Vissza a tartalomjegyzékhez

NÉMETH SZILÁRD
Frentzen a fellegekben, Hill a padlón

Elégedettek lehetnek a Forma-1 kedvelői. Két hete Kanadában a Gilles Villeneuve pályán és most a francia Magny-Courson is szenzációs futamot produkáltak a legnépszerűbb autósport pilótái.

Már az időmérő edzésen lehetett sejteni, hogy nem ígérkezik hétköznapinak a vasárnapi Grand Prix, mivel az eső teljesen elöntötte a pályát, így esélyről már nem lehetett többet beszélni (Schumacher a 6., Häkkinen a 14., Irvine a 17. pozícióból rajtolhatott!). A pole positiont (első rajtkockát) a brazil Rubens Barrichello (Stewart-Ford) szerezte meg.
A verseny elején aztán kezdett minden a helyére állni, a McLarenek és a Ferrarik folyamatosan törtek előre. Pechükre a 19. körben ismét elkezdett szakadni az eső, ezáltal ismét minden a feje tetejére állt. Tizenkét pilóta tudta csak befejezni a futamot, ebből még szegény Takagi Toranoszukét szabálytalan kerékcseréje miatt ki is zárták.
A verseny során öt pilóta is állt az élen. Barrichello, Coulthard, Häkkinen, Schumacher és végül Frentzen. Häkkinen először a 14. helyről, majd miután egyszer kipördült, a hetedik helyről küzdötte fel magát az élre, végül hét körrel a vége előtt kénytelen volt még egyszer kimenni a bokszba, ezáltal lehetőséget adott a váltó hibája miatt egyszer kis híján kiállt Heinz-Harald Frentzennek, hogy megnyerje a versenyt. „Amikor Mika kétszer is megelőzött, arra gondoltam, hogy nagyon rendes fiú vagyok, és elengedem. Éreztem, hogy hallatlanul eltökélt, nyerni akar, én viszont pontokat akartam szerezni. Aztán végül mégis én nyertem, és ennek nagyon örülök” - nyilatkozta a német Frentzen, aki nemcsak önmaga, hanem a Jordan második futamgyőzelmét megszerezte.
Csapattársa, a brit Damon Hill nem osztozik Frentzen örömében, sőt elképzelhető, hogy a brit pilótának ez volt az utolsó versenye. A korábbi világbajnok pilóta olyan rossz formában van, hogy komolyan fontolóra vette, hogy a július 11-ei Silverstone-ban rendezendő Angol Nagydíjon már nem is áll rajthoz.
„Felnőtt ember, ezért el kell fogadjam a szándékát, nem akarom befolyásolni a döntését. A csapat mögötte van” - jelentette ki Eddie Jordan, az istálló főnöke.
Nem volt szerencséje a német Michael Schumachernek (Ferrari) sem, aki a verseny közepe táján fölényesen vezetett, ám annak köszönhetően, hogy a kormányától kezdve a bukósisakjáig mindene bedöglött, lelassult, és szégyenszemre még az öccse, Ralf Schumacher is megelőzte. A most 24. születésnapját ünneplő német mellesleg remekel a gyengélkedő Williamsszel, idén ötször ért célba mindannyiszor pontszerző helyen.

Az összetett vb-pontállás:
1. Häkkinen (McLaren-Mercedes) 40 pont
2. M. Schumacher (Ferrari) 32
3. Irvine (Ferrari) 26
4. Frentzen (Jordan-Mugen-Honda) 23
5. R. Schumacher (Williams-Supertec) 15
6. Fisichella (Benetton-Playlife) 13