Vissza a tartalomjegyzékhez

GYÖRÖK ORSOLYA
Coca-Cola botrány

Példátlan esetre került sor Belgiumban: rövid hallgatás után megszólalt a Coca-Cola cég vezetője, és bocsánatot kért a fogyasztóktól azért, mert - eddig tisztázatlan okokból - rosszullétet, megbetegedést okoztak a cég üdítőitalai. A francia és flamand nyelvű egészoldalas hirdetés nem hatotta meg az illetékeseket, továbbra sem engedélyezik az italok forgalmazását, mivel a megbetegedésekre adott magyarázatok nem győzték meg az egészségügyi hatóságokat.

A 113 éve sikeresen működő, a szénsavas üdítőitalok piacának felét uraló amerikai Coca-Cola Co. nehéz napokat él át. A dioxinbotrány miatt már épp eléggé ideges unió-polgárok (és bürokraták) már nemcsak húst nem ehetnek, hanem Coca-Colát sem ihatnak - legalábbis egy ideig.
Az eddigi vizsgálatok szerint a megbetegedéseket azok az üdítőitalok okozták, amelyeket a Coca-Cola Co. belgiumi és franciaországi gyárában palackoztak. Antwerpenben az üveges palackozásnál nem megfelelő minőségű szén-dioxidot adagoltak a koncentrátumhoz, bár ezt a gáz svéd szállítója cáfolta. A dunkerque-i gyárban dobozolt italok azoktól a szállító raklapoktól szennyeződhettek, amelyeket gombaölő szerrel kezeltek. Csak ebből a két üzemből származó italokra vonatkoznak a tiltó rendelkezések.
A Coca-Cola Co. vizsgálatai szerint semmilyen egészségre ártalmas anyag jelenléte nem mutatható ki, de a furcsa íz és szag okozhatták azokat a panaszokat, amelyekről a belga fogyasztók beszámoltak. A belga egészségügyi hatóságok ugyanakkor nem akarnak könnyelműnek látszani, hisz alig egy hónapja okozott botrányt a rákot okozó dioxin állati takarmányokban való felhasználása.
Az ilyen botrányok komoly károkat tudnak okozni egy-egy cégnek. Nem véletlen, hogy üzleti etika és public relations szakértőkre hallgatva maga a Coca-Cola Co. elnöke, Doug Ivester szólt a fogyasztókhoz fizetett hirdetések formájában. Bocsánatot kért a Coca-Cola ivóktól minden kellemetlenségért, igyekezett megnyugtatni a közvéleményt és helyreállítani a termékeik iránti bizalmat. „A cég eddigi sikerének az alapja az a bizalom, amellyel a fogyasztók vannak az általunk nyújtott minőséggel kapcsolatban. Ez a bizalom számunkra szent dolog” - nyilatkozta az elnök. A bizalomra szükség is van, mivel az ázsiai, orosz és latin-amerikai válság a Coca-Colát is érzékenyen érintette: múlt évben a nyereségük 14 százalékkal esett vissza, és az idei év első negyedévi adatai is további nyereségcsökkenést mutatnak.