Vissza a tartalomjegyzékhez


A jazz ideje

Turi Gábor A jazz ideje című kötetét mutatta be a sajtónak nemrégiben a Magyar Jazz Szövetség és az Osiris könyvkiadó. Amint elhangzott, a jazz csak az utóbbi években lett ismét szalonképes műfaj Magyarországon. A második világháború idején kifejezetten tiltották, később is éppen csak megtűrték.
A most megjelent mű szerzője 48 esztendős, s negyed százada foglalkozik ezzel a műfajjal. Számos publikációja jelent meg napilapokban, többek között a hazai Gramofon és a Varsóban megjelenő Jazz Forum című angol nyelvű folyóiratban. A Magyar Jazz Szövetség alelnöke, majd elnökségi tagja, jelenleg a washingtoni magyar nagykövetség sajtóattaséja. Az Azt mondom, jazz című könyve 1983-ban jelent meg.
Turi Gábor könyvében a gospeltől a dzsesszrockon át a free-ig olvashatók írások. Foglalkozik a mű a magyar jazz és környezete utóbbi bő húszéves történetével. Külföldi művészek hazai koncertjeiről, magyar előadók koncertjeiről, fesztiválokról és lemezekről tájékozódhat az érdeklődő. A műfaj legnagyobb egyéniségeivel - köztük Lester Bowie-val, Joe Zawinullal, Jan Garbarekkel, Anthony Braxtonnal - készített interjúk, valamint a nemzetközi jazzéletről szóló riportokkal, méltatásokkal egészül ki a kötet. (MTI)