Vissza a tartalomjegyzékhez

Seregi Károly
Bárdossy miniszterelnök hagyatéka

Ki volt az az ember, akinek a lelkiüdvéért a napokban a MIÉP kezdeményezésére misét celebráltak a Szent István Bazilikában? Mit köszönhet Magyarország eme tipikus, a Horthy-rendszer szűklátókörű politikai elitjébe tartozó képviselőjének, aki olyan pillanatban került az ország kormányrúdjához, amikor államférfiakra lett volna szükség a jó döntések meghozatalában, ő pedig csak szorgalmas tisztviselő, pedáns végrehajtó volt?


Bárdossy László a kivégzőosztag előtt   

Bárdossy László 1890-ben született Szombathelyen, kisnemesi-hivatalnoki család gyermekeként. Az értelmesnek tartott, de gyenge fizikumú fiú a középiskolát Eperjesen és Budapesten végezte, majd jogi tanulmányait Berlinben és Párizsban fejezte be. Történészek szerint a külföldi stúdiumok művelt, európai látókörű, több nyelven kiválóan beszélő fiatalemberré formálták. Ezért természetesnek tartják, hogy 1913-ban a Kultuszminisztériumhoz került, ahol a hivatali ranglétrán lassan, de biztosan haladt fölfelé. 1922-ben a Külügyminisztériumhoz hívták, ahol a sajtóosztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. Feladata a Magyarországról kialakult kedvezőtlen nemzetközi kép javítása lett az ország revíziós céljainak figyelembevételével.
Hivatali pályafutása során egyre cinikusabbá vált, kiábrándult ifjúkori idealizmusából. 1930-ban Londonba irányították követtanácsosi megbízatással, majd hat év múlva bukaresti nagyköveti kinevezést kapott. Innen került 1941 februárjában a külügyminiszteri székbe.
1941. április 3-án, a Jugoszlávia elleni német támadás előestéjén Teleki Pál miniszterelnök - nem tudván feldolgozni a magyar külpolitika balkáni ügyekben tanúsított hitszegő magatartását - öngyilkos lett. Ekkor Bárdossy László - mivel más nem - elvállalta a miniszterelnöki megbízatást.
Parlamenti bemutatkozó beszédében politikai példaképének Gömbös Gyulát nevezte meg, akinek géniuszáról beszélt, s a gömbösi társadalomszervező reformok útjának folytatását szorgalmazta. Mivel korábban a magyar katonai vezetéssel konfliktusai voltak, s fellépett a szélsőjobboldali jelenségek ellen, a magyar politikai élet ismerői úgy gondolták, hogy Bárdossy lazítani fog a Németországhoz fűződő egyre szorosabb kötelékeken. A várakozásokkal ellentétben a miniszterelnök programjában maga tűzte napirendre a szélsőjobb követeléseit. Első intézkedései sorában a parlament elé terjesztette az elődje által előkészített javaslatot, amely a házassági viszonyokról szóló törvény kiegészítéseként tiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságkötést, és „fajgyalázásnak” bélyegezte a házasságon kívüli nemi kapcsolatot is zsidó és nem zsidó között. A harmadik zsidótörvényként elhíresült 1941. évi XV. törvénycikk, amelyet augusztus 8-án lényegtelen módosításokkal fogadott el a tisztelt ház - szemben az előző két zsidótörvénnyel, amelyek a zsidóság gazdasági pozícióit kívánták felszámolni -, már faji alapon határozta meg a zsidó fogalmát.
Bárdossy regnálása alatt 1941 nyarán 16 ezer zsidót, akik nem tudtak magyar állampolgári bizonyítványt bemutatni, „repatriáltak” Ukrajnába, ami halálukat jelentette, mert a megszálló német alakulatok egyike Kamenyev-Podolszk mellett lemészárolta őket. Az akkoriban felállított munkaszolgálatos századok is egyre több áldozatot szedtek, különösen 1942 után, amikor a fegyvertelen férfiakat már frontszolgálatra vezényelték ki. Például a második magyar hadsereggel keletre hajtott 50 ezer munkaszolgálatosból mindössze 6-7000 ember tért haza. 1942 januárjában a széthulló Jugoszláviától visszaszerzett Délvidéken zsidók is áldozatul estek néhány honvéd- és csendőralakulat kegyetlenkedéseinek.
1941. június 22-én megindult a német hadsereg támadása a Szovjetunió ellen. Hitler nem számolt Magyarország katonai részvételével, csak a magyar határok megerősítését kérte. Önkéntes felajánlkozást természetesen szívesen fogadott. A német támadás másnapján Molotov szovjet külügyi népbiztos Moszkvában behívatta a magyar nagykövetet, s a magyar kormány álláspontjáról tudakozódott. Kijelentette, hogy a Szovjetuniónak nincsenek követelései Magyarországgal szemben, sőt hajlandó a magyar területi növekedést elfogadni, és újabb, Romániával szembeni igényeinket is támogatni. Kristóffy József nagykövet számjeltávirata június 24-én Bárdossy íróasztalán feküdt, de tartalmáról nem tájékoztatta sem a kormányt, sem Horthy kormányzót.
Június 26-án Kassát és a Kárpátaljáról Budapestre tartó gyorsvonatot Rahónál ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták. Krúdy Ádám, a kassai repülőtér parancsnoka jelentette ugyan a miniszterelnöknek, hogy szerinte német provokáció történt, de Bárdossy ezt a feltételezést nem vette figyelembe a még aznap összeülő kormány megbeszélésén. Horthy Miklós határozottan kiállt a megtorlás mellett, s ezt az álláspontot a kormányfő is magáévá tette. Bárdossy László június 27-én jelentette be a parlamentben, hogy Magyarország és a Szovjetunió között beállt a hadiállapot.
Gosztonyi Péter, a közelmúltban elhunyt neves hadtörténész így foglalta össze véleményét erről a lépésről: „Kevés olyan háború van, amelybe egy országot és népét annyira könnyelműen vitték bele, mint ahogy Magyarországot döntötték veszélybe 1941 júniusában vezetői.”
Nagy-Britannia már a délvidéki akció miatt visszahívta nagykövetét Budapestről, s a Szovjetunió ellen támadó Magyarország december 7-én a brit hadüzenetet is átvehette. Anthony Eden angol külügyminiszter még egy 1943. januári táviratában is így fogalmazott a magyar béketapogatódzásokra válaszul: „…Amíg Magyarország folytatja harcát szövetségeseink ellen, és a tengelyt támogatja, nem számíthat sem rokonszenvre, sem kíméletre.” Bárdossy László képtelen volt megérteni, hogy Churchill Angliája már nem az az ország, amilyennek ő követtanácsosként a harmincas években ismerte, hanem a nácizmus elleni harcban mindenre elszánt oroszlán.
1941. december 12-én az Egyesült Államok nagykövete vehette át Bárdossy Lászlótól a hadiállapotot bejelentő írást. Az amerikai politikusok Magyarországot a náci Németország vazallusaként tartották számon, ezért úgy gondolták, hogy a kormány szava és politikája nem tükrözi a lakosság többségének véleményét. Az amerikai reakciót jól jellemzi egy politikai anekdota, amelyet Ciano olasz külügyminiszter jegyzett be a naplójába. A washingtoni magyar ügyvivő és az amerikai külügyminisztérium illetékes tisztviselője között zajlott le a következő beszélgetés:
- Magyarország ugye köztársaság?
- Nem uram, királyság.
- Akkor van királyuk?
- Nincs, tengernagyunk van.
- Akkor van flottájuk?
- Nincs, mivel nincs tengerünk.
- Van valamilyen követelésük?
- Igen.
- Amerikával szemben?
- Nem.
- Angliával szemben?
- Nem.
- Oroszországgal szemben?
- Nem.
- Akkor hát kivel szemben vannak követeléseik?
- Romániával szemben.
- Akkor Romániának is hadat fognak üzenni?
- Nem uram, szövetségesek vagyunk.
Valószínű, hogy a beszélgetés nem az olasz külügyminiszter naplójegyzete formájában zajlott le, de a magyar külpolitika abszurditását kitűnően érzékeltette, s budapesti ellenzéki körökben szájról szájra járt a történet.
Roosevelt elnök annyira nem vette komolyan a magyar harciasságot, hogy csak hónapokkal később terjesztette a magyar nyilatkozatot a kongresszus elé. Az amerikai hadüzenet 1942. június 5-én érkezett meg Budapestre.
1942. január 20-án Magyarországra utazott a Wehrmacht egyik vezető tábornoka, s nagyobb áldozatvállalásra buzdította a magyar politikusokat a háborúban. Hosszas tárgyalások után megszületett a döntés: Magyarország a II. magyar hadsereg kötelékében 207 ezer katonát vezényel a frontra, s engedélyezi a toborzást a magyarországi németség soraiból a Waffen-SS-be.
1942. március 7-én Horthy kormányzó felmentette Bárdossyt a miniszterelnöki pozícióból, hogy egy a Nyugat-barát, náciellenes politikai csoportok számára elfogadhatóbb politikust állítson a kormány élére. Ám a Bárdossy által beindított folyamatot már nem lehetett leállítani. Az 1943. január 12-én Sztálingrádnál kibontakozó hatalmas szovjet ellentámadás elsöpörte a Voronyezstől délre állomásozó kimerült, gyatrán és nevetségesen felfegyverzett, ellátási nehézségekkel küzdő magyar hadsereget. 40 ezren meghaltak, 35 ezren megsebesültek és 60 ezren kerültek hadifogságba. Sokan a kaotikus visszavonulásban tűntek el. A felszerelés 80 százaléka odaveszett.
Leváltása után Bárdossy folytatta politikai tevékenységét, több szervezetben is szerepet vállalt, s a háborúból való kilépés ellen beszélt és szervezkedett, valamint a szélsőjobboldali pártok összefogásán munkálkodott. 1943-ban politikai döntéseinek magyarázataként kiadott egy könyvet, melynek címe Magyar politika a mohácsi vész után. Ebben Fráter Györgyhöz, a török és a Habsburg hatalom árnyékában politizáló nagy államférfihoz hasonlította magát, miszerint neki is két hatalom, a német és az orosz között kellett döntéseit meghoznia. Az érvelés gyenge pontja, hogy 1941-ben a szovjet fenyegetés nem volt realitás. Azzá vált viszont 1944-re, amikor Magyarország a Bárdossy által „kijelölt” úton várhatta a Vörös Hadsereg megjelenését határainál. Bajcsy-Zsilinszky Endre, olvasva a magamentő könyvet, Bárdossyt az ezeréves magyar történelem egyik legfőbb bűnösének nevezte.
A háborús összeomlás után Bárdossy Nyugatra menekült, ahonnan más háborús bűnösökkel együtt hazaszállították. A népbíróság - egyébként elfogulatlan történészek szerint is néhány ponton inkorrekt eljárás során - több vádpontban bűnösnek találta, s 1946. január 10-én kivégezték. A per során Bárdossy a rebus sic stantibus elvére hivatkozott, vagyis hogy minden döntését az akkori adott körülmények között kell értelmezni. Így próbálta személyes felelősségét a magyar tragédiában eltörölni. Annyit a végső szó jogán hajlandó volt elismerni, hogy az ellene feltámadt indulatoknak és keserűségeknek megvan a jogosságuk.