Vissza a tartalomjegyzékhez

ROMA SAJTÓKÖZPONT
Romák két tűz között


Monarchista szerb tüntető Belgrádban. Új ellenségek   

Az elmúlt napokban több mint 1300 koszovói roma menekült érkezett a dél-olaszországi Brindisi kikötőjébe. A menekültek hajói Montenegróból indultak, és olasz hadihajók kísérték őket a kikötőbe. Az olasz kormány kedden úgy döntött , mivel a koszovói konfliktus „hivatalosan” már lezárult, Olaszország nem fogad be több menekültet a régióból. A napokban partot érő koszovóiakat illegális bevándorlónak tekintik, és hazatoloncolják őket. A már Olaszországban tartózkodó roma menekültek beszámoltak arról, hogy házaikat az albánok felgyújtották, és fenyegetve érzik magukat. A koszovói romák elleni megtorló akciók a NATO-bombázások lezáródása óta tartanak, mert a visszatérő albánok szerint a romák korábban a szerbeket segítették, és részt vettek a fosztogatásokban. A romák szerint viszont a jugoszláv hadsereg sok cigányt vitt el kényszermunkára, és ez tűnhetett az albánok számára szerbpárti megnyilvánulásnak. A mintegy 40 ezres koszovói roma népesség a bombázások kezdete óta a felére fogyatkozott, a külföldre menekült romák többsége fél hazatérni. Ügyüket az ENSZ menekültügyi főbiztosa a közelmúltban szervezete legsürgetőbb koszovói feladatának nevezte.