 27 pont
- André Miller 20 pont
- Dávid Kornél 12 perc alatt
5 pont és 3 lepattanó