Vissza a Hetek archívum borítólapjára
III. évfolyam, 29. szám, 1999. július 24

Belpolitika

SZOBOTA ISTVÁN
Az ifjúságvédelem elmarad

A Samsung vadonatúj klímaberendezését népszerűsítő villamosreklámon a magát nagyítóüveggel mustráló ádámkosztümös fiatalember, a Rádió 1 kizárólag felnőtteknek szóló reklámján egymásba kapaszkodó - intimitásukat „messzemenőkig” védelmező fekete csíkkal itt-ott eltakart - teljesen meztelen pár, a közel nyolc négyzetméteres, a hölgyet térdtől hasig (fürdőruhában) ábrázoló ingatlanreklám, vagy a Pepsi Cola új, pedofil beütésű reklámfilmje mind arról árulkodnak, hogy Magyarországon a reklámozás kultúrája még igencsak gyerekcipőben jár. A reklámok kiagyalói még csak nem is akarnak erkölcsösnek tűnni, a magyar reklámtörvényben rögzített ifjúságvédelmi passzus pedig láthatóan abszolút hidegen hagyja őket.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Szemfényvesztő kezelés

Lapzártánkig nem derült ki teljes pontossággal, hogy két, Magyarországon illegálisan használt gyógyszer ártalmas-e az egészségre vagy sem. Az sem derült még ki, hogy ki követett el mulasztást az állítólag szteroidokat tartalmazó - doppingszerként ismert - gyógyszerkészítmények felhasználásakor.


MTI HETEK
A biztosítók kisegítik az államot

„Elő kell teremteni a pénzt a vízkárok enyhítésére” - jelentette ki a Magyar Rádiónak adott múlt heti interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyik legnagyobb hasznot felmutató ágazatban tevékenykedő cégek úgy tegyenek, mintha semmi közük nem lenne az országhoz. Mintegy válaszként a miniszterelnök elmarasztalására e héten a biztosítók a belügyminiszterrel folytatott megbeszélésükön vállalták, hogy a rövid időn belül, külön erre a célra kibocsátott államkötvényeket 5 milliárd forint értékben lejegyzik. Az így befolyó összeget az állam a károk rendezésére fordítja.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Keresik és vitatják a helyét

Németh Miklós hazatér, és több mint valószínű, hogy az MSZP sorait erősíti. A párton belül szinte egyöntetű vélemény, hogy ez mindenképpen nyereséget jelent számukra, azonban az még vita tárgya, hogy milyen posztot, illetve feladatkört kapna a rendszerváltást levezénylő volt kormányfő. A konzervatív pártok még nem nyilatkoztak az esetleges visszatérésről.


BURKUS JÓZSEF
Az MSZP Orbán kettőt keresi
Interjú Lengyel László politológussal
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

MUNKATÁRSUNKTÓL
Nyaralás kedvenceinkkel vagy nélkülük

Előttünk az augusztus, a nyaralási főszezon. Sok családban merül fel a kérdés ilyenkor, hogy mi történjen kedvencükkel a nyaralás alatt: úgy autózzanak több száz kilométert, hogy négylábú kedvenceik miatt az út időtartama háromszorosára növekszik, vagy pedig otthon hagyják, és rábízzák valakire az állatot. Rágcsáló és teknős esetében könnyebb a helyzet, hiszen azok nem igénylik a család személyes jelenlétét: elég nekik, ha valaki két naponta enni ad nekik. Kutya vagy macska esetében már nehezebb a döntés. Jöjjön vagy maradjon? Az sem mindegy nekik, hogy itthon ki viseli gondjukat.


Kit visel meg jobban a válás
Tovább a cikkhez >>>

ASZALÓS SZILVIA
Észrevenni a gyöngyöt

Az iskola a második otthon - ideális esetben. Ahhoz viszont, hogy egyáltalán megközelítse ezt a kívánatos állapotot, a tanároknak nemcsak az egyre növekvő tananyagot kellene a fejekbe tölteni, hanem hiteles értékeket és eszméket is kellene közvetíteniük, formálva ezáltal a diákok jellemét, személyiségét. Ezek a már-már konzervatív célok azonban napjainkra egyre jobban kiszorulnak a közoktatásból, és mindinkább a tudáshalmaz személytelen átadása zajlik. S bár lehet, hogy meglepő, ezért a folyamatért a pedagógusok mellett a szülő, a család is jelentős mértékben felelős - derült ki a 36. Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetem előadás-sorozatából, amelynek idei témája a család és az iskola kapcsolata volt.


KAPSZA ÁGNES
Divat-ínyencségek Párizsból

A Budapesti Történeti Múzeumban megrendezett divattörténeti vendégkiállításon a látogató a divat alakulását nem ruhákon, hanem korabeli képeken és kiegészítő tárgyakon követheti az 1600-as évek végétől napjainkig. Teheti ezt azért, mert ruhaköltemények helyett olyan tárgyakat láthat, melyek az öltözködésnek csupán kiegészítő tartozékai voltak - amint arra az alcím is utal: Divatkellékek Párizsból.


Fókusz

ÓNODY GYÖRGY
Visszaszámlálás Libanonban

Mindazok, akik Bibi Netanjahu hatalomra jutásakor gondolatban már temették a rendezési folyamatot a Közel-Keleten, Barak megválasztása után egyértelműen bizakodni kezdtek. Ebben több ok is közrejátszott. A legfontosabb az, hogy Barak nemcsak katonaként volt Rabin tanítványa, hanem politikusként is. Márpedig Rabin, aki eleinte csak a csatatéren volt hajlandó találkozni a palesztinokkal, élete végén politikája alapmotívumává emelte a politikai rendezés elsőbbségét, és ennek megvalósulása érdekében nem is keveset tett.


Gazdaság

APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

KIRÁLY SÁNDOR
Szárnyal az Ikarus

Az Ikarus bizonytalan pénzügyi helyzete megoldódni látszik, miután a cég képviselője ipari és kereskedelmi szerződést írt alá a héten a Renault-csoport elnök-vezérigazgatójával. A hazánkban először járó 57 éves Louis Schweitzer sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új cég-, az Iris Bus 57,7 százalékos részvénybirtoklásával, közös vállalatként, 26 millió dolláros tőkével jött létre Iris Bus névvel.


Kedvezőbb fizetési mérleg
Tovább a cikkhez >>>

Élénkül a befektetési kedv
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
Pang a lakásépítés
Tovább a cikkhez >>>

PAPP LEVENTE
Új kihívások előtt az EU

Romano Prodi, az Európai Unió újdonsült elnöke öszszeállította az unió új kormányát, amellyel az EU Brüsszelből történő kormányzását kívánja végezni. Prodi célja, hogy az előzőnél populárisabb bizottságot hozzon létre, amellyel az unió csúcsszervezetének munkája nem olyan átláthatatlan, mint a pénzügyi visszaélések miatt együttesen lemondani kényszerült Jacques Santer vezette csapaté volt.


ACSAI ANIKÓ
Ereszkedő árfolyamok
Tovább a cikkhez >>>

OROSZ ESZTER
Személycsere a cseh kormányban

Csehül áll a cseh pénzügyminiszter, miután a héten menesztette Milos Zeman kormányfő Ivo Svobodát, a pénzügyekért felelős minisztert. Svoboda tevékenységét az elmúlt hónapokban sok bírálat érte, mégis elmozdítását egy korrupciós botrány váltotta ki. Helyét legfőbb ellenlábasa, Pavel Mertlik, a kisebbségi szociáldemokrata kormány gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese foglalta el.


GYÖRÖK ORSOLYA
Erősödik az euró

Hosszú hetek esése után a héten erősödni kezdett a közös európai pénz, az euró dollárhoz viszonyított árfolyama. Hétfőn egy euróért 1,0419 dollárt adtak, ami az utóbbi egy hónap legmagasabb árfolyamának számít. Egyetlen nap alatt mintegy másfél centet erősödött az euró a dollárhoz képest.


Átadták az első újjáépített hidat Jugoszláviában
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
Duplázódó díjak

Július 13-ától a közlekedési bírságok: a helyszíni bírság, valamint a szabálysértéseknél kiróható maximális összeg mértéke a duplájára emelkedett. A rendőr helyszíni bírságként 200-tól 10 ezer forintig terjedő pénzbüntetést szabhat ki. A készpénz fizetéséről elismervényt kell adnia. Ezentúl a helyszíni bírságot csekken kell befizetni, mivel az intézkedő rendőrök a jövőben készpénzt nem vehetnek át a helyszínen.


DEBRECZENY RÉKA
Kárpótolnak a biztosítók

Sikerült megállapodnia annak a nemzetközi bizottságnak, amely öt európai biztosító társaság, amerikai és európai biztosítási szakemberek, valamint zsidó szervezetek részvételével ülésezett, s így elkezdődhet a kifizetések első köre a máig is érvényes biztosítással rendelkező zsidó áldozatok családjai részére. A holocaust áldozatainak családjait első ízben fogják kárpótolni a neves európai biztosító társaságok.


Háttér

SOMORJAI LÁSZLÓ
Nyugodt, csendes, tiszta, hűvös

Akár hazai „exportcikké” is válhat a személyvédelem, feltéve, hogy siker koronázza Mirza Dávid, az izraeli központú ISS (International Security School) alapítójának és igazgatójának magyarországi terveit: különböző európai országok szakembereinek és laikusainak személyvédelmi kiképzését, budapesti központtal.


LUKÁCS ANDRÁS, SZOBOTA ISTVÁN
Zavaró állomások

A közelmúltban módosított távközlési törvény értelmében július 28-ától telkünk, háztetőnk hirtelen köztulajdonná válhat, amennyiben azt a GSM-rendszerű telefonhálózat szakemberei bázisállomás-telepítésre alkalmasnak találják. A rendelkezés már most - hatályba lépése előtt - komoly felháborodást keltett: a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium korábbi minisztere és államtitkára azonnal az Alkotmánybírósághoz fordult. Érvelésükben az alanyi jogok megsértése mellett az egészségvédelem semmibevétele is szerepel. A szakértői vélemények ugyanis jelenleg teljesen megoszlanak a tekintetben, hogy okoz-e bármiféle egészségkárosodást az emberi szervezetben a mobil-hálózat keltette elektromágneses sugárzás.


LŐK0S ISTVÁN
Muszlim reformkísérlet

Algériáról az utóbbi években szinte kizárólag a közel százezer áldozatot követelő vallási fanatizmus és könyörtelen polgárháború szomorú hírei kapcsán hallhattunk. Valóban, az Iszlám Üdvfront katonái a társadalomra erőszakkal és a másság kiirtásával akarnak hatni. De az algériai iszlám nem csak gyilkosokat adott. A két világháború között elindult egy mozgalom, melynek vezetője erkölcsi megújulást hirdetett - békés úton. Olyan vallási mozgalom volt ez, amely bár iszlámot prédikált, nem a bevett, megszokott módon közelítette meg sem a vallást, sem az embereket. Ezzel két ellenséget szerzett magának: szembefordult vele az állam és az állam által fizetett vallási vezetők. De ez a mozgalom nem csak egy volt a sok iszlám irányzat közül: a vallási közösség ideológiája az algériai nép nemzettudatának alapjait adta, erősítette meg.


HETEK-HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Nagy hűhó semmiért

Újra kell gondolni a koalíciós szerződést - vetette fel a héten Pokorni Zoltán, reagálva Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vasárnapi televíziós nyilatkozatára, miszerint a FKgP elnöke akár az ellenzéki pártok szavazatára is számít a költségvetési vitában a mezőgazdaság jövő évi 413 milliárd forintos támogatása érdekében. Később az MTI elnézést kért Torgyán Józseftől, hogy félreértették a Duna Televíziónak adott interjújában a mezőgazdaság helyzetére vonatkozó szavait.


HETEK-INFORMÁCIÓ
Szigorúan ellenőrzött riporterek
Tovább a cikkhez >>>

PÁTKAI MIHÁLY
Zuhanás egy fekete lyukba

Hat nappal a tragikusan végződött repülőút után megtalálták az ifjabb John F. Kennedy, felesége, Carolyn és sógornője, Lauren Bessette földi maradványait az amerikai Martha’s Vineyard sziget közelében, mintegy negyven méter mélyen az óceán fenekén - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. Az idősebb generáció, amelyik a tv-ben látta, hogy a Fehér Házban kisfiúként játszik később meggyilkolt édesapjával, abban reménykedett, hogy talán JFK II. lesz a Kennedy klán következő híres politikusa, esetleg újabb elnöke. A fiatalok azonban a George magazin főszerkesztőjében egy hollywoodi hírességekkel flörtölő, drága lakosztályokban lakó „jóképű fiatal srácra” fognak emlékezni, akit kétszer is meghúztak az egyetemi jogi vizsgán.


SZLAZSÁNSZKY FERENC
Kellünk vagy nem kellünk

„Az agrárgazdaságban olyan katasztrofális helyzet alakult ki, amelynek következtében akár az 1991. évi vagyon- és tőkevesztést meghaladó károkat is elszenvedhet az ágazat. A válság megfékezése nélkül felgyorsul a vidék elnyomorodása” - írja Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek címzett levelében. A MOSZ szerint az elmúlt hetekben keletkezett ár- és belvízkár, valamint a termelőket sújtó plusz kiadások mértéke országos szinten meghaladja a harmincmilliárd forintot. Farkas Sándor (Fidesz), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke a Heteknek elmondta: a kárvallott gazdálkodók teljes mértékű kártalanítása még egy gazdag nyugati országban sem volna kivitelezhető. Értesüléseink szerint a szaktárca működésével elégedetlen gazdálkodók a közeljövőben több demonstrációra készülnek.


Hit és értékek

HACK PÉTER
Az új és az őshonos kultúra ütközése

Egy évtizede a politizáló hívőket elsősorban a nem-politizáló hívők részéről érte kritika, mondván, eltávolodtak a hittől: a „világ” dolgaival foglalkoznak, ahelyett, hogy Isten munkájával törődnének. Napjainkban a közéletben aktív hívőket - különösen a Hit Gyülekezetének tagjait - elsősorban a külvilág részéről éri támadás, mondván: „a hitesek hatalomra törnek”, „beépülnek a politikai, gazdasági, kulturális élet kulcspozícióiba”, ezáltal valós társadalmi befolyásuknál nagyobb hatalmat, nagyobb befolyást szereznek. Az alábbiakban arról kívánok szólni, hogy milyen indokok szólnak a hívők közéleti szerepvállalása mellett. Milyen hatással van az evangéliumi kereszténység politikai szerepvállalása a világ folyamataira?


NÉMETH SÁNDOR
Hitjelenségek és a borzalom

A Hit Gyülekezete istentiszteletein előforduló, nem hétköznapi jelenségek továbbra is sokakat foglalkoztatnak. A kritikusok jelentős része ezeket az eseményeket okkultizmussal, fekete mágiával vagy tömegpszichózissal hozza összefüggésbe. Ebben az írásban az eredeti zsidó-keresztény hit és a természetfeletti megnyilvánulások kapcsolatát vázoljuk fel a keresztény hit mérőzsinórja alapján - amely mindenekelőtt a Biblia.


Külpolitika

Határok sem védik a kurdokat
Tovább a cikkhez >>>

ROMA SAJTÓKÖZPONT
Romák két tűz között
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Új terrorhullám a Kaukázusban

Oroszország igyekezett elkerülni az összetűzést az önállósodni kívánó Csecsenfölddel, amikor múlt szombaton szabadon engedte Turpal-Ali Atgerijev csecsen állambiztonsági minisztert. Az orosz nyomozók állítólag értékes információkat kaptak tőle a csecsen bűnbandákról. Atgerijevet egy napig tartották fogva Moszkvában túszejtés, terrorizmus és banditizmus vádjával.


Nem telepítenek orosz rakétákat ciprusra
Tovább a cikkhez >>>

VAGYIM ARISZTOV
Egy orosz Oroszországban

Egy ötvenezres lélekszámú városka Oroszországban kicsinek számít. Bárhogyan is titkolóznál, mindig többet tudnak rólad, mint gondolnád. Féléves külföldi tartózkodás után hazatértem meglátogatni a szülőföldemet.


SZIKORA MÁRTON
Peking megszállással fenyeget

Egyre nagyobb a feszültség Kína és a teljes függetlenségre vágyó Tajvan között. Bill Clinton amerikai elnök szerdán nyugalomra intette Kínát és Tajvant a napokban kirobbant válság kapcsán - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. Amerikai tisztviselők szerdán a válság békés megoldásának elősegítésére a térségbe utaztak. Kína az 1949-ben elszakadt sziget megszállásával fenyegetőzött arra az esetre, ha a „hitehagyott tartomány” kikiáltja függetlenségét. A Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón Clinton ezzel kapcsolatban leszögezte: „Senkinek sem szabad az erőszakos megoldáson gondolkoznia.”


Sport

Könnyes befutó
Tovább a cikkhez >>>

Popov bravúrja
Tovább a cikkhez >>>

ZALAEGERSZEGI TUDÓSÍTÓNKTÓL
A pénz nem minden
Válaszol Sebők József, a ZTE válogatott csatára.
Tovább a cikkhez >>>

Délen kosarazni is tudnak
Tovább a cikkhez >>>

Gáz, az van
Tovább a cikkhez >>>

NÉMETH SZILÁRD
Brazília átgázolt Dél-Amerikán

Brazília története hatodik Copa America diadalát aratta, miután 100 százalékos teljesítménnyel hódította el a 39. alkalommal megrendezett labdarúgó kontinensviadalt. A Selecao Brasileira a paraguayi döntőben egyértelmű, 3-0-ás diadalt aratott a mindössze egy győzelemmel a fináléba jutó Uruguayjal szemben. Brazília ezzel megvédte két évvel ezelőtti elsőségét.


Szabadidő

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

A jazz ideje
Tovább a cikkhez >>>

MAKKI MARIE-ROSE
Az emlékezés művészete

Sara Atzmon izraeli festőnő képei nemrégiben Magyarországon is láthatók voltak. A magyar származású művész festményei, rajzai dokumentációk: a második világháborús vészkorszak felidézésével egyrészt a zsidó mártírok millióinak állít emléket másrészt így emlékeztet, arra, amit egyre többen szeretnének valamiképpen kitörölni vagy megszépíteni az emberiség történelmében.


ERDEI L. TAMÁS
Látogatás Eszterházán

A nagy múltú Esterházy-család patinás fertődi rezidenciájának megtekintése kíváncsi izgalommal töltheti el az először odalátogató turistát. A XVIII. században épült kastély, amely két évtizedig a korszak egyik legnépszerűbb zeneszerzője, Joseph Haydn számára is otthont adott, a magyar barokk építészet egyik nevezetes alkotása hírében áll, így minden kultúr- és művészettörténeti érdeklődésű utazó figyelmére bízvást igényt tarthat.


Színes

Hattyúk a Hyde Parkban
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Nyári mikulások
Tovább a cikkhez >>>

Az agg végzős
Tovább a cikkhez >>>

A cárnő kincsei
Tovább a cikkhez >>>

Miért szomorú a fűz
Tovább a cikkhez >>>

Száz éve született Hemingway

Száz éve, 1899. július 21-én a Chicago melletti Oak Parkban született Ernest Hemingway, a XX. század kiemelkedő amerikai regény- és novellaírója. Apja orvos volt, aki szenvedélyesen horgászott és vadászott - az író is nagyban űzte ezeket a sportokat. Anyjától örökölte a művészet iránti érdeklődését. Életpályája azonban folytonos lázadásként értelmezhető, ami szüleinek és szülőhelyének prüdériája és közhelyessége ellen irányult.


Sztori

TIHANYI PÉTER
Piszok nehéz normális emberré válni

Magyarországon a becslések szerint 10-15 ezer heroinista van, akikre összesen kétszáz rehabilitációs férőhely jut. A statisztikák szerint száz olyan heroinistából, aki kínkeserves módon túljutott az elvonókúrán, és abbahagyta a szer használatát, két-három marad véglegesen szabad. Ha családot alapít, dolgozik és a társadalomba visszaépül, akkor a szakemberek szerint öt év teljes absztinencia után állítható, hogy nagy valószínűséggel már nem fog visszaesni. Fél év heroinfüggőség után hét évre teszik a személyiség teljes helyreállásának idejét.