Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Gazdátlanul csengő telefonok

Az összeroncsolódott vasúti kocsik közül időről időre mobiltelefonok csörgése hallatszott: a készülékeken a kétségbeesett hozzátartozók próbáltak hírt kapni az utasokról. A tulajdonosok nem válaszoltak. A szerencsésebbek ugyanis ekkorra már kórházban voltak... A világ és Nagy-Britannia közvéleményét egyaránt megrendítette a London nyugati részén lévő Paddington pályaudvar közelében kedden reggel bekövetkezett vasúti szerencsétlenség, melynek során két személyszállító vonat ütközött össze.


Tűzoltók és mentőalakulatok a londoni Paddington pályaudvaron. Ezer fokon izzó roncsok    Fotó: MTI

A mentést sokáig nagyban akadályozta, hogy az egymásba rohant vonatkocsik kigyulladtak, s bennük a hőmérséklet elérte az 1000 Celsius fokot is. A biztosan ismert halottak között van a két vonat vezetője is. A csütörtök estig kiemelt 70 mellett valószínűleg még további 100 halott fekszik a kiégett vasúti kocsik roncsai alatt, s a rendőrség most azon a 22 gazdátlan autón keresztül próbál megbizonyosodni az áldozatok személyéről, melyek már több mint két napja a Paddington pályaudvar parkolójában állnak.
A balesetet az okozta, hogy a Great Western társaság Cheltenhamből Londonba tartó zsúfolt gyorsvonatának 31 éves, kevés tapasztalattal rendelkező vezetője nem vette észre a neki szóló piros és a két sárga figyelmeztető jelzést, és a vasúti vonalak kereszteződésében 100 kilométer per órás sebességgel belerohant a londoni helyi érdekű vasúttársaság szerelvényébe, amely éppen kifutott a pályaudvarról.
Az idősebb vonatvezetők már korábban panaszkodtak amiatt, hogy könnyű eltéveszteni a jelzést, mert azt félig-meddig eltakarja egy távvezeték-oszlop. Emiatt 1993 óta több mint hét kisebb incidens történt ugyanezen a helyszínen, a legutóbbi tavaly februárban. Eközben a vonatvezetők szakszervezete sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben országszerte nem vezetik be minden mozdonyba a tévedésbiztos automata vonatvédelmi rendszert (ATP). John Prescott miniszterelnök-helyettes a BBC rádiónak adott interjújában biztosította a vonatvezetőket és a leendő utasokat, hogy meg fogja találni a pénzt - bármilyen sokba is kerül - a rendszer bevezetésére. Az ATP bevezetéséről már 1988-ban - szintén egy súlyos vasúti szerencsétlenség után - szó esett, magas költségei miatt azonban rendszeresítését levették a napirendről.