Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Elégedetlen európai választók

A hétvégén tizenöt országban tartott Európa parlamenti (EP) választások során az Európai Unió egyetlen demokratikus intézményében mintegy ötvennel több képviselői helyet nyert el a kereszténydemokrata frakció, mint a szocialista. Az önálló Európa parlamenti választás eddigi történetében (1979 óta) még nem volt arra példa, hogy a jobboldal kerüljön fölénybe. A The Wall Street Journal Europe című politikai-pénzügyi szaklap a választások után levonta a következtetést: nem mennek jól a dolgok a szociáldemokrata Európával. A tizenöt tagország nagy részének szavazói a jobboldal előretolásával egyrészt elégedetlenségüket fejezték ki saját nemzeti kormányzataik politikájával szemben, másfelől jelezték, hogy úgy érzik, a vezetők nincsenek tekintettel a választókra.


Jean-Luc Dehaene belga kormanyfő pártja, a flamand kereszténydemokrata párt elvesztette első helyét. Kész levonni a következtetéseket    Fotó: MTI

A választásokon a részvételi arány minden eddiginél alacsonyabb, átlagosan 53 százalékos volt, noha néhány országban, például Luxemburgban és Belgiumban kötelező volt a szavazás.
Franciaországban a sajtót a választók minden korábbinál nagyobb érdektelensége, és az „elnök pártja”, az RPR nagyarányú visszaesése foglalkoztatta a hétvégi választásokkal kapcsolatban. Az újságok főcímei is jelzik a csalódottságot, például: „Távol maradt ötvenhárom százalék - mindenki vesztes!” A La Tribune szerint - bár mostantól komolyabb politikai súlyt kap az EP -, a polgárok mégsem tudták felmérni ennek jelentőségét. A La Croix katolikus lap szerint viszont inkább a tanácstalanság, a bizonytalankodás, esetleg a gyanakvás, de nem kifejezetten az ellenségesség motiválta a választópolgárokat, hiszen akkor többen mentek volna el szavazni, és nyilvánították volna ki nemtetszésüket. Az Európa Parlamentben 87 mandátummal rendelkező Franciaországban a választások eredményét inkább a polgárok belpolitikával kapcsolatos véleménye határozta meg. A hazai kormányzattal kapcsolatos elégedetlenség miatt tehát a strassbourgi testületben visszaszorultak a hazai szocialisták.
A választásokon egyik legaktívabb, 70 százalékos szavazati aránnyal rendelkező Olaszországban is a belpolitikai viszonyok döntötték el a hétvégi szavazás eredményét: 25,2 százalékos szavazati aránnyal újból a Silvio Berlusconi vezette jobboldali Forza Italia vált a legerősebb párttá, de jól szerepelt Romano Prodi volt miniszterelnök újonnan színre lépett mozgalma is, a centrista Demokraták. Massimo D'Alema miniszterelnök szerint inkább ez utóbbi megjelenése okozhatta, hogy saját pártja a korábbiaknál gyengébben szerepelt. Ugyanakkor kijelentette: a választási eredmény nem befolyásolja az olasz kormány stabilitását. Az olaszországi választások nagy meglepetése volt a radikális Emma Boninónak, az Európai Bizottság leköszönő tagjának elsöprő győzelme, akinek álma az Európai Egyesült Államok megteremtése.
Németországban a Süddeutsche Zeitung az Európa-választást „büntetőválasztásnak” nevezte, mert szerinte a hétvégi voksolással az állampolgárok csupán büntettek anélkül, hogy az urnákhoz járulva véleményt nyilvánítottak volna. A szociáldemokraták vereségének a lap szerint három oka van: a választáson való alacsony részvételi arány (50 százalék), a sok szempontból felkészületlennek tűnő SPD-Zöldek koalíciós kormány és a Lafontaine lemondását követően részint vezető nélkül maradt SPD. Emellett az elmarasztalás nemcsak a munkanélküliség elleni kormánytevékenység gyengeségének, hanem annak is szól, hogy a Schröder-kormányzat nem tartotta be ígéretét a német EU-hozzájárulás csökkentéséről. A konzervatív CDU-CSU uniós győzelme nem annyira meggyőző érveinek köszönhető, mint pusztán annak, hogy a kormánypártokat mintegy tiltakozásként tudatosan nem választották. A lap a „demokrácia-deficit” és a „választói közöny” további okaként a nép és képviselői közötti távolságot nevezi meg. Mivel nem közvetlen választásról, hanem arányos képviseleti választásról volt szó, a választópolgár többnyire egyáltalán nem ismerte a jelölteket, akik maguk sem igen fáradoztak ismertebbé válásukért.
Nagy-Britanniában a szintén ellenzéki Konzervatív Párt látványos sikerét, s a kormányzó Munkáspárt zuhanásszerű visszaesését hozták a választások. A minden idők legalacsonyabb (körülbelül 23 százalékos, az egyik választási körzetben mindössze 1 százalékos) részvételével megtartott választások után William Hague konzervatív pártvezér úgy értékelte, a toryk sikere azt mutatja, hogy a brit polgárok határozottan elutasítják a Blair-kormány egyre erőteljesebb közeledését Európához, s csatlakozási szándékát a közös európai valutához. Hague pártjának győzelme alkalmából elmondott ünnepi beszédében felszólította Tony Blair kormányfőt, hogy azonnal állítsa le az euróra való átállás nemzetközi előkészületeit. Blair ugyanakkor a nagyon alacsony részvétellel magyarázta pártjának gyenge szereplését, s úgy vélte, az európai választások eredménye nem jelenti egyértelműen, hogy a lakosság elutasítja a közös valuta bevezetését, hiszen a választópolgároknak csak egynegyede adta le a voksát. Határozottan visszautasította, hogy kormánya elálljon az euróra való áttérés tervétől, és megerősítette: amint létrejönnek a megfelelő gazdasági feltételek, a szigetország népszavazáson dönt majd a közös valutához való csatlakozásról.
Az EP szocialista frakciója azzal vádolja a húsz év után először győztes kereszténydemokratákat, hogy frakciójuk egyáltalán nem egységes, és nincs világos programja a következő évekre. A La Libre Belgique című belga lap azonban arra mutat rá, hogy a szocialisták képviselőcsoportja sem mondható egységesnek, hiszen a frakció brit, dán, svéd, finn és osztrák pártjai egészen más nézeteket vallanak az Európai Unió jövőjéről, mint a többi tagállam balközép pártjai. A Le Soir szerint a jobbra tolódott Európa Parlament valamelyest egyensúlyt jelenthet majd a tagországok túlnyomóan baloldali kormányzatához képest. Az új parlament első ülését július 20-án fogja tartani.


Habsburg-kudarc Ausztriában

1945 óta olyan választás még nem volt Ausztriában, amelyen a szavazóknak kevesebb mint fele vett volna részt. Negyvenkilenc százalékos részvételi arányával Ausztria most közeledik az EU átlag szavazószintjéhez, amely negyvenöt százalék. Európa más országaival ellentétben itt a baloldal erősödött meg. Első lett a szocialista párt, megelőzve a konzervatív Néppártot. A zöldek igazán nagy sikert könyvelhetnek el magukénak, mivel egész választótáborukat mozgósítani tudták, és egy helyett ketten fogják őket Brüsszelben képviselni.
A választási kampányban nagy szerepet játszott a koszovói háború. Amíg a Néppárt, a Liberális Fórum és a Haider vezette Szabadságpárt (FPÖ) az év elején még a NATO-hoz való csatlakozást hirdették, a háború kezdete óta megkísérelték ezt elfelejtetni a választókkal. A jobb sorsra érdemes Liberális Fórum nem jutott be az EU-parlamentbe. A szocialisták és a zöldek, akik kezdettől fogva a semlegesség megtartását sürgették, sikert arattak. A zöldek Bécsben tizenöt százalékot, Salzburg városában pedig tizenhét százalékot értek el.
Az FPÖ négy százalékot vesztett, ami arra is visszavezethető, hogy legtöbb szavazójuk nem azért szavaz erre a pártra, mert annyira tetszik neki; sokkal inkább tiltakozásukat akarják kifejezni, hiszen sokan közülük nem éppen hívei az Európai Uniónak, és ezért inkább kihasználták a szép vasárnapot egy kirándulásra. Így mutatták meg, hogy mit éreznek az Egyesült Európa iránt. Persze ez nem jelent komoly vereséget. Haider pártja az október 3-ai parlamenti választásra majd ismét beveti szokott módszereit, amelyekkel az idegenellenes érzelmekre appellál. Szélsőjobbos módszereivel éppen a politika-ellenes polgárokat akarja elérni, akik most otthon maradtak. Ehhez fokozott mértékben az is hozzátartozik, hogy megfélemlítik az osztrákokat: mi történik, ha Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot is felveszik az EU-ba? Haiderék azt sugallják, hogy akkor pár millió magyar elindul Hegyeshalom felé.
A katolikus „Keresztény-szociális Szövetség” (CSA) jelöltjeként induló Karl Habsburg, akit apja, Habsburg Ottó nyilvánosan támogatott, alaposan megbukott: csak 1,5 százalékot ért el. Pedig a Zur Zeitban Albert von Pethö fundamentalista katolikus kiállt az „egyház és császár” mellett. Ugyanabban a lapban Kurt Dieman úr is Habsburg listáját propagálta. Dieman már volt kommunista, szocialista, néppárti, és közölt antiszemita szövegeket is. Ezúttal arra hívta fel a „keresztény konzervatívokat”: szavazzanak Habsburgra, hogy ezzel is a néppárt „bal-liberális erkölcsromlása és szellemi bomlasztása” ellen foglaljanak állást, amit 42 ezer 438 választópolgár meg is tett. A konzervatív néppártra ugyanakkor több mint 850 ezren szavaztak. (Karl Pfeifer, Bécs)