Vissza a tartalomjegyzékhez


Automata szerencse

Szerdán munkába menet Keith Obraske-nek szódára és cigarettára volt szüksége, megállt hát egy automatánál, hogy felvegyen 20 dollárt. Megkapta a pénzt, de a bőkezű automata még 5580 dollárral is megajándékozta. „Olyan volt, mintha nyertem volna a lottón. Csak szedegettem össze a pénzt” - mesélte el a 23 éves Obraske, aki plafonpermetező munkásként dolgozik. Elmondása szerint rövid időre elgondolkozott azon, mit is csinálna ennyi pénzzel. De aztán belegondolt a következményekbe. „Úgy éreztem, mintha kemény próbára tennének” - mesélte. Amikor elmondta munkatársának nem várt szerencséjét, már tudta, hogy vissza fogja adni a pénzt. A TCF Pénzügyi Vállalatának részlege, azzal a privát csoporttal együttműködve, akiknek tulajdonában van az automata gép, azon munkálkodik, hogy Obraske számára megtalálják az értékes jutalmat - mondta el Dan Engel, a TCF rangidős alelnöke. „Őszintesége nélkül órákat vett volna igénybe megtalálni a hibát” - jelentette ki Engel. A tisztviselők elmondták, hogy 9 éven belül ez volt a második eset, hogy az Express Teller ilyen meggondolatlanul bőkezű volt. Szerencséjükre az előző ügyfél is visszaadta a pénzt. (AP)