Vissza a tartalomjegyzékhez


A változásnak először belül kell megtörténnie

Szeptember 10-12. között került sor Budapesten a PIfE (Psychodrama Istitut für Europa - Pszichodráma Intézet Európáért) V. Nemzetközi Konferenciájára, amelyen a pszichodráma neves hazai és külföldi művelői vettek részt. A PIfE 1989-ben Amszterdamban jött létre Nyugat-Európában élő, kelet-európai származású pszichodramatikusok vezetésével. Tevékenységük nyomán az elmúlt tíz év alatt a pszichodráma módszere a kelet-európai régióban is ismertté vált, és megindult az itteni szakember képzés. A század elejére visszanyúló pszichodráma egyébként egy olyan csoportos pszichoterápiás módszer, amelyet a személyiségfejlesztésnél, illetve különböző pszichés zavarok kezelésénél alkalmaznak (például depressziósoknál vagy öngyilkosságot megkísérlőknél). A módszer lényege a gyógyszínjáték, ami tulajdonképpen rögtönzött csoportszínjátszás, lelki gyógyítás céljából. Egyes terápiák során a résztvevők képzeletben végigélnek egy adott történetet, majd egyikőjük elbeszélése alapján el is játsszák azt egymás között.
A mostani konferencia mottója és egyben témája a változás volt: a változás mint „örök állandó”. Most, az ezredforduló küszöbén is változások előtt állunk, ilyen az európai egységesülés folyamata. „A változásnak azonban először mindig belül kell megtörténnie, azaz, az emberek lelkében, beállítódásaiban, véleményeiben és szokásaiban” - állítja dr. Rapcsányi Éva, a PIfE Magyar Egyesület elnöke. A PIfE újabb célkitűzése ennek előmozdítása, az egyéni megújulási folyamatnak, az európai polgár „megszületésének” az elősegítése. A rendezvény célja - a szakmai tapasztalatcserén és ismeretnyújtáson túl - az volt, hogy a pszichodráma olyan újabb területeire is betekintést nyújtson, mint a szervezetfejlesztés vagy a színházi és a vallásos élet. (K.S.B.)