„Tiltakozunk mindenfajta tárgyalás ellen, ez csak a Nyugat soron következő
provokációja. Maszhadov egy közönséges bandita, Knut Wollebeck pedig menjen csak haza
Norvégiába” - nyilatkozott néhány nappal ezelőtt Vlagyimir Zsirinovszkij a maga
keresetlen modorában. A politikus botrányos kijelentései már megszokott jelenségnek
számítanak, és általában nem is veszik túlságosan komolyan; most az egyszer azonban
nincs kétség afelől, hogy nyilatkozatával az oroszok többsége lényegében egyetért.
Oroszország ellenzi a csecsen gerillákkal való tárgyalásokat és a Nyugat közbenjárását
a csecsen válságban.
Menekülő csecsenek Groznijból. A fehér zászló nem mindig véd meg Fotó:
Kommerszant
Mint ismeretes, Knut Wollebeck, az Európai Biztonsági és Együttműködési
Szervezet (EBESZ) elnöke Észak-Kaukázusba utazott, ahol Aszlán Maszhadovval szándékozik
találkozni, megindítva ezzel a csecsen elnök és Moszkva közötti közvetítést. Ez
ellen mindjárt kezdetben több politikus is tiltakozott. Szergej Sojgu, a rendkívüli
helyzetek minisztere szerint az EBESZ jobban tenné, ha inkább egy csecsen régió helyreállításával
foglalatoskodna. Avgyejev külügyminiszter-helyettes pedig úgy látja, hogy ez egy újabb,
Oroszországra erőltetendő „műközbenjárás”.
A FÁK-hadseregben is mindennapos a téma - főleg azok körében, akik régebben is
harcoltak már Csecsenföldön: ők azt hangoztatják, többé nem engedik, hogy a győzelmet
„megvett” politikusok és úgynevezett közbenjárók lopják el.
Az 1994-96-os háborúhoz képest egyébként most egészen jól állnak az oroszok: már
120 települést felszabadítottak, gyakorlatilag harc nélkül elfoglalták a megyei központokat,
Groznij pedig blokád alatt áll. Eközben elvesztettek ugyan mintegy 400 katonát,
viszont a gerillák vesztesége 7000 fő. A katonai sikerek egyfajta új taktikának is
betudhatók, de főleg annak, hogy a tábornokok készek a békés lakossággal való együttműködésre
- például amint egy településről kiszorítják a gerillákat, ott újra bekapcsolják
a villanyt, a gázt, kifizetésre kerülnek a nyugdíjak és egyéb állami támogatások.
Különféle számítások szerint Groznijban jelenleg 15-30 ezer békés lakos és
mintegy 2000 gerilla tartózkodik. Az előbbiek számára két kijáró folyosót is
kialakítottak, és a szövetségi erők egyik fő feladata, hogy gerillákat engedjenek
ki a városból. Félő ugyanakkor, hogy épp ez utóbbiak akadályozzák majd a lakosság
távozását. Szemtanúk elmondása szerint a házakon falragaszok parancsolják Maszhadov
és Baszajev aláírásával, hogy védőik esküdjenek fel a hitetlenek, vagyis a nem
muzulmánok elleni harcra. Mindenki Groznij lerohanására számít; Szergejev védelmi
miniszter szerint azonban semmi ilyenről szó sem lesz, és minden efféléről szóló híradás
egyszerű dezinformáció.
Úgy tűnik, Groznijt maguk a csecsenek fogják megvédeni. Már meg is alakult a védelem
magja - egy körülbelül 1200 fős hadtest, melynek élén Beszlan Gantemirov, Groznij
expolgármestere áll, aki az orosz elnök csecsenföldi képviselőjének helyettese is.
Ők lesznek azok, akik Groznij felszabadításakor az élen fognak állni, a szövetségi
erők pedig a hátvéd szerepét töltik majd be. Addig is valószínűleg a városi önkormányzati
rendőrség alapját képezik majd. Ezt az alakulatot december 9-én alapította a
Maszhadovval és Baszajevvel szemben álló ellenzék; fő feladata a környező hegyvidékek
banditáktól való megtisztítása lesz.
Moszkva pozíciója meglehetősen stabil; sem katonai, sem politikai, sőt még
belpolitikai ügyekben sincs szüksége közvetítőkre. Az orosz társadalom nagy része
támogatja a csecsenföldi hadműveleteket, Putyin miniszterelnök pedig egyenesen ennek köszönheti
népszerűségét. Ha tehát nem viszi véghez, amit elkezdett, és nem semmisíti meg a
gerillákat, választói elfordulnak tőle. Jelcin hasonlóképpen nem hátrálhat már
meg. Az isztambuli és pekingi EBESZ-konferenciákon való felszólalásai után mellesleg
három Csecsenföldön harcoló tábornokot is kitüntetett az Oroszország Hőse címmel.
A Nyugat felől Oroszországra nehezedő nyomást mind a politikusok, mind a társadalom
az ország belügyeibe való beavatkozásként értékeli. Brzezinsky véleménye pedig,
amely szerint semmiképpen nem megengedhető Oroszország győzelme a Nyugat geopolitikai
érdekeltségei miatt, végképp világossá teszi a célt.
Annyi biztos, hogy a nyugatiak minden próbálkozása csak azt eredményezi, hogy
Oroszország végképp elveszíti a bizalmát iránta. Ezzel magyarázhatók Jelcin,
Putyin és más politikusok éles hangú megjegyzései is, amelyek akár a hidegháború jövőbeli
újjáéledését is sejtethetik.
A lekapcsolt város
Groznij lakói immár több hete gyakorolják, hogyan lehet víz, gáz, étel
és ehhez hasonló dolgok nélkül élni. A hideg idő beálltával most épp a fűtés
megoldása a fő napirendi pont. Akinek nem sikerült idejében beszereznie valami kis kályhát,
igencsak didereghet. A leleményesebbek vashordóból barkácsoltak maguknak - kettéfűrészelték,
meghegesztették az alját, kis ajtót vágtak rá, és már fűtenek is; a füstöt az
ablakon vezetik a szabadba. Kiderült, ez a házi változat is tud annyit, mint gyárilag
készült rokonai, épp csak a dizájn tekintetében marad el mögötte. Később aztán
elkezdtek valamiféle helyi kitermelésű gázt engedni a vezetékeken. Nem olyan tiszta,
mint az eddig megszokott, de a semminél mindenképpen jobb. „A konvektorokat szinte
naponta tisztítani kell tőle, de hát nem fagyunk meg, és főzni is tudunk” -
mondja a 78 éves Nyikolaj Kobiasvili. Nyikolaj egy (még az előző háborúban) félig
leégett ház negyedik emeletén lakik. Büszkén mutat újságcsíkokkal beragasztott
ablakaira: „Már két bombázást kibírtak”.
A víz minden cseppje kincset ér, hiszen a vezetékek régóta szárazak. Mindenfelé edények
vannak kitéve, hogy ne vesszen kárba az esővíz, de még a tócsákat is hasznosítják.
Az ennivalóval is igen csínján bánnak a város lakói: egy hónapja a piac még
telis-tele volt áruval, de amióta találat érte, kevés a vállalkozó kedvű árus. Az
árak is a három-négyszeresére szöktek. Kenyér helyett többnyire lepényt sütnek
otthon a háziasszonyok.
A közlekedés megbénult. Azelőtt rengeteg autóbusz járta az utakat - most egyet sem
látni; a repülők kedvelt célpontjai közé tartozik ugyanis minden nagyobb méretű jármű.
A kórházak is bezártak, de orvosok maradtak a városban - igaz, legtöbbször
gyertyafény mellett kénytelenek operálni. A betegeket, valamint a szülni készülő
asszonyokat a rokonok igyekeznek mielőbb kijuttatni más, biztonságosabb helyekre. Van,
akit az tart vissza a meneküléstől, hogy fél itt hagyni a vagyonát, otthonát, vagy
nincs is elég pénze az utazáshoz és egy másik helyen való újrakezdéshez.
Az Ingusföld felé vezető határátkelő tele van; a tömeget sem ordibálással, sem
levegőbe leadott lövésekkel, sem válogatott káromkodással nem lehet rendszabályozni.
Gyakran megesik, hogy egy-egy ember elájul, de olyanról is hallani, hogy több ízben
vitt a kocsi embereket vissza a város felé - sajnos már holtan... (Kommerszant)