Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László, Jeruzsálem
Összejön-e az alexandriai négyes

Soraim írásával egy időben még nem tudom, mi az eredménye azoknak a tárgyalásoknak, amelyek a Wye-egyezmény végrehajtásáról és a végső megállapodás menetrendjéről szólnak. Bár már mindent előkészítettek az ünnepi aláírásra, az „ara”, Jasszer Arafat, a Palesztin Autonómia Hatóság elnöke a helyszínre érkezett, Abdallah jordán király és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök - mint tanúk - szintén Alexandriában tartózkodnak, és az amerikai külügyminiszter, Madeleine Albright sem késlekedett - de órákkal az ünnepi kézfogó előtt a „vőlegény”, Ehud Barak miniszterelnök még mindig várat magára.


II. Abdallah jordániai király ezredesi rangot adományoz Szadi el-Kadhafinak, Moamer el-Kadhafi líbiai vezető fiának Ammanban. Új generáció a Közel-Keleten     Fotó: MTI

A tréfát félretéve sem lehet azonban többet mondani mint azt, hogy a hetek óta tartó palesztin-izraeli tárgyalások kimenetele bizonytalan. Ha nem lesz megegyezés, akkor Izrael visszatér az eredeti Wye-egyezményhez.
A szerdai tárgyalások félbeszakadtak anélkül, hogy Gilad Ser ügyvédnek és dr. Szaib Erekatnak sikerült volna áthidalnia a nézeteltéréseket az egyezmény aláírása előtt. Két főbb pontban nem tudtak dűlőre jutni. Az egyik azon palesztin bebörtönzöttek száma, akiket Izrael a Wye-egyezmény keretében elenged, a másik pedig a végső megállapodásokról szóló tárgyalások menetrendje.
A palesztinok azt követelik, hogy Izrael legkevesebb 400 palesztin fogvatartottat bocsásson szabadon, ezzel szemben Izrael csak 348-at hajlandó elengedni. A végső rendezésről szóló cikkelyeket illetően pedig nincs egyetértés a pontos menetrendben, és abban, hogy mit kell érteni a keretegyezmény fogalmán, amelyet Ehud Barak a végső megállapodások első szakaszában kíván megköttetni. A két fél megegyezett abban, hogy január 25-re aláírja a végső megállapodásról szóló elvi nyilatkozatot, s a tárgyalások megkezdésétől számított egy éven belül tető alá hozza a végső megállapodást. Az erre vonatkozó tárgyalásokat pedig - az új jegyzőkönyv szerint - azonnal meg kell kezdeni.
Barak szerdán összehívatta a biztonsági kabinetet, és beszámolt a tárgyalások állásáról. Álláspontja szerint ha a palesztinok nem adnak kedvező választ ajánlatára, akkor nem lesz aláírás, és az izraeli kormány az eredeti Wye-egyezményt hajtja végre, annak betűje szerint. A biztonsági kabinet egyébként jóváhagyta a 348 bebörtönzött elengedését, akik közül csak 320 palesztin, 28 jordániai, illetve más ország állampolgára. Miután az izraeli kormány megváltoztatta a kritériumokat, olyan palesztinokat is elengednek, akik palesztin honfitársaikat gyilkolták meg, de olyanokat is, akik nem öltek, „csak” megsebesítettek izraelit.
A biztonsági kabinet döntése szerint nem bocsátanak szabadon olyan palesztinokat, akik izraelieket öltek; akik a Hamasz, az Iszlám Dzsihád, vagy más olyan szervezetek tagjai, amelyek ellenzik az Izraellel való megbékélést; akik az oslói egyezmény 1993. szeptember 9-én történt aláírása után követtek el bűncselekményt, és nem engedik el az izraeli vagy kelet-jeruzsálemi illetőségű palesztinokat sem. Arafaték további ötven palesztin kiengedését követelik, akiknek a kezéhez izraeliek vére tapad. Ezt Izrael elutasítja, felhívva a figyelmet arra, hogy a zsidó állam még Netanjahu kormányzása alatt egyoldalúan elengedett 150 palesztint, akiknek a büntetését jó magaviselet miatt harmadolták - ezt a számot hozzá kell adni a már elengedettek és a jövőben kiszabadulók számához.
Az alternatíva a következő: amennyiben a felek megegyeznek a fennmaradó két kérdésben, az több helyen is módosítja a Netanjahu által aláírt Wye-folyó menti megállapodást. Az új megállapodás „minőségi területeket” ígér a palesztinoknak, olyanokat, amelyek lakottak és lakhatók, valamint egybefüggőek, szemben az eredetivel, amely nem egymással összefüggő területeket helyezett kilátásba. Ráadásul annak egy része természetvédelmi terület, amelyen a palesztinok nem építkezhettek volna. Barak három szakaszban adná át a területeket, szeptember 11-ig, 15-ig és 2000 februárjáig. Ez azt jelentené, hogy a harmadik, időben legtávolabbi ütemre csak azután kerülne sor, hogy a palesztinok aláírták a keretegyezményt a végső megállapodásról. Az új egyezmény 348 palesztint engedne el, míg az eredeti 102-t.
Barak - az új megállapodás szerint - október elsejével hozzájárult a gázai tengeri kikötő építéséhez úgy, hogy a működtetéshez szükséges végső engedély a kikötőben érvényes biztonsági megállapodás függvénye. Az eredeti elképzelés szerint csak a biztonsági megállapodás után kezdhették volna meg a kikötő építését. Ezzel egy időben megnyitnák a Gázai övezetet és a Nyugati Partot összekötő biztonságos átjárót Gáza városa és Tarkumije között, majd pedig ezt megtoldanák egy északi átjáróval is. Netanjahu csak egy átjáróban állapodott meg. A palesztinok által vállalt biztonsági kötelezettségek teljesítését, az engedély nélkül tartott fegyverek begyűjtését, a rendőrségnél jogellenesen rendszeresített fegyverek leszerelését, a rendőrség létszámának a megengedettre való csökkentését, az Izrael által körözött személyek letartóztatását, a rendőrök listájának átadását és Izrael által való engedélyeztetését, valamint a terrorszervezetek infrastruktúrájának felszámolását október 10-ig be kell fejezniük.
A palesztinok ezen felül kötelesek a terror elleni rendszeres küzdelemre. A biztonsági együttműködésnek állandónak, rendszeresnek és folyamatosnak kell lennie. Annyi bizonyos, hogy a palesztinok a tárgyalással egy időben fokozták erőfeszítéseiket a Hamasszal és az Iszlám Dzsiháddal szemben. A letartóztatások folyamatosak, de senki sem tudja még, hogy a fogvatartottakat egy forgóajtón kiengedik-e, vagy pedig bebörtönzésük tartós lesz. Mindenesetre Arafat nem engedi meg a Hamasznak, hogy megtorpedózza újabb területek megszerzését, mert ez stratégiai érdekeit sértené. Új elem, hogy Jordánia bezáratta a Hamasz ammani irodáját, és letartóztatta annak munkatársait. Vezetői ellen letartóztatási parancsot adatott ki Abdallah jordán király. Közülük egyedül Mohammad Nazzal tartózkodik a Hasemita királyságban, a többiek (fegyver)baráti látogatáson Teheránban vannak. Nazzal illegalitásba vonult. Társai nem kaptak menedéket Iránban, de ha visszatérnek Ammanba, letartóztatás várja őket. Arafatnak azt a kérését, hogy Egyiptom fogadja be őket, Mubarak válaszra sem méltatta. A legutóbbi hír szerint a Hamasz vezetők - dacolva az ellenük indított eljárással - mégis visszatérnek Ammanba. Mint kijelentették, hisznek a jordán igazságszolgáltatásban. A szervezet máris közölte, hogy ammani irodájának bezárására Izraelben és a világ más tájain zsidó célpontok elleni támadással válaszol majd.
A Hamasz vállalta a felelősséget azért a terrorcselekményért is, amelyet a történelmi Megiddo melletti erdőségben néhány napja követtek el. A tettesek bestiális kegyetlenséggel megölték a haifai műszaki egyetem két diákját, a 21 éves Saron Steinmetzet és a 26 éves Jehiél Finftert. A diákok rövid túrára indultak a népszerű kirándulóhelyre, és többé nem tértek vissza.
Ez is felerősítette az Izraelben folyó vitát: vajon szabad-e Izraelnek elengednie olyan palesztinokat, akik ártatlan polgári személyek élete és testi épsége ellen követtek el bűncselekményt? Feláldozható-e a béke kedvéért az igazságosság eszménye? Az „alexandriai négyes” most azt reméli, hogy a közeli napokban mégiscsak aláírásra kerül az egyezmény. Valakinek a fennmaradó vitás kérdésben engednie kell. Hogy ki lesz az, csütörtök este még nem ismeretes.


Arafat családi gondjai

Négy hónapos „szabadság” után hazatért Jasszer Arafat felesége. A The Sunday Times című brit lap szerint azonban úgy tűnik, aligha lehet már megmenteni a családi idill jóhírét, hiszen a rossz nyelvek hamar szétkürtölték: a harminchat éves Szuha korosodó társa zsarnokoskodását egyre kevésbé tűrve szökött el hetvenéves férjétől. Az elnök asszony négy hónapig volt távol, s ennyi idő éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy szárnyra kapjon a hír: a kapcsolat romokban hever.
A család egészen Arafat múlt havi születésnapjáig titokban tudta tartani a feleség szökését, tovább azonban nem lehetett titkolózni. A családi egység látszatának fenntartására Szuha édesanyja és nővére nagy sietséggel Gázába utazott ugyan, ám ez nem adott magyarázatot arra, miért nem jött el Szuha Arafat hetvenedik születésnapjára.
A feleség áprilisban kezdődő „római vakációjára” magával vitte négy éves kislányát, Zahwát is, és utazgatásai során Arafat tizenhét tagú testőrsége vigyázott rá. A brit lap idézi a család egyik barátját, aki szerint „Szuhának elege lett mindenből. Ő egy fiatal nő, olyan férjjel, aki nem tud eleget tenni egy fiatalasszony kívánságainak. Emellett pedig az öreg (ez Arafat gúnyneve) tanácsadói pokollá tették életét. Szuha ugyanis harcba szállt a korrupció és a vezetői apparátus ellen.”
Szuha egy palesztin bankár lányaként politikatudományt és közgazdaságtant tanult a párizsi Sorbonne egyetemen, majd 1990-ben feleségül ment Arafathoz. Két évig titokban tartották a házasságot. Arafat belső körének egyáltalán nem volt ínyére a kapcsolat: nem felelt meg a fiatal hölgy életkora, az pedig főleg nem, hogy Szuhát nem tudták belekényszeríteni a tradicionális arab feleség szerepkörébe. Saját vagyona, világias életfelfogása pedig potenciális riválissá tette őt a tanácsadók szemében. Amióta 1995-ben megszületett közös gyermekük, a pár közti viszony egyre mérgesebbé vált, jóllehet egy bennfentes szerint „Arafat soha nem fog elválni, mivel nem szereti a botrányokat, különösen nem a családjában”.