Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Németből alsófokon

Társadalmi bizottságnak kellett alakulnia Lyonban ahhoz, hogy egy diák angolból érettségizhessen. A vizsgára jelentkezéskor a 17 éves Guillaume Aknin ugyanis tévedésből rossz kódot írt a papírra: a felsőfokú angol vizsga helyett a számára teljesen „idegen” német nyelvet jelölte meg. Miután észrevette tévedését, azonnal kérte, hogy angolból vizsgázhasson. A rektor azonban elutasította, és német érettségire kötelezte a jelöltet, kijelentve, hogy egy érettségire készülőnek már kellően érettnek kell lennie a pontos kódoláshoz. Egyéb jogorvoslati lehetőség híján maradt a bevett francia gyakorlat: a támogató társadalmi szervezet az oktatási minisztertől kért „méltányossági intézkedést”. (MTI)


Hinta-palinta

Pittsburgh belvárosában a piactéren hintaszékeket állítottak fel a helyi vállalkozók. A legtöbb délutánon mind a 30 szék foglalt. Az egyik visszajáró vendég a hintaszék és a rendes szék közti különbséget egy pompás sertésborda és egy Big Mac közti ízkülönbséghez hasonlította. Bernie Lynch, a Piactér Társaság ügyvezetője szerint ötlete igazi sikernek bizonyult, hiszen „ebédidőben szinte harc megy a székekért. Most már talán az a néhány kötekedő kereskedő is belátja, hogy nem vagyok olyan őrült, mint gondolták.” Éjszakára a székeket biztonsági okokból természetesen a fákhoz láncolják. (AP)


Hajsza a szennyvízcsatornában

Kis túlzással azt mondhatnánk: bűzüldözővé léptek elő Tokorozava japán városban a bűnüldöző szervek. Egy betörő ugyanis - hogy ne kerüljön rendőrkézre - a város szennyvízcsatorna-hálózatába menekült üldözői elől. Mit volt mit tenni, azon nyomban hetven rendőr és tűzoltó követte őt a nem túl kellemes illatú alvilágba, de nem sikerült kézrekeríteniük. A csatornákban helyenként három méter magasan állt a szennyes lé. Az sem hozott eredményt, hogy egy szűrőállomás dolgozói egész éjszaka képernyőn figyelték a kivezető csövek nyílásait. A betörő nyilván úgy vélte, hogy számára kint nem tiszta a levegő. (MTI)


Mégis kinek a dolga?

Újra a viták kereszttüzébe került egy tradicionális nevelési módszer Skóciában. Egy 48 éves iskolai tanárt háromhavi elzárás fenyegetett, amiért elnáspángolta nyolcéves lányát a fogászati rendelőben, mivel a kislány nem engedte kihúzatni a fogát. A gyermeke hátsó felén horzsolásokat okozó háromgyerekes családapa végül is megúszta egy bírói figyelmeztetéssel, szülői jogainak ilyetén gyakorlása miatt azonban állásának elvesztésével is számolhat. Bár Angliában nem tiltják az „ésszerű fegyelmezést”, az Emberi Jogok Európai Bizottsága szerint a szigetországban nem védik megfelelően a gyermekek érdekeit. (Reuters)


Rossini tanítványa

Az ismert zeneszerzőnek, Gioarocchino Rossininak az volt a szokása, hogy tanítványai hibáit kereszttel jelölte meg. Egyik alkalommal egy nem túl tehetséges diákja meglepően kevés keresztet kapott munkájára. „Nagyon örülök, hogy ilyen kevés hibát talált” - mondta a tanuló. „Ha minden hibájához keresztet tettem volna, partitúrája a temetőhöz lett volna hasonló” - válaszolt a muzsikus. (El Mercurio)


Végzetes kiruccanás

Egy 87 éves svéd nyugdíjas néhány szál virágot szeretett volna vásárolni. Beült autójába, de az egyik útelágazást eltévesztette, így 3 óra múlva Norvégiában kötött ki, 250 km-re otthonától. A norvég rendőrök ráállították a hazavezető útra, s értesítették a svéd kollégákat. Az öregúr - még mindig virágok nélkül - hazafelé autózott, amikor a svéd rendőrök gyorshajtásért félreállították. „Saját és mások testi épsége érdekében” bevonták jogosítványát, majd hazaszállították. „Én csak virágot akartam venni, és egy kicsit kiruccanni” - védekezett az öregúr. (Reuters)