Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
A Napi Mao titka

Szeptember 18-án látott napvilágot a Napi Magyarország hasábjain a hír: nyár eleje óta ellenzéki politikusok és közéleti szereplők titkos megbeszélésekre gyűlnek össze rendszeresen a Korda-villában az azóta előzetes letartóztatásba helyezett Tasnádi Péter szervezésében. A „szenzációt” két nap múlva csípős hangvételű bíráló kommentár is kísérte a jobboldali lapban, majd 21-én már pártszervezési célzatú „önképzőkörről” olvashattunk, amelyet úgymond a maffiavezér hírében álló Tasnádi szervezett.

Tasnádi Péter sógora, Láposi Lőrinc nyugalmazott rendőr ezredes, a Mesterdetektív Kft. ügyvezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy a fórumok nyitott rendezvényként zajlottak a Korda-villában, bárki számára látogathatóan. Láposi szerint természetes dolog, ha egy klub-beszélgetés résztvevői közül néhányan nem szimpatizálnak az Orbán-kormánnyal, hiszen - mint mondta - Magyarországon több millióan nem szimpatizálnak velük. A beszélgetések gerincét egyébként minden alkalommal egy aktuálpolitikai témájú hosszabb-rövidebb előadás adta, amelyet aktív eszmecsere követett.
Az általa vezetett Mesterdetektív Kft.-nek - nyilatkozta az ex-nyomozó - mindössze annyi köze volt a rendezvényekhez és a villához, hogy annak parkolóját a cég alkalmazottai őrizték, amióta onnan néhány autót elloptak.
A Napi Magyarország három azonos méretű fotót közölt a címlapsztori mellé: Hack Péter képviselő, Juszt László újságíró és Tasnádi Péter letartóztatott üzletember portréját. A könyvpremierjére készülő Juszt lapunknak elmondta: Budapesten legalább 8-10 hasonló nyilvános vitaklub működik, ezért semmi kriminális nincs és nem is volt abban, hogy járt - ha csak nagyon rövid ideig is - egy ilyen fórumon. Juszt kijelentette: szerinte a nemzetbiztonsági hivatal kreálta a cikket - „hírt gyártott”- azért, hogy az ellenzéket, illetve a nem kormánypárti újságírókat hírbe hozza alvilági kapcsolatokkal. Bár ez utóbbit csak sugallják a cikkek, vélhetően azért, mert nem vállalják a jogi következményeket.
A történtek hátterében Juszt szerint az áll, hogy a kormány tevékenysége mögött nincs valós produkció, ezért ellenségeket talál, illetve ha nem talál, akkor kreál magának. Így az egész ügy egyszerű blöffnek tekinthető - tette hozzá.
A kormánypárti napilap listáját - némileg meglepő módon - a Magyar Hírlap bővítette tovább Pető Iván szabaddemokrata képviselő nevével. Pető szerint egy semleges eseményt negatív színben tüntettek fel, hogy az SZDSZ-t és politikusait lejárassák. Úgy véli: egyszerűen arról volt szó, hogy meghívták egy előadás megtartására, s mivel a politikusok feladata éppen az, hogy pártjuk, illetve saját maguk álláspontját kifejtsék, ezért eleget tett a meghívásnak. Évente egyébként több tucat klubba hívják előadást tartani. Pető szerint sajnálatos, hogy 30-40 különböző beállítottságú állampolgár politikai eszmecseréjét kriminalizálják. A polgári demokráciában ez normális dolog, a gyülekezési szabadság része - emelte ki az SZDSZ ügyvivője.
Pető Iván szerint az, hogy a Napi Magyarországból a téma „átszivárgott” más hírszerkesztőségekbe, azért aggasztó, mert nem csupán a valós eseményeket mutatták be, hanem azt eltorzították és kriminalizálták. Köztudott, hogy a Napi Magyarország szűk körben olvasott, kormánypárti párt- és propaganda lap, amely privilégizált helyzeteben van - bizalmas hivatali információkkal is el van látva. A hírverseny miatt érthető, hogy átvesznek más médiumok is tőlük híreket, de az sajnálatos, hogy mindezt egyesek önkontroll nélkül, torz hangvételben tették.
A szintén „hírbe hozott” Hack Péter döbbenetesnek és felháborítónak tartja a Napi Magyarország eljárását. Azt pedig, hogy az egyébként jóhírű TV2 is beállt a sorba, és az újságcikkre alapozva hírek helyett híreszteléseket közölt, elszomorítónak nevezte. Őt a kormány szócsöveként működő lap módszere a goebbelsi propagandára emlékezteti: „Semmit nem kell bizonyítani, csak gyakran ismételgetni, így a rágalom előbb vagy utóbb hihetővé válik.” Hack elmondta: a Napi Magyarország újságírója azzal hívta fel, hogy információi szerint a Korda-villában megrendezendő következő októberi programot ő fogja szervezni. Hack ezt a hírt cáfolta. Ezután a lapban olyan szavakat adtak a szájába, amelyeket ő nem mondott és azóta három alkalommal is megismételték azt a hazugságot, hogy Hack Péter rendszeres résztvevője volt a Villa Kordában szervezett programoknak. „Ezzel szemben az igazság az, hogy mindössze egy alkalommal - május elején - hívott meg egy egyetemi tanítványom egy rendezvényre, ahol vállalkozók és jogászok gyűltek össze. Megérkezésemkor mutattak be Tasnádinak, akit korábban nem ismertem, és azóta sem találkoztam vele.”
A program a képviselő elmondása szerint a „lakossági fórumok” mintájára zajlott: a jelenlevők kérdeztek, Hack pedig válaszolt a kérdésekre. Körülbelül másfél óra után a rendezvény szünetében a képviselő eljött, és azóta sem a szervezőkkel sem a résztvevőkkel semmilyen kapcsolatban nem állt. Abból a tényből, hogy másfél órát egy teremben töltött Tasnádi Péterrel, azt a következtetést levonni, hogy „lám létrejött a kapcsolat a politika és az alvilág között, meglehetősen durva hazugság”.
Hack Péter szerint az egész folyamat egy előre kitervelt forgatókönyv alapján zajlik, és ebben különösen visszataszító, hogy a forgatókönyv írói pontosan tudják, hogy hazugságokat terjesztenek.
Kérdésünkre a képviselő elmondta, hogy semmifajta tiszteletdíjat vagy honoráriumot nem kapott a szerepléséért, hacsak a beszéd alatt elfogyasztott ásványvizet nem tekinti annak.
Csintalan Sándor szocialista politikus szerint az általa műbotránynak nevezett ügy oka, hogy a szociálliberális térben döntően nem volt rendszeresen összejáró társaság. A Fidesz pedig tudja, hogy 98-as sikerüknek éppen az volt a titka, hogy sok ilyet tudtak csinálni. Miután tudomásukra jutott, hogy vannak ezek a beszélgetések, felkapták a fejüket és megijedtek. A Napi Magyarország ráadásul már hetek óta összesküvés-elméleteket gyártott, így kapóra jött ez a történet - mondta a országgyűlési képviselő, hozzátéve: „Ez engem az 50-es évekre emlékeztet.”
Enyedi Zsolt politológus szerint, ha gyanúsan csengő nevű emberek találkoznak olyanokkal, akiknek viszont jócsengésű nevük van, az mindig kapóra jön azoknak, akik régóta erre a ziccerre vártak. A „jól lecsapható labdát” ebben az esetben az szolgáltatta, hogy Tasnádi előzetes letartóztatásban van. Az ő nevét ezután elegendő volt együtt említeni például Hack nevével, akire ezáltal vetült rá gyanú árnyéka. Meszerics Tamás politológus az egész botrányt jogi szempontból nevetségesnek tartja, hiszen - mint mondta - semmiféle büntetőjogi vonatkozású dolog nem történt, a társaság alkalmanként egybegyűlt beszélgetni. Az ügy „az első perctől kezdve komolytalan, és azoknak a szokásos hisztériáknak a része, amelyek már évek óta jellemzik a magyar közéletet” - véli Meszerics.