Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Elsétált a francia náci bűnös

Az emberiség elleni bűnök miatt tíz év börtönre ítélt Maurice Papon szerdán arról értesítette a francia hatóságokat, hogy börtönbüntetése elkerülésére elhagyta hazáját. A 89 éves francia férfinak, akit a nácikkal való kollaborálással és 1500 zsidó személy deportálásával vádolnak, ügye fellebbviteli perének csütörtöki megkezdése előtt be kellett volna vonulnia a börtönbe, hogy eleget tegyen a francia törvényeknek.

A vichy-i kormány egykori tisztviselőjének szökése felháborította áldozatait és azok családtagjait, és széles körben éles kritikát váltott ki a francia belügyminisztérium ellen, amiért nem akadályozták meg szökését. „A háború alatt a francia hatóságok közel sem voltak ennyire tehetetlenek, amikor a zsidó gyerekek letartóztatásáról volt szó. Úgy látszik, most ezt megtehetik” - nyilatkozta a 68 éves Therese Stopnicki, akinek két nővérét Maurice Papon parancsára deportálták biztonságos vidéki otthonukból. „Hányingerem van tőle - tette hozzá -. Addig nem hagyhatjuk abba a gyászolást, amíg ő nem kerül rács mögé.”
Papon tavalyi, hat hónapig tartó perében tagadta a vádakat, azt állítva, hogy ő valójában megmentette a zsidó gyerekeket, és segítette a francia ellenállást. A tárgyalás során azonban semmi olyan bizonyíték nem merült fel, ami ezt alátámasztotta volna - a több száz tanú és túlélő, valamint az ellenállás volt tagjai és történészek nem igazolták Papon állításait.
Elisabeth Guigou igazságügy-miniszter kijelentette, hogy amennyiben Papon, akire tíz év börtön vár, nem jelentkezik a tárgyalás előestéjén, azonnal országos és nemzetközi körözést adnak ki ellene.
Amennyiben Maurice Papon börtönbe kerül, ő lesz a második francia állampolgár, aki az emberiség ellen elkövetett tettért bűnhődik. Eddig csupán Paul Touvier-t, a lyoni milícia vezetőjét ítélték el, aki halála előtt nyolc évet töltött fegyházban.