Vissza a tartalomjegyzékhez


Életmentő alkalmazott

Marc Harding, a British Airways egyik alkalmazottja 11 ezer méteres magasságban felélesztette az Amerikába tartó AN légitársaság gépének egyik utasát, miután az orvosok már lemondtak annak életéről. A 83 éves hölgy szívrohamot kapott a repülőn, miközben Floridába repült családjához. Amikor a szívmasszázs és a mesterséges lélegeztetés sem járt sikerrel, a 32 éves greenwichi fiatalember a légitársaság által a kabinba felszerelt defibrillátorral elektromos sokk-terápiát alkalmazott. A Mauritiusról származó Pittmanne Japal asszony előző nap még súlyos állapotban feküdt új Skóciában, ahol a repülő kényszerleszállást hajtott végre. Állapota azonban hirtelen javult, és a járással is megpróbálkozott. Az idős hölgy Mauritiusról már előzőleg is 13 órát repült, majd 5 órával azután, hogy felszállt az Egyesült Államokba tartó gépre, összeesett. Harding, a gépen utazó két orvossal egy tágasabb helyiségbe vitte át a nénit, és mesterséges lélegeztetést alkalmazott, miközben az orvosok masszírozták annak szívét. Több perc eltelt, mégsem tapasztaltak változást. „Az egyik orvos azt mondta, hogy most már nem sokat tehetünk. De én mindent meg akartam tenni, amit csak lehet. Olyan volt, mintha az én nagymamám lett volna, aki ugyanilyen idős” - mesélte az életmentő. Ekkor eszébe jutott az egyik felélesztő technika, amit valamelyik repülős kurzuson tanult. Megpróbálta újraindítani Japal asszony szívét a kabin defibrillátorával, amivel elektromos hullámokat juttatott a hölgy szívéhez.
A számos próbálkozás utáni sikerről a brit férfi így számolt be: „Az utolsó elektromos sokk után az idős aszszony egész testében megrázkódott, felsóhajtott, és újra lélegezni kezdett. Nagy istenfélelem szállt rám.” (Telegraph)