Vissza a tartalomjegyzékhez


Irány a Mars

Szeretné elküldeni nevét a Marsra? Mi sem egyszerűbb. A NASA által 2001-ben útnak indítandó Mars Surveyor 2001 Lander űrhajó fedélzetén elhelyezett CD-ROM névlistájára már most lehet jelentkezni. A Mars Surveyor 2001 e nem mindennapos misszió mellett komoly kutatásokat is végez majd. A Marsra történő leszállásakor kamerái felvételeket készítenek a környező terepről, amit geológiai vizsgálatokhoz és későbbi felszíni manőverek előkészítéséhez használnak majd fel. Vizsgálják egy sikeres és reális költségű emberi expedíció megvalósításának lehetőségét is. Az űrhajó megpróbál a Mars légkörében levő gázokból rakéta hajtóanyagot is előállítani. Más műszerek a talajt analizálják és a felszíni sugárzást mérik majd. A tervek szerint a Mars Surveyor 2001 Lander 2001. április 10-én startol és 2002. január 22-én éri el célját.
A hozzánk legközelebb elhelyezkedő bolygó felszínét először a Kennedy Űrközpontból 1976-ban indított Viking I. és II. vizsgálta. 1992-ben a Mars Observer indult el ugyanebből a célból. A NASA 1996-ban indította a Mars Surveyor programot, melynek keretében a Mars Global Surveyor vizsgálta űrpályájáról a bolygó felszínét, a Mars Pathfinder pedig már le is szállt rá, és a talajt, valamint az éghajlatot tanulmányozta. Továbbá egy „marsautót” is útjára bocsátott, ami a földről irányítva bejárta a bolygó felszínét. Jelenleg 2 expedíció van úton, az 1998. december 3-án indított Mars Climatic Orbiter, ami a bonyolult atmoszférát fogja tanulmányozni. A Mars Polar Lander 1999 januárjában indult, és a Mars déli jégsapkája közelében fog talajelemzést végezni. Ezt követi majd az űrpályán maradó Mars Surveyor Orbiter, és a Mars Surveyor 2001 Lander, ami a földi névjegyzéket a Marsra szállítja. (Origo)