Vissza a tartalomjegyzékhez


Testmozgással a felejtés ellen

Ha nem szeretnéd, hogy idős korodat elmulasztott találkozások és elfelejtett időpontok jellemezzék, kezdj el gyalogolni. A Nature című újságban közzétett kutatás szerint az agynak az első és az azt közvetlenül követő, az időbeosztásért és memorizálásért felelős része fokozottabban ki van téve az öregedésnek. Az Illinois Egyetem professzora, Arthur Kramer szerint azonban megfelelő testmozgással az idősek úrrá lehetnek a problémán, és újból fejleszthetik agyuknak ezt a részét. Kramer 124 hatvan és hetvenöt év közötti idős embert tanulmányozott fél évig. A páciensek egy csoportjának gyalogolnia kellett, míg egy másik felének nyújtógyakorlatokat kellett végeznie. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy azok, akik »gyaloglókúrán« voltak, sokkal jobb eredményeket értek el a fokozottabb koncentrációt igénylő feladatoknál” - írta Kramer az újságban. A kutatók több olyan tesztet választottak, amelyben hirtelen kellett áttérni egy másik feladatra, vagy valamit abbahagyni, aminek eredménye alkalmas volt a vizsgált személyek koncentrációs képességének minősítésére. Azok a személyek, akik gyalogló kúránvoltak, sokkal jobb eredményeket értek el, mint a nyújtógyakorlatokat végző sorstársaik. A kutatók hozzátették, hogy a gyaloglókúra azonban nem befolyásolta az agynak nem az első részeihez kapcsolt, de ugyancsak a memorizáló képességre ható funkcióit. (Reuters)