Márer György, New York
A Starr-korszak vége

A The New York Times keddi vezércikke szinte hivatalossá tette, hogy távozik Kenneth Starr független ügyész. Starrnak, aki a Whitewater-botrányt, majd Clinton elnöknek bizonyos hölgyekkel folytatott kapcsolatait és egyéb fehér házi rendellenességeket, illetve visszaéléseket volt hivatott kivizsgálni, dolgavégezetlenül kellett távoznia hivatalából. A kormányzat már-már azt remélte, hogy a független ügyészi hivatal végképp szedi a sátorfáját, és megszüntet minden, még folyamatban lévő vizsgálatot. A dolog azonban nem így ütött ki. Starr utódaként kineveztek egy Robert Ray nevű, komoly ügyészi gyakorlattal rendelkező jogászt, aki nagy valószínűséggel nem fog tétlenül ülni, hanem folytatja majd a megkezdett munkát.

Joe Lockhart, a Fehér Ház szóvivője elégedetten hangoztatta: „Ami Starr urat illeti, azt hiszem, az amerikaiak örülni fognak, hogy reggelente most már csak magánszemélyként borítja ki a szemetét.” A kissé vitriolos megjegyzés arra enged következtetni, hogy a Clinton-kormányzat nem táplált túl nagy rokonszenvet a független ügyész iránt. Erre utalt Hillary Rodham Clinton is, amikor azzal vádolta Starrt, hogy munkatársaival együtt „egy széles körű szélsőjobboldali összeesküvés” résztvevői, és céljuk az elnök megbuktatása.
Felmerül a kérdés: voltaképpen ki is Kenneth Starr, és mit tett, hogy ilyen súlyos vádak érik? A független ügyészt 1994-ben nevezte ki egy szövetségi bírákból álló, háromtagú bizottság. Azt a feladatot tűzték elé, hogy vizsgálja ki azokat a törvényellenességeket, amelyek Arkansas államban, Clinton kormányzósága idején kapcsolatba hozták Bill Clintont és feleségét, Hillary Rodham Clintont, valamint más politikai személyiségeket egy takarékpénztár csődbe jutásával és egy földspekuláció pénzelésével.
A demokraták természetesen nem nézték jó szemmel, hogy Starr - aki a Bush-kormányzat legfőbb jogtanácsosa volt, és konzervatív republikánus elveket képvisel - szabad kezet kapott a Clinton-ügyek feltárására. Érdekes módon azonban a politikai aréna túloldalán még liberális kollégái is védelmére keltek. Arthur Spitzer, az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége nevű jogászszervezet washingtoni irodájának igazgatója leszögezte: „Ha egy vizsgálat alanya lennék, inkább őt választanám nyomozó hatóságnak, mint bárki mást az ismerőseim közül.” A The New York Times 1998. április 5-i vezércikke így írt: „Starr ügyész semmi olyat nem tett, ami igazolná azt a rágalomhadjáratot, amelyet Clinton és társai, illetve TV-szószólói folytattak. Ennek a kampánynak az a célja, hogy megfossza Starrt és az adófizetőket a teljes kivizsgálás lehetőségétől egy olyan jogi ügyben, amelyben mind az elnök, mind felesége, sőt a kormányszeryvek is rendre megtagadták a teljes igazság nyilvánosságra hozatalát.”
Starr azzal kezdte független ügyészi pályafutását, hogy ismét megindította a vizsgálatot a Whitewater-ügyben annak kiderítésére, milyen kapcsolatban állt Bill és Hillary Clinton azokkal a megvesztegetési ügyekkel, amelyek végső fokon a Madison Guarantee nevű takarékpénztár csődjéhez vezettek. Starr végére akart járni a legsúlyosabb vádnak, amellyel kapcsolatban egy volt arkansasi bíró és üzletember tanúskodott. Eszerint kormányzóként Clinton nyomást gyakorolt rá, hogy utaljon ki egy törvényellenes kölcsönt a szóban forgó bank megmentésére. Mind Clinton, mind társa, James McDougal tagadásba burkolódzott.
Starr ismételt vizsgálatot indított annak kiderítésére is, hogy Vincent Foster fehér házi jogtanácsos 1993-ban bekövetkezett halála valóban öngyilkosság volt-e; valamint a Fehér Ház utazási irodájában történt 1993-as önkényes elbocsátások, és egyes republikánus vezetőkről titkosan összegyűjtött FBI-akták ügyében. Ezeknek a tevékenységeknek a kivizsgálása Janet Reno igazságügy-miniszter kérésére történt. Aztán 1998 elején kipattant a Monica Lewinsky-botrány. Clinton támogatói azzal vádolták Starrt, hogy összejátszott Paula Jones ügyvédeivel, így akarván megalázni az elnököt. Sok amerikainak szintén nem tetszett, hogy a Whitewater-ügy kivizsgálásával megbízott független ügyész az elnök nemi életében turkált. A politikai szakértők legnagyobb meglepetésére Clinton támogatóinak száma emelkedett, Starr tekintélye viszont csorbát szenvedett. Az akkoriban készített felmérések megkérdezetteinek mindössze tizenkét százaléka vélekedett úgy, hogy a független ügyész jó munkát végzett.
1998. augusztus 17-én Clinton a Fehér Házból videovallomást tett Starr vádesküdtszéke előtt, majd az amerikai néphez intézett rövid televíziós beszédében elismerte, hogy „helytelen” viszonyt folytatott Lewinskyvel, ugyanakkor éles támadást intézett Starr ellen, mert beleavatkozott magánéletébe. Clinton nyilatkozatát még támogatói is bírálták, mivel túlságosan is ellenséges volt Starr-ral szemben, ugyanakkor nem mutatott elegendő bűnbánatot.
1998 októberében a Képviselőház Jogügyi Bizottsága meghallgatásokat kezdett az elnök hivatalból történő eltávolítása ügyében. Ekkorra mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Clinton és Starr közti gyűlölet valamiféle közös leszámolás felé vezet. Ahogy ezt a The New York Times hasábjain John Broder és Don Van Natta megfogalmazta: „A barátok szerint a gyűlölet enyhe kifejezés, hiszen ez az érzés elködösítette ítélőképességüket, mindkettőjüknél szélsőségekhez vezetett, és tekintélyüket is csorbította.”
Kenneth Starr távozásával lezárult egy korszak. Egyelőre még nem világos, hogy utóda, Robert Ray - aki az elmúlt öt hónap folyamán együttműködött a volt független ügyésszel - milyen lépéseket tesz. Új alapokra épít, avagy a régi idők folytatása következik? John Lockhart, a Fehér Ház szóvivője úgy véli, hogy „meg kellene találni az utat az ügy végső befejezéséhez”. Most már az új seprűtől függ, hogyan fog seperni. Elődjéről a The New York Times így ír vezércikkében: „Kenneth Starr olyan szövetségi bíróként vette át a stafétabotot, aki híres volt józan ítélőképességéről. Tegnap, amikor munkájának befejezte előtt távozott, tovább csökkentette tekintélyét, amelyben jórészt saját jogi és tömegtájékoztatási döntéseivel már amúgy is kárt tett.”