Manapság az utazási irodák görögországi programok özönével árasztanak el
bennünket. A lehetőségek közül dönthetünk akár a mesés szépségű Santorini
mellett is, hiszen csodálatos fekvése, vakítóan fehér házacskái, jellegzetes kék
kupoláinak látványa még fényképről is megkapó. Kevesen tudják azonban, hogy ez az
idillikusnak tűnő táj valójában egy „puskaporos hordó” - a szó geológia értelmében,
ami bármikor felrobbanhat, beláthatatlan méretű katasztrófát idézve elő az ott lakók
életében.
Santorini fővárosa, Fira
Santorini az Égei-tenger egyik gyöngyszeme. Nem hiába hívták régen Kallisztének,
azaz gyönyörűségesnek. Falunyi városkáit évről évre turisták özöne lepi el.
Sokan közülük a délelőtti napfürdőzés és a sziesztaidő letelte után esténként
a kalder (kráter) peremén, a tavernák egyikéről-másikáról gyönyörködnek a
tenger habjaiba lebukó aranyszínű nap „lementében”. A bámészkodó turisták elé
táruló csodálatos panoráma része Nea Kameni, az a közeli, működő vulkánsziget
is, mely jelenlétével egy picike baljóslatú izgalmat vegyít a gondtalan nyaralók, de
még inkább az itt lakók érzelmeibe.
A föld gyomrának szűnni nem akaró működéséről azonban nemcsak a fiatal, mindössze
háromszáz éves kis vulkánsziget kénes kigőzölgése, kősivatagszerű, életet magán
nemigen megtűrő holdbéli táj jellege ad hírt. A szeizmográfok évente mintegy kétszáz
földmozgást jeleznek. Fönnáll a veszélye annak, hogy egy nagyobb rengés Santorini összes
városát romba döntheti. Hogy ez mennyire nem alaptalan félelem, bizonyítja egy nem is
olyan régi, 1956-os földrengés, melynek emlékét még mindig őrzi néhány romba dőlt
ház a mindössze nyolcezer lakost számláló sziget több különböző pontján.
A vulkán egy többezer évvel ezelőtti működéséről ad hírt Santorini egyik fő
nevezetessége, a Akrotiriben feltárt bronzkori város is. A fejlett vízvezetékkel,
csatornahálózattal ellátott települést - Pompeihez hasonlóan - vulkáni hamu
temette be, és őrizte meg a utókor számára. Úgy tűnik azonban, hogy a lakosság itt
a rómaiaknál szerencsésebb volt, és még a katasztrófa előtt elmenekült. A több
mint háromezer éves, bronzkori Théraként is emlegetett település falfestményeinek másolatait
Santorini fővárosában, Fira múzeumában tekinthetik meg az érdeklődők. Bár a
titokzatos város lakóinak írását még nem sikerült megfejteni, művészeti alkotásaik
formanyelve alapján a minószi kultúrával való rokonságot állapították meg a régészek.
De nem csak a minószi kultúra és annak hanyatlása kapcsán kerül szóba Santorini
neve. Némelyek - így Galanopulosz geológus professzor is - az eltűnt Atlantisz
legendájának alapját látják a szigeten történt katasztrófában. Mások Izraelnek a
Bibliából ismert egyiptomi kivonulásával hozzák összefüggésbe a sziget felrobbanását
kísérő hamuesőt, és a feltételezhetően mintegy kétszáz méter magas szökőárt,
ami - elméletük szerint - a Vörös-tenger kettéválását is okozhatta. Ezt
azonban valószínűtlenné teszi a távolság és az időbeli eltérés, amely a kivonulás
legkorábbra tehető időpontja és a thérai esemény között fennáll. Másrészről
geológiai szempontból is sok a kérdőjel, melyek közül talán a leginkább szembeötlő
a szökőár természetének a bibliai leírástól való különbözősége. (A szökőárt
vulkanikus robbanás idézi elő, a vákuum ereje kirobbantja a víztömeget, ami körcentrikus
úton halad és rombol…)
Amilyen vitatott Santorini múltja, éppolyan kérdéses a jövője is. Andreas Alefragis
azok közé a szigeten élő és alkotó művészek közé tartozik, akik érzékenyen
reagálnak környezetük impresszióira. Néhol összefércelt, erősen megrepedezett,
megszenesedett hatást keltő vázái saját bevallása szerint a sziget hányatott sorsára
utalnak. „Santorini lakói nagyon jól tudják, hogy egy »puskaporos hordón« ülnek,
és úgy gondolják, életben maradásuk az égiektől függ. Ezt nem értik, nem is érthetik
meg azok a külföldiek, akik főként emberekben, például országuk kormányában bíznak”-
vélik Alefragisék.