Vissza a Hetek archívum borítólapjára
III. évfolyam, 46. szám, 1999. november 20

Belpolitika

Budapest 126. születésnapját ünnepelték a városházán
Tovább a cikkhez >>>

Szobota Zoltán
Kódolt bonyodalmak

A millenniumi évben esedékes népszámlálás - már most - legvitatottabb része a vallási hovatartozást firtatja. Rákosi Mátyás hatalomra kerülése óta ugyanis ez a kérdés nem szerepelt az országos felmérésekben, így a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai is csaknem ötvenévesek. A Népszava információi szerint a felekezeti hovatartozás vizsgálata személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kérése volt a KSH elnöke felé.


Hetek MTI
Szélesebbre nyitnák az aktákat

A Szabad Demokraták Szövetsége várhatóan még ebben az évben az Országgyűlés elé terjeszti a volt III/III-as aktákkal kapcsolatos módosító javaslatait - jelentette be Kuncze Gábor a párt frakcióvezetője. A szabaddemokrata elképzelések szerint az egykori megfigyeltek teljes terjedelmében hozzáférhetnének aktáikhoz, és csak rajtuk múlna, hogy nyilvánosságra hozzák-e azokat. A javaslat értelmében a történészek szabadon kutathatnák majd az iratokat, sőt azok visszakerülnének az őket megillető helyre, a Történeti Hivatalba. Az aktákat ugyanis a 90-es évek elején - Kuncze megfogalmazása szerint - kontroll nélkül válogatták ki a titkosszolgálatok. A politikus elismerte, hogy a javaslat érzékenyen érintheti a volt ügynököket, illetve beszervezőiket, ezért a tervezet kimunkálása előtt konzultálni fognak az adatvédelmi biztossal.


Munkatársunktól
Diákok magyarsága
Tovább a cikkhez >>>

Orbán Viktor miniszterelnök találkozott az úgynevezett történelmi egyházak vezetőivel
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Előzés jobboldalról

Vihart kavart Csúcs László kisgazda politikus azon kijelentése, hogy Orbán kormányában volt MSZMP-tagok is vannak. Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatója válaszában azt mondta: nem tud arról, hogy ilyen személyek lennének a kormányban. Enyedi Zsolt politológus szerint versenyeznek egymással a Fidesz és a FKgP politikusai, hogy melyikük a jobboldalibb.


Munkatársunktól
Demszky: Veszélyben a főváros
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Szakadhat a Fidesz Szabolcsban

Több mint valószínű, hogy a Fidesz szabolcsi választmánya hétvégi - lapzártánk utáni - ülésén kizárja soraiból Helmeczy Lászlót, a megyei önkormányzat fideszes elnökét. Az is lehetséges, hogy emiatt más helyi polgári politikusok is elhagyják a pártot. Helmeczy cége ellen egyébként APEH-vizsgálat zajlik, mint ahogy a héten nyilvánosságra került egy kormányközelinek tartott napilapban. Egyesek a Fideszen belüli tisztulásról, míg mások éppen az ellenkezőjéről, leszámolásról beszélnek.


Életmód

Király Sándor
A Chrysler csúcsa

USA, Michigan, 1955: a Chrysler Autógyár történelmet írt, amikor C300-as gyártmányával átlépte a 300 lóerős álomhatárt. Rögtön rá is ragadt a Muscle-car (izomautó) elnevezés. A múlt sikereinek koronájaként 1999-ben készült el 300M típusjellel a cég jelenlegi zászlóshajója, amely sikeres keveréke a sportosságnak és a kényelemnek, valamint a tágas luxus limuzinnak - 8,8 másodpercre van szüksége a 100 km/h eléréséhez. Az autó beszélni még nem tud, de kedvesen invitál villanymotorjaival, amelyek a vezetőülést ajtónyitáskor 6 centimétert csúsztatják hátra, megkönynyítve ezzel a beszállást.


Király Sándor
Télen is biztonságosan

Nem kis feltűnést keltene, ha az ember bokáig érő hóban strandpapucsban indulna munkába. Mivel a nyári papucs féktávolsága lejtmenetben 3 kilométer is lehet, nincs mese, szükséges a jó hótaposó. Minden esztendőben az első hóeséskor a forgalmi ritmus vánszorgássá válik, nemcsak azért, mert különböző az alkalmazkodóképességünk, hanem az autós társadalom többsége anyagi megfontolásból vagy ismeretek hiányában nyári gumiabroncsokkal vág neki a télnek.


APROPÓ
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

Hechs László, Jeruzsálem
Fájdalmas kompromisszumok

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet isztambuli konferenciáján megbeszélést folytatott Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke. A magánjellegűnek tekintett tárgyaláson megvitatták nemcsak a palesztin-izraeli megbékélési folyamat jelenlegi állását, de szó volt a szírekkel való párbeszéd megújításáról is. Az izraeli kormányfőnek a tárgyalások újrafelvételére vonatkozó felhívása azonban Damaszkuszban visszhang nélkül maradt.


Két millennium mérlege

A keretes felhívásunkban olvasóinknak feltett három kérdést neves közéleti személyiségektől is megkérdeztük. A válaszokat folyamatosan tesszük közzé, elsőként a hét egyik ünnepeltje szólal meg New Yorkból. Somody Imrét, a Pharmavit Rt. vezérigazgatóját, társadalomreformert, a miniszterelnök tanácsadóját Tihanyi Péter hívta fel New York-ban telefonon. Körkérdésünk e heti másik megszólalója Juhász Ferenc, Kossuth-díjas költő.


Szabó Ibolya Anna
Edison és az ugandai űrprogram

Ahogy közeledik az évezred vége, úgy szaporodnak a világ minden táján az elmúlt száz vagy akár ezer évet értékelő közvélemény-kutatások és számvetések. Összeállításunkban arról adunk rövid körképet, milyen kérdésekben kérik olvasóik véleményét a nagy amerikai magazinok, illetve munkatársaik hogyan értékelik az emberiség történelmének hamarosan lezáruló szakaszát.


Karl Pfeifer, Bécs
Haider félreérthető kijelentései
Tovább a cikkhez >>>

Meghívó

Tisztelettel meghívjuk olvasóinkat 1999. november 23-án, kedden


Gazdaság

Debreczeny Réka
Küszöbön az olajárrobbanás

Olajárrobbanástól tartanak a külföldi elemzők. A folyékony arany világpiaci ára három éve nem látott magasságban szárnyal, s a szakértők további emelkedéssel számolnak. Az árnövekedés legfőbb oka, hogy a világ legnagyobb olajellenőre, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) azt fontolgatja, a márciusig szóló, drasztikus termeléscsökkentéséről szóló döntését a jövő év hátralévő részére is kiterjeszti.


Györök Orsolya
Kína a WTO kapujában

Történelminek is nevezhetnénk azt a héten megkötött kereskedelmi megállapodást, amelyet a Kínai Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok írt alá 13 éve tartó tárgyalássorozat után. Elemzők a megállapodás jelentőségét ahhoz a Teng Hsziao-ping nevével fémjelzett 1978-as nyitáshoz hasonlítják, amelyet követően megindult Kína szédítő mértékű gazdasági fejlődése.


Dezséri Kálmán
Közel vagy távol az EU

Magyarország EU-hoz való csatlakozásának sikere nagy mértékben az ország gazdasági állapotának stabilitásától, a gazdasági fejlődésben elért színvonalától függ majd. A rendszerváltás kezdeti nehézségei és az akkori, ma már egyértelműen látható, számos hibás gazdaságpolitikai döntés következtében az évtized elején a gazdasági egyensúly megrendült, amit az 1995. évi Bokros-csomag általában véve sikeresen korrigált. A gazdaság stabilizálódása 1997-től kezdve fokozatosan lehetővé tette erőteljesebb fejlődését, aminek része az EU tagországaival folyó gazdasági kapcsolatok további szélesítése és mélyítése, s ezzel egyidejűleg az EU gazdasági folyamataihoz és ciklusaihoz való még erőteljesebb kapcsolódás. Hogy ez a folyamat meddig jutott el, s a magyar gazdaság mennyire tekinthető már az EU többé-kevésbé szerves részének, azt különböző szempontok alapján lehet szemügyre venni. A kép sokoldalú, és bizonyos szempontokból ellentétes következtetések is levonhatók.


Acsai Anikó
Magához tért a Mol

Az amerikai jegybank újabb 25 bázispontos kamatemelése sem törte meg a részvénypiacok lendületét, a Dow Jones és az S&P 500 2,7 százalékos emelkedése szinte eltörpült a technológiai szektor szárnyalása mellett, amely történelmi rekordokat döntögetve több mint 3,5 százalékkal zárt magasabban előző heti értékénél. Szárnyaltak az európai indexek is, a francia tőzsdeindex is naponta újabb rekordokat állított fel. A külföldi tőzsdéken tapasztalható optimizmus uralta a magyar részvénypiacot is, a BUX ennek köszönhetően - rég nem látott forgalom mellett - 7587 pontig emelkedve 4,3 százalékos emelkedést produkált.


Munkatársunktól
Növekedési pályán a gazdaság
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Irányt vált a tőke

Évi 1,5 milliárd dolláros tőkére van szüksége a magyar gazdaságnak a növekedéshez - mondta sajtótájékoztatón Pongorné Csákvári Marianne, a Gazdasági Minisztérium (GM) főosztályvezetője. Mivel a privatizáció már befejeződött, és a multinacionális cégek nagy része itt van, a közepes vállalkozások letelepítésének van jövője. A fejlődő külföldi cégeket a minisztérium által létrehozott ITD Hungary fogadja, és tájékoztatja a magyarországi jogi, gazdasági, társadalmi adottságokról, illetve segítséget nyújt az üzlet megkötéséhez, a beruházás létrejöttéhez.


Mennyit romlott a pénzünk az elmúlt évtizedben

A bársonyos forradalom göröngyös oldala volt a forint szükséges - és épp elégséges - értékvesztése, és az ezzel járó életszínvonal-csökkenés. Ha 1989-ben havi nettó 10 ezer forint nyomta a zsebünket - egy kezdő fiatal szűkös jövedelme volt ez akkoriban -, ma „ugyanez” a pénz 86 ezer forint lenne, tehát ennyiért vásárolhatnánk megközelítőleg azonos értékű dolgokat. Másképpen mondva: ha jövedelmünk 1989 óta csak 8,6-szorosára növekedett - ezt ki-ki magának kiszámolhatja -, akkor egyáltalán nem is növekedett, ugyanannyit keresünk, mint akkor. A készpénzmennyiség és vásárlóértéke azonban nem azonos arányban növekedett az elmúlt évtizedben, valójában tehát még ennél is nagyobb a különbség.


Jókó Marianna
Áfa-regula
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Fizessen kiemelt közhasznú alapítványnak is

Kevésbé ismert, hogy jelentősen meg lehet növelni a visszaigényelhető adó mértékét abban az esetben, ha legalább minimális összeget kiemelkedően közhasznú szervezet javára is befizetünk a közhasznú szervezet mellett. Az szja-törvény rendelkezése szerint így lényegesen több adó igényelhető vissza.


Nyolcszázalékos nyugdíjemelés
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Kormánydöntögető román szakszervezetek

Iasi városában, ahogy ez Romániában mostanság történni szokott, egy üzem dolgozói dühödten az utcára vonultak, hogy megpróbálják megakadályozni gyáruk privatizálását, ezzel pedig az esetleges elbocsátásokat. Meg hát - teheti hozzá kicsit rosszmájúan a megfigyelő - csakúgy, mint az ország más nagyüzemeiben, a dolgozók szívesen fenntartanák azt a mostani helyzetet, hogy dolgozniuk alig kell, mert gyáruk termelésére nincs igény; viszont néhány órás, fenyegető utcai kiabálással el lehet érni azt, hogy fizetést a nem létező produktum ellenére is kapjanak. A Iasi központjában tartott tüntetés a maga módján azért mégiscsak elképesztő volt, ugyanis míg a munkások Ceausescut éltették, közben ugyanazzal a lélegzettel politikai menedékjogot követeltek maguknak Amerikában; mondván, hogy Romániában megsértik a munkához való emberi jogot.


Márer György, New York
A bizalmat már megszavazták Magyarországnak

Négyéves megbízatásának lejártával hazatért Magyarországra a New Yorkban nagy közkedveltségnek örvendő Kovács István főkonzul. Utódja, Molnár László előtt sem ismeretlen az amerikai metropolisz, ahol százötvenezer magyar is él: korábban a magyar ENSZ-misszió munkatársa volt. A diplomáciai képviselet új vezetőjét New York-i tudósítónk kérdezte pályafutása eddigi állomásairól és friss terveiről.


Szobota István
Mi van a plakáton

Egyre több jóérzésű ember kénytelen rossz érzéssel kilépni lakása ajtaján, előre tudva, hogy az utca - és ami ott várja - már nem az, ami tíz éve volt: a szex-propaganda és a pornográfia 10-20 négyzetméteres nagyságban néz le rá az óriásplakátokról. Egyes gyermekpszichiáterek szerint az első számú célcsoport - és egyben áldozat is - a fiatalság. A reklámetika a cenzúra gyanújának elkerülésére, a fogyasztóvédelem a jogi szabályozás hiányára hivatkozik, az - ifjú - járókelő pedig továbbra is védtelen.


Takács Gabriella
Könnyű célpontok

„A reklámok olyan rákényszerítősek és néha még agresszívek is” - summázza a hirdetésekkel kapcsolatos véleményét a nyolcéves Dorottya. „És hazudnak, mert az sem igaz, hogy a csokoládé egészséges, mert rontja a fogakat is ”- mondja a szintén nyolcéves Gábor. A naponta a média kereszttüzében álló általános iskolások, a huszonegyedik század potenciális fogyasztói teljes mértékben tisztában vannak a reklám küldetésével. A gyermekreklámokat vizsgáló fogyasztóvédelmisek korántsem derűlátóak a helyzettel kapcsolatban. Négy közép-kelet-európai ország bevonásával ugyanis nemrégiben készült egy felmérés, amely számos reklámetikai visszásságra derített fényt.


Laudancsek Katalin
A krasznojarszki Robin Hood
Összeomlik a Bikov-birodalom

Magyarországon tartják fogva a nemrégiben őrizetbe vett krasznojarszki nagyvállalkozót, Anatolij Bikovot, a szibériai régió gazdaságának első emberét. Személye első pillantásra kissé ellentmondásosnak tűnik: az orosz kormány szemében „persona non grata”, alvilági figura, az „otthoniak”, Krasznojarszk lakói pedig annyira kedvelik, hogy még az sem zavarná meg őket, ha az igazságszolgáltatás rábizonyítaná: igenis tolvaj, bandita és gyilkos - írja a Kommerszant című orosz hetilap.


Vagyim Arisztov
Kiskapu a parlamentbe

Oroszországban az alsóházi képviselők választási kampánya újra és újra meglepetéssel szolgál, s ebben továbbra is a központi választási bizottság (CIK) játszik szerepet. A CIK által feltálalt legutóbbi ilyen meglepetés a társadalom nagyobbik részét kellemetlenül érintette. A bizottság ugyanis választási jegyzékbe vett egy Szpasz nevű mozgalmat, amelynek listáján Alekszander Barkasov az éllovas. Ez a negyvenhat éves, középiskolai végzettséggel rendelkező úr nem más, mint az Orosz Nemzeti Egység mozgalom (RNE) vezetője.


Hit és értékek

Grüll Tibor
A gyökér és az ágak

A „pogányok apostola” a zsidóságot olyan „szelíd olajfának” nevezte, melynek néhány ága a hitetlenség miatt ugyan átmenetileg kitöretett, de csak azért, hogy helyet adjon a beoltott vadolajfaágaknak, azaz a pogányokból lett keresztényeknek. Pál ez utóbbiakat komolyan figyelmeztette: a „beoltás” ténye nem jelent okot arra, hogy a pogányokból lett hívők megvessék a „kitört ágak”-at, a zsidókat: „Mert ha te a természetes vadolajfából kivágattál, és természetellenes módon beoltattál a szelíd olajfába, mennyivel inkább beoltathatnak ezek a (letört) természetes ágak az ő saját olajfájukba”.


Interjú

Tihanyi Péter
Keveset beszélek, inkább cselekszem
mondja Sára Sándor, a Duna Televízió elnöke
Tovább a cikkhez >>>

Külpolitika

Hetek-összeállítás
Földrengés-diplomácia Isztambulban

Éles viták után megegyezés született Oroszország és a Nyugat között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) isztambuli csúcsértekezletén. Miután Borisz Jelcin, tárgyalásait félbeszakítva kiviharzott az ülésteremből, és hazautazott, az egyezkedésre hátrahagyott Igor Ivanov külügyminiszter jelentős engedmények árán mégiscsak megegyezett a nyugati hatalmakkal a csecsen-kérdésben. Így lehetővé vált, hogy aláírják az európai biztonsági chartát. Magyarországot a kétnapos csúcson Orbán Viktor miniszterelnök képviselte.


Hetek-összeállítás
Halálos tusa a pilótafülkében

Sem bizonyítani, sem cáfolni nem sikerült még azt a feltételezést, hogy az Egyiptomi Légitársaság 990-es járatának tragédiáját egy öngyilkos pilóta okozhatta - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. A Thutmózisz II. névre keresztelt gép két fekete dobozán rögzített adatokról november végén tesznek közzé részletes jelentést. Amennyiben bebizonyosodik, hogy kamikáze akció történt, a légitársaságoknak a légi kalózok és a bombaszerkezetek mellett a terrorizmus új formájával kell felvenniük a harcot.


Szikora Márton
Jogot sért-e a meccs előtti ima

Az Egyesült Államokban újból a figyelem középpontjába került egy évtizedek óta tartó vita: nem sérti-e az amerikai alkotmányt, ha állami iskolákban, diák-sportrendezvényeken a tanulóifjúság imádkozik? A kultúrát, vallást és jogot egyaránt érintő kérdésről a Legfelsőbb Bíróságnak kell majd döntést hoznia.


Hetek-összeállítás
Ezredbúcsúztató meteorzápor

A Leonid meteoreső tetőzésekor, szerda este kilenckor óránként átlagosan 1688 meteorit csapódott be a Föld légterébe. Különös fényjelenséggel kápráztatta el azokat a profi és amatőr csillagászokat, akik szerdáról csütörtökre virradóra az eget kémlelték, különösen a Közel-Keleten. Az égi látványosságot a NASA internet-oldalán élőben sugározták, így milliók követték figyelemmel a 33 évenként előforduló eseményt.


Konferencia a bársonyos forradalom 10. évfordulója alkalmából
Tovább a cikkhez >>>

Eperjesi Ildikó
Tíz év a NATO-felzárkózás

„Kevésbé veszik figyelembe azok nemzeti érdekeit az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében, akik kevesebbel járulnak hozzá a költségekhez - mondta Philippe Guelluy francia NATO-nagykövet a Parlamentben rendezett nemzetközi konferencián. - A koszovói válság legfőbb tanulsága, hogy egy ország NATO-ban betöltött szerepe attól függ, mennyiben járul hozzá a műveletekhez” - tette hozzá a francia politikus. Teljes joggal vetődik fel a kérdés: Magyarország tudja-e nemzeti érdekeit érvényesíteni a szövetség berkeiben, amikor köztudomásúan szűkösek a magyar haderő anyagi lehetőségei, és a magas színvonal, a NATO-kompatibilis katonaság még várat magára. Fodor Lajos, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, Simonyi András magyar NATO-nagykövet és Simicskó István, a NATO Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának vezetője, a Honvédelmi Bizottság elnöke nyilatkozott lapunk munkatársának a kérdéssel kapcsolatban.


Hetek - Roma Sajtóközpont
Ústíban ragaszkodnak a falhoz

Idegenforgalmi látványosság lett az észak-csehországi Ústí nad Labem-i, sokat vitatott fal. A város vezetése azért emelte az építményt, hogy elválassza a családi házak lakóit a panelházak többségükben roma lakóitól.


Publicisztika

Szabó Miklós
A tábori lelkészség és a felekezeti egyenjogúság

A Fidesz-kormány indította vallásháború - az állam és egyház szétválasztásának revíziójáért, az úgynevezett történelmi egyházak államvalláshelyzetének részleges visszaállításáért - új fejezethez érkezett a Hit Gyülekezete lelkészeinek a tábori lelkészi szolgálatból történő kizárásával.


Sport

Németh Szilárd, Sebestyén István
Ki emeli föl a Fradit

A hétvégi Fradi-blama után Torgyán József klubelnöknél betelt a pohár: a sorozatos gyenge szereplések láttán az ősfradista kisgazda a változtatások jegyében hívta össze a klub rendkívüli tanácsülését, hogy a problémákat orvosolják. Az eltervezett változtatásokból ugyan semmi nem lett, de egyvalamiben mindenki egyetértett: a Fradinak sürgős reformokra van szüksége, hogy kilábaljon a válságból. Az már más kérdés, hogy ezt sokan, sokféleképpen gondolják…


Szabadidő

Erdei L. Tamás
A fény maga az élet

A Magyar Fotográfusok Háza és a Budapesti Francia Intézet november 10-től december 1-ig kiállítást rendez Émile Zola fotográfiáiból a Mai Manó Ház nagy kiállítótermében. A rendezvényt november 10-én Jean- Luc Monterosso, a párizsi Maison Européenne de la Photographie (Európai Fotográfia Háza) igazgatójának előadása nyitotta meg.


Ártalmatlan rádiótelefonok
Tovább a cikkhez >>>

Presser-koncert Berlinben
Tovább a cikkhez >>>

Magyarul is olvasható a Libération című párizsi napilap
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Trabant-sirató
Tovább a cikkhez >>>

Díjak Spielberg és Hanks számára
Tovább a cikkhez >>>

Esküvői láz az ezredfordulón
Tovább a cikkhez >>>

Több gyerek, jobb memória
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

Ne aggódj, ma nem jön el a világvége Ausztráliában ugyanis már holnap van.