Ki volt az az ember, akinek a lelkiüdvéért a napokban a MIÉP kezdeményezésére
misét celebráltak a Szent István Bazilikában? Mit köszönhet Magyarország eme
tipikus, a Horthy-rendszer szűklátókörű politikai elitjébe tartozó képviselőjének,
aki olyan pillanatban került az ország kormányrúdjához, amikor államférfiakra lett
volna szükség a jó döntések meghozatalában, ő pedig csak szorgalmas tisztviselő,
pedáns végrehajtó volt?
Bárdossy László a kivégzőosztag előtt
Bárdossy László 1890-ben született Szombathelyen, kisnemesi-hivatalnoki család
gyermekeként. Az értelmesnek tartott, de gyenge fizikumú fiú a középiskolát
Eperjesen és Budapesten végezte, majd jogi tanulmányait Berlinben és Párizsban
fejezte be. Történészek szerint a külföldi stúdiumok művelt, európai látókörű,
több nyelven kiválóan beszélő fiatalemberré formálták. Ezért természetesnek
tartják, hogy 1913-ban a Kultuszminisztériumhoz került, ahol a hivatali ranglétrán
lassan, de biztosan haladt fölfelé. 1922-ben a Külügyminisztériumhoz hívták, ahol a
sajtóosztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. Feladata a Magyarországról
kialakult kedvezőtlen nemzetközi kép javítása lett az ország revíziós céljainak
figyelembevételével.
Hivatali pályafutása során egyre cinikusabbá vált, kiábrándult ifjúkori idealizmusából.
1930-ban Londonba irányították követtanácsosi megbízatással, majd hat év múlva
bukaresti nagyköveti kinevezést kapott. Innen került 1941 februárjában a külügyminiszteri
székbe.
1941. április 3-án, a Jugoszlávia elleni német támadás előestéjén Teleki Pál
miniszterelnök - nem tudván feldolgozni a magyar külpolitika balkáni ügyekben tanúsított
hitszegő magatartását - öngyilkos lett. Ekkor Bárdossy László - mivel más nem
- elvállalta a miniszterelnöki megbízatást.
Parlamenti bemutatkozó beszédében politikai példaképének Gömbös Gyulát nevezte
meg, akinek géniuszáról beszélt, s a gömbösi társadalomszervező reformok útjának
folytatását szorgalmazta. Mivel korábban a magyar katonai vezetéssel konfliktusai
voltak, s fellépett a szélsőjobboldali jelenségek ellen, a magyar politikai élet
ismerői úgy gondolták, hogy Bárdossy lazítani fog a Németországhoz fűződő egyre
szorosabb kötelékeken. A várakozásokkal ellentétben a miniszterelnök programjában
maga tűzte napirendre a szélsőjobb követeléseit. Első intézkedései sorában a
parlament elé terjesztette az elődje által előkészített javaslatot, amely a házassági
viszonyokról szóló törvény kiegészítéseként tiltotta a zsidók és nem zsidók közti
házasságkötést, és „fajgyalázásnak” bélyegezte a házasságon kívüli nemi
kapcsolatot is zsidó és nem zsidó között. A harmadik zsidótörvényként elhíresült
1941. évi XV. törvénycikk, amelyet augusztus 8-án lényegtelen módosításokkal
fogadott el a tisztelt ház - szemben az előző két zsidótörvénnyel, amelyek a zsidóság
gazdasági pozícióit kívánták felszámolni -, már faji alapon határozta meg a
zsidó fogalmát.
Bárdossy regnálása alatt 1941 nyarán 16 ezer zsidót, akik nem tudtak magyar állampolgári
bizonyítványt bemutatni, „repatriáltak” Ukrajnába, ami halálukat jelentette, mert
a megszálló német alakulatok egyike Kamenyev-Podolszk mellett lemészárolta őket.
Az akkoriban felállított munkaszolgálatos századok is egyre több áldozatot szedtek,
különösen 1942 után, amikor a fegyvertelen férfiakat már frontszolgálatra vezényelték
ki. Például a második magyar hadsereggel keletre hajtott 50 ezer munkaszolgálatosból
mindössze 6-7000 ember tért haza. 1942 januárjában a széthulló Jugoszláviától
visszaszerzett Délvidéken zsidók is áldozatul estek néhány honvéd- és csendőralakulat
kegyetlenkedéseinek.
1941. június 22-én megindult a német hadsereg támadása a Szovjetunió ellen. Hitler
nem számolt Magyarország katonai részvételével, csak a magyar határok megerősítését
kérte. Önkéntes felajánlkozást természetesen szívesen fogadott. A német támadás
másnapján Molotov szovjet külügyi népbiztos Moszkvában behívatta a magyar nagykövetet,
s a magyar kormány álláspontjáról tudakozódott. Kijelentette, hogy a Szovjetuniónak
nincsenek követelései Magyarországgal szemben, sőt hajlandó a magyar területi növekedést
elfogadni, és újabb, Romániával szembeni igényeinket is támogatni. Kristóffy József
nagykövet számjeltávirata június 24-én Bárdossy íróasztalán feküdt, de tartalmáról
nem tájékoztatta sem a kormányt, sem Horthy kormányzót.
Június 26-án Kassát és a Kárpátaljáról Budapestre tartó gyorsvonatot Rahónál
ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták. Krúdy Ádám, a kassai repülőtér
parancsnoka jelentette ugyan a miniszterelnöknek, hogy szerinte német provokáció történt,
de Bárdossy ezt a feltételezést nem vette figyelembe a még aznap összeülő kormány
megbeszélésén. Horthy Miklós határozottan kiállt a megtorlás mellett, s ezt az álláspontot
a kormányfő is magáévá tette. Bárdossy László június 27-én jelentette be a
parlamentben, hogy Magyarország és a Szovjetunió között beállt a hadiállapot.
Gosztonyi Péter, a közelmúltban elhunyt neves hadtörténész így foglalta össze véleményét
erről a lépésről: „Kevés olyan háború van, amelybe egy országot és népét
annyira könnyelműen vitték bele, mint ahogy Magyarországot döntötték veszélybe
1941 júniusában vezetői.”
Nagy-Britannia már a délvidéki akció miatt visszahívta nagykövetét Budapestről, s
a Szovjetunió ellen támadó Magyarország december 7-én a brit hadüzenetet is átvehette.
Anthony Eden angol külügyminiszter még egy 1943. januári táviratában is így
fogalmazott a magyar béketapogatódzásokra válaszul: „…Amíg Magyarország
folytatja harcát szövetségeseink ellen, és a tengelyt támogatja, nem számíthat sem
rokonszenvre, sem kíméletre.” Bárdossy László képtelen volt megérteni, hogy
Churchill Angliája már nem az az ország, amilyennek ő követtanácsosként a harmincas
években ismerte, hanem a nácizmus elleni harcban mindenre elszánt oroszlán.
1941. december 12-én az Egyesült Államok nagykövete vehette át Bárdossy Lászlótól
a hadiállapotot bejelentő írást. Az amerikai politikusok Magyarországot a náci Németország
vazallusaként tartották számon, ezért úgy gondolták, hogy a kormány szava és
politikája nem tükrözi a lakosság többségének véleményét. Az amerikai reakciót
jól jellemzi egy politikai anekdota, amelyet Ciano olasz külügyminiszter jegyzett be a
naplójába. A washingtoni magyar ügyvivő és az amerikai külügyminisztérium illetékes
tisztviselője között zajlott le a következő beszélgetés:
- Magyarország ugye köztársaság?
- Nem uram, királyság.
- Akkor van királyuk?
- Nincs, tengernagyunk van.
- Akkor van flottájuk?
- Nincs, mivel nincs tengerünk.
- Van valamilyen követelésük?
- Igen.
- Amerikával szemben?
- Nem.
- Angliával szemben?
- Nem.
- Oroszországgal szemben?
- Nem.
- Akkor hát kivel szemben vannak követeléseik?
- Romániával szemben.
- Akkor Romániának is hadat fognak üzenni?
- Nem uram, szövetségesek vagyunk.
Valószínű, hogy a beszélgetés nem az olasz külügyminiszter naplójegyzete formájában
zajlott le, de a magyar külpolitika abszurditását kitűnően érzékeltette, s
budapesti ellenzéki körökben szájról szájra járt a történet.
Roosevelt elnök annyira nem vette komolyan a magyar harciasságot, hogy csak hónapokkal
később terjesztette a magyar nyilatkozatot a kongresszus elé. Az amerikai hadüzenet
1942. június 5-én érkezett meg Budapestre.
1942. január 20-án Magyarországra utazott a Wehrmacht egyik vezető tábornoka, s
nagyobb áldozatvállalásra buzdította a magyar politikusokat a háborúban. Hosszas tárgyalások
után megszületett a döntés: Magyarország a II. magyar hadsereg kötelékében 207
ezer katonát vezényel a frontra, s engedélyezi a toborzást a magyarországi németség
soraiból a Waffen-SS-be.
1942. március 7-én Horthy kormányzó felmentette Bárdossyt a miniszterelnöki pozícióból,
hogy egy a Nyugat-barát, náciellenes politikai csoportok számára elfogadhatóbb
politikust állítson a kormány élére. Ám a Bárdossy által beindított folyamatot már
nem lehetett leállítani. Az 1943. január 12-én Sztálingrádnál kibontakozó hatalmas
szovjet ellentámadás elsöpörte a Voronyezstől délre állomásozó kimerült, gyatrán
és nevetségesen felfegyverzett, ellátási nehézségekkel küzdő magyar hadsereget. 40
ezren meghaltak, 35 ezren megsebesültek és 60 ezren kerültek hadifogságba. Sokan a
kaotikus visszavonulásban tűntek el. A felszerelés 80 százaléka odaveszett.
Leváltása után Bárdossy folytatta politikai tevékenységét, több szervezetben is
szerepet vállalt, s a háborúból való kilépés ellen beszélt és szervezkedett,
valamint a szélsőjobboldali pártok összefogásán munkálkodott. 1943-ban politikai döntéseinek
magyarázataként kiadott egy könyvet, melynek címe Magyar politika a mohácsi vész után.
Ebben Fráter Györgyhöz, a török és a Habsburg hatalom árnyékában politizáló
nagy államférfihoz hasonlította magát, miszerint neki is két hatalom, a német és az
orosz között kellett döntéseit meghoznia. Az érvelés gyenge pontja, hogy 1941-ben a
szovjet fenyegetés nem volt realitás. Azzá vált viszont 1944-re, amikor Magyarország
a Bárdossy által „kijelölt” úton várhatta a Vörös Hadsereg megjelenését határainál.
Bajcsy-Zsilinszky Endre, olvasva a magamentő könyvet, Bárdossyt az ezeréves magyar történelem
egyik legfőbb bűnösének nevezte.
A háborús összeomlás után Bárdossy Nyugatra menekült, ahonnan más háborús bűnösökkel
együtt hazaszállították. A népbíróság - egyébként elfogulatlan történészek
szerint is néhány ponton inkorrekt eljárás során - több vádpontban bűnösnek találta,
s 1946. január 10-én kivégezték. A per során Bárdossy a rebus sic stantibus elvére
hivatkozott, vagyis hogy minden döntését az akkori adott körülmények között kell
értelmezni. Így próbálta személyes felelősségét a magyar tragédiában eltörölni.
Annyit a végső szó jogán hajlandó volt elismerni, hogy az ellene feltámadt
indulatoknak és keserűségeknek megvan a jogosságuk.