„Egyszerűen nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig” - mondta Gerhard Schröder
kancellár. Német politikusok, gazdasági szakemberek egybecsengő véleménye szerint elúszott
annak a víziója, hogy az egyesített Németország európai nagyhatalommá váljon, nem
tudta ugyanis kiaknázni a történelem adta lehetőséget. Közel 10 évvel a berlini fal
leomlását és a keleti és nyugati német országrészek egyesítését követő eufórikus
öröm pillanatai után nyomasztó kérdés továbbra is, hogyan tudná Németország
modernizálni gazdaságát, megtartani vezető gazdasági pozícióját az Európai Unión
belül úgy, hogy elkerülje a megszorító intézkedéseket.
„Schröder, menj haza” - üzenték a tüntetők a brandenburgi kapunál megtartott
rendezvényen. Megérett a reform Németországban Fotó: MTI
Jelentős szociális kiadások, magas munkanélküliség, csökkenő gazdasági növekedési
ütem, óriási államadósság - mindezek lépésre kényszerítették Schröder
kancellárt és a kormányzó Szociáldemokrata Pártot. A lépés pedig egy 30 milliárd
márkás kiadáscsökkentő intézkedéscsomagot jelent, amely Hans Eichel pénzügyminiszter
szerint a háború utáni német történelem legnagyobb reformcsomagja. Nem véletlen a
nadrágszíjszorítás, hiszen politikusok, közgazdászok, szakszervezeti vezetők, üzletemberek
egyöntetű véleménye, hogy Németország messze a lehetőségei alatt áll. Úgy látják,
nem tudták megragadni az újraegyesítés kapcsán adódó történelmi lehetőséget,
azt, hogy Németország politikai és gazdasági szuperhatalom legyen - közölte érdekes
elemzésében a The Washington Post. „Európa közepén szükséges, hogy stabil gazdaság
legyen, ha Németországban komoly gazdasági visszaesés következik be, az magával ránt
másokat is (Magyarország exportjának döntő többsége itt talál gazdára)” -
nyilatkozta Michael Stuermer külpolitikai szakértő, Kohl kancellár volt tanácsadója.
A borúlátó nyilatkozatokat alátámasztják az OECD közelmúltban publikált adatai
is.
A probléma lényege a magas szociális kiadásokban keresendő: havonta négymillió
munkanélküliről és családjaikról kell gondot viselni. A munkanélküliségi ráta
meghaladja a 10 százalékot, és ez a különösen törékeny gazdaságú keleti régiókban
eléri a 17 százalékot. A nyugdíjak összege is igen magas, gyakran megközelíti a
teljes fizetés összegét. A túlköltekezés miatt az államadósság összege megháromszorozódott
az elmúlt kilenc évben, s az év végére eléri az 1500 milliárd márkát. Alacsonynak
mondható a gazdaság fejlődési üteme is (két százalék körüli). A magas adóterhek,
beruházási és bérköltségek miatt egyre több nagy német konszern viszi el termelését
külföldre, vagy keres valamilyen legális adóelkerülő módszert: mára Németországban
a nagyvállalatoktól csak a teljes adóbevétel 8 százaléka származik, míg az USA-ban
ez az arány 24 százalék. Virágzik a feketegazdaság is: egyes adatok szerint a GDP
hatodának megfelelő összeget termel évente.
Kedvezőtlenek a demográfiai folyamatok is, amelyek tovább emelik a szociális kiadásokat.
„Hamarosan öregek otthonává és ipari múzeummá válunk” - mondta Arnulf Baring,
a berlini Szabadegyetem közgazdász professzora. Az alacsony születési ráta és a
magas jóléti kiadások együttese időzített bombaként ketyeg. A szakértők szerint
nem megfelelő a gazdaság szerkezete: éveken keresztül támogatta az állam a veszteséges
bányászatot, acélipart, még mindig a gép- és autógyártás, valamint a vegyipar
teszi ki jelentős hányadát az ipari termelés, azonban a technológiaipar részesedése
nem megfelelő.
A reformok szükségességéről mindenki meg van győződve, ugyanakkor sem a választópolgárok
nem lelkesednek érte (ezt a tartományi választási eredmények is mutatják), sem a
politikai pártok, választási szlogenjeik ugyanis nem hemzsegnek megszorító, szociális
kiadáscsökkentő programok ígéreteitől. A szociális kiadások megnyirbálása nem
lehet túl népszerű ott, ahol nyolc német polgár közül egy a berlini falat és a
vasfüggönyt sírja vissza.